nagyon nagyon erős reményeket fűzök a bogyóhoz, mert nagyon rámférne, leginkább a türelem. Igazából csak és kizárólag ennyi elég lenne a gyerekneveléshez. A jó anyukák azok, akik ilyen végtelen kotlós türelemmel tudják terelgetni a gyerekeiket. Sosem voltam az, pedig én is nagyon szerettem volna olyan anyuka gyereke lenni. Ha véletlen van egy kicsi türelmem, minden megváltozik. Tegnap például pörögtem, takarítottam (ez nagy szó, általában inkább csak magambaroskadni szoktam a tévé előtt ha épp nem _muszáj_ valamit csinálni), mostam, teregettem, porszívóztam, főztem, satöbbi, de jött a gyerek, kicsit útban volt és máris azonnal leordítottam a fejét, ő meg ugye az én nevelésem (szegény) és makacs módon visszapofázott, ment a seggreverés meg a büntetés meg az ordítás. Vagy most akkor már gyámügy jön ha megemlítem hogy fenékporolás van? Elvileg régebben jól ment a supernanny féle büntetés: meghatározott helyre leülni adott percig, de most már nagyok és makacsok , meg ugye türelmetlenül és következetlenül nem lehet nevelni, szóval volt nagy hisztéria addig a négy percig amíg nem szólt a vekker. Utána felvevés, elmagyarázás és szeretgetés az oké, de egyszerűen eszköztelen vagyok amúgy és nincs saját türelem raktáram.
és gyűlölöm ha anyósnál vagyunk, vagy anyáméknál, akkor hirtelen, mint a focihoz, mindenki kurvára ért a gyerekneveléshez, hogy így kéne meg úgy kéne, meg rosszak, meg satöbbi. Most karácsonykor nagyon leordítottam anyámat mert ő rákiabált Zsófira. Hogy ne ordibáljon a gyerekemmel. Aztán persze kibuktam bőgve hogy értsék már meg hogy minden ilyen "jószándékú" hozzászólás csak azt érezteti velem hogy mennyire inkompetens vagyok. Ami meg ráadásul valahol igaz, de akkor is.
