EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


chinese takeaway

2010. szeptember 28. - Mirwen

vasárnap belecsaptunk a lecsóba - hogy ilyen szép képzavarral éljek -, és vendégül láttuk senoiékat egy kínai vacsorára.

Csináltam egy hatalmas adag erős-savanyú levest, de most vega volt, a főtt csirkemellet utólag lehetett beleszórni annak aki élt vele. Senoi fel is porszívózta az egészet, szmájli.

Aztán eb készített egy csirkehúsos kukorica levest. Amibe kicsit kevesebb alaplé és kicsivel több kukoricakeményítő ömlött, így kaptunk egy finom kukoricafőzeléket, szmájli.

ezután volt az igazi főműsor, mert olyan húsos táskát szerettem volna készíteni mint amit a megboldogult koreai kajáldámban ettem sokat, nagyon szerettük testületileg. viszont a neten wonton néven a kínai volt, mandu néven meg a koreai, és egy egyforma receptet se találtam, úgyhogy félig receptekre, félig meg az emlékekre alapozva kevertem ki a tölteléknek való húst. (fele-fele disznó-marha darálthús, sok friss reszelt gyömbér, karikázott újhagyma, kevés apróra vágott bambuszrügy, kevés apróra vágott kínai kel, só, szójaszósz, szezámolaj és egy tojás)

A kínai pluszban meg vettem nevetséges áron (vmi 250 forint) egy nagy adag fagyasztott húsostáska lapot, és nekiálltunk. Necces volt, mert a nyers tölteléket senki nem akarta megkóstolni (én terhes, senoi vega, a két pasas meg chickenshit), úgyhogy vakon álltunk neki, egy életünk-egy halálunk. Meg ugye ilyen táskát se csinált egyikünk se, stb.

(foto by ffc)

viszont azt kell hogy mondjam hogy teljes volt a siker! Gőzöltük, meg sütöttük, meg gőzültük-sütöttük is, hogy kiderüljön hogy jobb, végülis mindenhogy.

hozzá egy adag mártogatós szósz kell: szójaszósz, kis ecet, pár csepp szezámolaj. Isteni! és ráadásul tök gyorsan el is készül a csomagolgatás is meg a főzés/sütés is.

Még csináltam utána egy fokhagymás shiitakés kínaikel stir-fry-t (ezt sehogy se tudom magyarítani), ehhez volt sima rizs is.

és a végén elfelejtettük a rákszirmot kisütni, úgyhogy maradt a joghurtos fagyi erdei gyümölcsökkel tálalva.

Esetleg nyitunk egy lakás-vendéglőt, tematizálva, ha van rá igény.

tökéletes

teljesen rá vagyok állva a tökre. Pedig a szezon első sütőtökje katasztrofális volt, még szinte semmi cukortartalma nem volt, úgyhogy csak főtt és égett a sütőben, a lassan karamellizálódás helyett (apróra szoktam vágni, és hosssszan sütöm sokáig, majdnem amíg el nem kezd égni). A második is ugyanaz az eresztés volt, abból krémlevest csináltam almával Chiliesvanilia receptje alapján (nekem mondjuk ez túl édes lett).

Aztán vettünk Hokkaido tököt, azt is sütöttem, az finom lett, de még szintén kissé éretlen.

Ma megint nem tudtam ellenállni, és két tök jött velem haza, az egyik sül, a másik most készült el leves formájában. Meglátjuk.

Ha így folytatom, akkor narancssárga leszek mire leesik a hó.

nyáreste

senoiék jöttek vendégségbe, főzni viszont már nem volt kedvünk, a meleg miatt amúgy se nagyon, úgyhogy a kényszer egy igazi kőlevest eredményezett:

Copyright photo courtesy by ffc

behűtött lilahagymás paradicsomsaláta (olívaolajos-balzsamecetes verzió), frissen sült rozmaringos apró parázskrumplival

egy-egy cső zsenge főtt kukorica

édességnek meg a tegnap este elkészült rebarbarás pite volt a múltkor eltett eperöntetemmel.

tiszta dolce vita

bodzaszörp

Hétfőn szedte eb a bükkfennsíkon a bodzavirágot, három napig állt a vízben citromkarikákkal a teraszon a hűvösben, ma leszűrtem és cukorral felfőztem, úgyhogy lett 5 liter bodzavirágszörpöm, ami most ott figyel a dunyhák alatt a dunsztban.

Szeretek konzerválni, raktározni, természetből feldolgozni.

(ötletért és receptért köszönet Orsinak)

jó ebédhez szól a nóta

minekutána volt egy csomó alapanyag, illetve eb már második napja hősiesen takarít, az volt a minimum hogy főzök egy olyan istenes vasárnapi ebédet neki.

Röviden a lényeg: délelőtt 11-kor kezdtem neki, készült tejes spárgaleves, BBQ oldalas, hozzá szerecsendiós krumplipüré, és barackos kefíres szelet desszertnek.

Közben és utána elpakoltam a konyhát, a lényeg hogy MOST ültem le. Azaz nettó négy óra volt a főzés, és plusz 1 óra még a tennivennivaló a konyhában.

szóval ezért nem főzőcskézek én minden nap, még akkor sem ha vannak ezektől gyorsabban elkészíthető kaják is. (még szerencse hogy eb legalább jót evett)

jó ebédhez szól a nóta

minekutána volt egy csomó alapanyag, illetve eb már második napja hősiesen takarít, az volt a minimum hogy főzök egy olyan istenes vasárnapi ebédet neki.

Röviden a lényeg: délelőtt 11-kor kezdtem neki, készült tejes spárgaleves, BBQ oldalas, hozzá szerecsendiós krumplipüré, és barackos kefíres szelet desszertnek.

Közben és utána elpakoltam a konyhát, a lényeg hogy MOST ültem le. Azaz nettó négy óra volt a főzés, és plusz 1 óra még a tennivennivaló a konyhában.

szóval ezért nem főzőcskézek én minden nap, még akkor sem ha vannak ezektől gyorsabban elkészíthető kaják is. (még szerencse hogy eb legalább jót evett)

tavasz

teljesen átmentem tavaszi kecskébe, annyira végtelenül kívánom a friss zöldségeket, gyümölcsöket. de csakis azokat.

Most hétvégére is vettünk friss tököt tökfőzeléknek* (még aranyárban mérik, de messze megéri, annyira zsenge és finom), fehér spárgát levesnek*, friss kaprot, petrezselymet, görög epret (magyar üvegháziért nem vagyok hajlandó többszörösét fizetni), zöld golden almát (ezt mondjuk nem tudom honnan van).

de van retek is és paradicsom is, de valahogy még színben is csak a zöldek jönnek be, úgy tűnik, az eper kivételével, amiből napi 1 kilót is meg bírnék enni.

*: a tökfőzeléket nagyon kevés tejfölös habarással, paprika nélkül készítem, a levest meg sok petrezselyemmel, tejjel. Szintén fehér-zöld.

idióta

a hülye anyuka a saját kárán tanul, az idióta meg a gyerekén.

Zsófinak olyan szorulása volt tegnap, hogy nekem kellett szegénykének segítenem kimasszírozni a cuccost ( jóétvágyat! ). Tesómnak mesélem épp hogy mi a szitu, miért lehet ez, amikor kérdezgetni kezd:

-no, de mit adtál neki mostanában újat, vagy mást?

-főtt tésztát. Vagy lehet hogy keveset itatom?

-nem tudom...

-ma pedig még tök jól evett a répás-húsos bébiételből.

-RÉPA??!!

no, és itt derült ki hogy a répát használják népi gyógyászatban hasfogónak, ORS200-ban a HIPP hasmenés ellen, répával kúrálják a kórházakban is a hasmenést, meg úgy egyáltalán, én meg kvázi főtt répán tartom a gyereket, mert úgy szereti.

Azóta beszereztem sütőtökös cuccost, meg még szilvás bébiételt is, amire eddig csak csodálkozva néztem hogy mégis ki ad ilyet a a gyerekének.

Hát az idióta anyuka aki hasfogón neveli a gyerekét.

kenyeres

Szóval az úgy volt hogy még ezer éve láttam ezt a New York Times-os videót amikor dagasztás nélküli kenyeret csinál a csóka, és igaz tetszett, de nem igazán eszem kenyeret (magamnak még nem is vettem soha). De eb is rendszeres fogyasztó, és mostanában szendvicsezünk elég sokszor, és a fórumon újra olvastam a leírást, és megcsináltam, és VALÓBAN zseniálisan egyszerű, és már rögtön elsőre tökéletes.
süti beállítások módosítása