50 nap van hátra, fogy az ikeás centi. Érdekes ez a kettősség, hogy egyrészt rettentő hamar eltelt az idő, másrészt viszont ólomlábakon jár. MÉÉÉG 50 nap, behalok.

tegnap voltunk 32 hetes ultrahangon, kicsit megkésve mert már 33 hetes vagyok, a Péterfy-s heppinet-en. Ugye én elég összevissza csinálom a terhes-protkollt, mert az első uh meg vérvétel az kecskeméten szokott lenni, aztán egyszercsak megjelenek a Margit kórházban terhesgondozóban, ott a hajuk égnek áll hogy mit keresek én itt így, de aztán átbeszéljük, megcsináljuk ott is a vérvételeket, aztán genetikai uh megint kecskemét, aztán ez a nagy uh ez meg fizetősen a Péterfy-ben, utána még egy vérvétel margit kh, majd leköltözök kecskemétre, ott folytatódik a végső visszaszámlálós, utolsó vérvételes, utolsó ultrahangos, NST-s része a dolognak.

naszóval uh. a nő nézi a gyereket, hát az összevissza fekszik bennem, konkrétan fent a bordaívem alatt, keresztben. ezt én érzem eléggé, mert mindig a bordáimat nyomkorássza belülről. alul a hasamban meg semmi. Aztán nézi a fejét, átmérőjét, megkérdezi hogy az előző gyereknek mekkora feje volt? mondom nagy. Erre ő: hát ennek se lesz kicsi. kösszépen. 36 hetes korú magzatnak megfelelő méretű most a feje... baszkikám, hogy szülöm én ezt meg? 

Aztán ismét csak fiú (vagy nagyon nagy kihívásokkal küszködő lány). ...és van haja... és már nagy pofazacskós csecsemő basszus... pofáncsapott a valóság hogy tényleg nem pszeudó terhes vagyok.

aztán ma is, amikor védőnőhöz mentem D vitamint íratni a gyerekeknek, ő meg kicsit kérdezgetett, aztán már úgy vált el tőlem hogy "könnyű szülést!". 

ennek a fele se tréfa. pedig még most is nehéz elhinni, de ezekszerint tényleg lesz még egy gyerek nemsokára. De még mindig nem mertem venni semmit neki. most valahogy bennem van a babona, vagy a hitetlenség. Az új határnak a február 1-et jelöltem ki, akkor már azért talán érdemes lesz nekiállni szervezni eztazt.

tegnap a vietnámi étteremben voltunk a Sárkány centernél. szoktunk ide menni, mert elég putri helyen van ahhoz hogy a hajléktalan cuccainkban se nézzenek ki minket, meg a gyerekek rohangálását is elnézik, ellenben finoman főznek, és ugye ki ne szeretné a pho bo-t, ha nem az én két gyerekem: leves, husival és tésztával.

viszont ami engem is meglepett, hogy Zsófi tegnap úgy evett a pálcikával mint aki azzal a kezében született... Tavaly karácsonyra kezdő pálcika készletet kaptak (kb ilyesmi), és szoktunk is azzal enni, de általában azért a vége mindig kanál vagy villa lett. Azt azért hozzá kell tennem hogy mi (felnőttek) viszont elég sűrűn használjuk, az evőeszközös fiókban is úgy vannak a rekeszek hogy "kanál-villa-kés-pálcika", de a tegnapi produkció meglepett. 

Mondjuk nem csak engem, hanem a személyzet is vigyorogva nézte ahogy Zsófi a másfél levesét (Simi maradékát is) hibátlanul betermelte kanál nélkül.

milyen halálosan cuki már, ahogy rimánkodik hogy had tablet-ezhessen kicsit. 

A ruhákat ő választotta ki és vette fel. Külön kiemelném az egy darab zoknit, ami sikeresen ráerősít a Les Misérables-i vonalra és az életében szerintem először használt összekulcsolt kézre, amit meg nem is tudom honnan vett, de beletelt két másodpercbe amíg csekkolta hogy jól kulcsolta-e és eléggé szánakozón néz-e hozzá... 

tegnap az amúgy cuki gyerekekből estére eléggé elegem lett, mert addigra ők is átestek a holtponton és nyavajgósak lettek és irracionálisak, a végén meg már sietni kellett (mindig sietni kell valahova, még akkor is amikor semmi sem történik) és Simi egy istennek se akarta elengedni a hülye járássegítőt (ami újra sláger és mind a kettő azt tologatja a lakásban) és elszakadt a cérna és szabályosan kirúgtam előle. ő persze pofáraestett és bőgött.

aztán meg én bőgtem a kocsiban hogy mekkora egy tirpák vagyok, és hogy ez csak két gyerek, mégis mi a frászt csinálok majd hárommal. 

és akkor pörgettem végig magamban azt hogy miért van ez az óriási diszkomfort érzetem úgy anblokk most, és arra jutottam hogy szegény szerencsétlen harmadik gyerek. 

Mert nyáron volt az a pillanat, amikor ugye úgy tűnt hogy nem jön össze mégsem harmadik, és elengedtem a témát, és arra fókuszáltam ami van: két, szép, egészséges gyerek, ráadásul fiú is meg lány is, tényleg mit nyavalygok, jó lesz ez így. Már épp elég nagyok, lehet velük már normálisabban élni, utazni, kirándulni, értelmesek, szépek, minimálisan jól neveltek is.

Épp elhatároztam hogy dolgozni is visszamegyek, már ki is számoltuk hogy akkor mennyi szabi, mikor jön a tényleges munkába állás. (újra emberek! újra IQ fürdő! szociális és társadalmi élet!)

Már kitaláltam hogy a műtétet is megcsináltatom, amivel majd ugye szépen lefogyok és ráadásul ugye a szexuális életem is épp kivirágzófélben volt.

Erre hopp: terhes.

és most tényleg iszonyatosan terhes a terhesség, és iszonyatosan sajnálom szegény kisklambót, hogy rögtön ezzel a türelmetlenséggel mérgezem, de egész egyszerűen sikítozni támad kedvem hogy mennyire szar ponton nyomtam be a GOTO 10-et.

most nagyon nagyon ütött....