nagyon sokat segít az hogy kezd a lakás rendeződni és legalább kívülről a tárgyakban nincs anarchia. A fejemben és a gyerekek még azok, de legalább egy rész rendeződni látszik. Mondjuk csak időlegesen, mert ugye két másodperc alatt tesznek rendetlenséget a gyerekek, de azt el tudom rakni már mert van helye a dolgoknak. Kivéve a ruhákat, mert még semmiféle ruhatároló rendszerünk (=szekrény) nincs. De most pénzügyileg le vagyunk már égve, úgyhogy azt találtuk ki hogy csak a szekrények korpuszát rendeltük meg az ikeából (ezeket már tényleg nem tudjuk személygépkocsival elhozni) és ajtókat majd csak ha újra lesz pénz. 

És amúgy az egyetlen zen állapot mostanában nekem a bútorösszeszerelések közben jött. Egy két kivétellel az összeset én találtam ki és szereltem össze. Szerettem. De kicsit félek hogy amit ennek vége, akkor olyan lesz mint az a régi magyar film, amikor felépítik kalákában a család a házat, aztán mikor felépül, akkor vége, elválnak (Vagy csak halucináltam ezt?)

Illetve tegnap eszméletlen hülyék voltak a gyerekek, egyszer már leordibáltam a fejüket, úgyhogy amikor hallottam hogy megint valamit őrültködnek az emeleti mosdóban, azon az eszelős, abbahagyhatatlan-röhögős hangukon, akkor inkább már fel se mentem, eb már úton volt, átadtam neki a veszekedés stafétáját. Ő meg kishíjján sírvafakadt dühében, ugyanis a büdöskölkök a csomagolásos szürke selyempapírból úgy 30 ívet összevizeztek és galacsinná gyúrtak és a plafonra és ablakra dobáltak és vizet locsoltak szerteszét. A vadiúj bérelt lakásban... 

Én csak már akkor mentem fel, mikor a gyerekeket berakta az ágyukba büntetésből és ott maradt a romhalmaz . Egy szál bugyiban sikáltam a falat, plafont, budikagylót, csatornaösszefolyót, markolásztam a trutyim két kézzel és ismét ZEN volt...

miért nem tud már előre rámtörni ez az érzés? akkor legalább tiszta lakás lenne...