maeste van a Nagy Céges Karácsonyi bál. simán nem megyek el... nincs kedvem se parádézni, se jópofizni..meg nem is érzem magam jól: az időjárás, a szokásos téli depit még meg is fejeli ez az ónos eső; ráadásul A Szöveg is: nincs egy ruhám... itt olyan puccparádé van minden évben hogy ihaj! tavaly azért sikerült úgy kinéznem mintha legalábbis Birgitte von Oldenburgnak hívtak volna... minden tökjó volt: csini elegáns estélyi, a fodrásztól haza: feldobtam egy gyönyörű ámde kellően szolíd esti sminket, felkanyarítottam a stólát, felhúztam a magassarkú topánkám, belebújtam a szőrmegalléros kabátomba, és irány a bál ...márcsak a herceget vártam... aki szokás szerint elmaradt, de mondjuk nem is szándékszom házinyulazni, szóval ez csak olyan hülye szófordulat volt ide... namindegy, most nem érzem magam sehogysem, nemhogy a toppon, úgyhogy kihagyom a fenébe az egészet... hiszen itthon az egész Soprano család vár rám! :-) najó ez a kind of pathetic... but who cares? fuck it...

most érkeztem haza, szerencsés vagyok: főnök hazavitt: teremgarázsból házelőtti eresz alá. hát ezért nem szidom még ezt az időt jobban most... napközben annyit bámultam megint - persze tök céltalanul - a monitort hogy először csak égett a szemem, aztán egy kis mazochizmussal keverve ilyenkor még tovább nézem a képernyőt, még vörösebb lesz a szemem, már szúr is, de rettentő elszánt vagyok... az elkeseredett nedvesítő könnyhadsereg meg kénytelen az orromon át távozni, úgyhogy elkezdek orrotfújni, ami meg gondolom ...nemtommi az összefüggés igazándiból, de egyre jobban felturbózódik a kör, a végén meg itt vagyok náthásan... mondjuk lehet hogy simáncsak megfáztam, ezt az egész monitorbámulásosdit meg csak hozzáképzeltem... fenetuggya...

 

ilyen csudaveszélyes és csudaszép idő van most kinnt.

az előbb kinyúltam az ablakon hogy letörjek egy hejre kis jégcsapocskát, megmutatnia többieknek hogy milyen hideg van, mutogatom, olvad a kezemben, erre látom hogy hófehéren csöpög... aztán felrémlett bennem, hogy reggel itt még festették a falat - szóval ez a csudajópofa ónoseső ráesett a frissen festett falra, és most a párkányok alatt ebből a festéklé+ónoseső kombinációból született jégcsapok lógnak... talán mondanom sem kell hogy az új szürke gatyámban meg egy szép feket ingben vagyok... és nemtudom hogy kiviszi-e a gép a fehérfestéket belőle...

úúúdebezabáltam... most volt olyan osztálykarácsonféleség... a csajok sütöttek otthon sütit, itt meg volt isteni édes tokaji. persze én semmit nem sütöttem, mert nekem a sütőm életveszélyes... úgy kell begyújtani, hogy előszöris a balkezemet áztatom egy kicsit vízben, majd megfogok egy gyufát, és amilyenhamarcsaklehet meggyújtom és odatartom a kis réshez, ahol csak tartom tartom, közben hátrahúzódom, összeszorítom a szemem, csikorog a fogam...és egyszercsak kicsap a pokol lángja a sütőből, felnyal majd a könyökömig, ekkor elrántom gyorsan a karom, ami épp frissen lett epilálva. de a gáz begyújtva, úgyhogy már csak tartani kell a tekerőt, ...égett szőr szag terjeng a lakásban, de a sütő begyújtva... nem volt kedvem sütit sütni...

nekiálltam féltizenkettőkor hajatmosni... lehet gratulálni... mindenesetre holnap reggel legalább aludhatok egy órával tovább... ez is valami...

megkaptuk a fél fizut, el is mentem a kóreaiba. Már csak köszönnöm kell, és indul a kis kínai csaj a konyhába gondolom azzal hogy "má' megint itt van az a lökött csaj a sültzöldségeiért!" leültem megvárni amíg elkészül, addigis a tévét néztem, épp valami kínai Szeszélyes Évszakok mehetett... valami hosszúhajú, vékony de mélyhangú pasi bejött a színpadra, ki volt sminkelve nőiesre, majd ott a színpadon felvett még magára egy teljes katonai zubbonyszerűséget, befonta két copfba a haját, közben énekelt valami kis dalt, elővett egy kis piros könyvet, pózba vágta magát és voilá: ott állt előttünk egy Mao-könyves elvhű katonalányka, majd előadott egykét  -feltehetően pártdicsőítő dalt, magas lánykahangon de elegánsan, olyan könnyed eleganciával és pillanatok alatt, hogy muszáj volt nézni.. néha mesélt a közönségnek, de tette mindezt ugyanazzal a lehengerlő magabiztos közvetlenséggel, ami csak a nagy showmanek sajátja... egy szót nem értettem belőle hogy mit magyaráz, de akaratlanul is elnevettem magam rajta hangosan, ...amin persze a kis kínai csaj mosolygott nagyokat... félelmetes tehetségnek tartom az ilyet, aki ilyen borzalmas nagy kulturális meg egészegyszerűen nyelvi szakadékon át is ilyen humoros tud maradni/lenni...

a mai nap már mostantól sikeres! minden fontos melómat megcsináltam, amit megakartam. és mégegy dologra rájöttem. mondjuk ahhoz nem kellettvolna sok ész... szóóóval, az elejétől kezdjük: kolléganőmnél hevert egy óriási doboz Elevit. ez vitamin terheskismamáknak. őneki azért nemkellett, mert valahogy elfelejtette - még a terhessége elején kapta - és utána megmár vett egy másikat. szóval nemkellett neki és épp ki akarta dobni, amikor támadt az a zseniális ötletem, hogy ez jó lesz nekemis. igaz hogy terhes nem vagyok, és egy darabig nem is leszek, de biztos jófajta vitamin, ami így télire jó lesz nekemis, max nem szedek be belőle csak kétnaponta. A Zseniális Ötlet. Elvileg tényleg kellene szednem valami vitamint mert vérszegénység meg vas meg töredező körmök meg hulló haj meg ilyenek, nade nem lórúgásszerű kétemberre való vitamint. .. jelentem a körmeim gyönyörűek meg erősek, de olyan étvágyam van tőle hogy a vasajtót is megenném!!... szóval tegnap ránéztem a szép körmeimre, és megállapítottam hogy talán inkább rövid, gyenge körmökkel mint 120kilósan, és kidobtam a maradékot.

nagyon úgy tűnik hogy megint bejövök-bejövünk T-vel dolgozni vasránap ..is.. mertugye a szombat az már eleve munkanap,,... ha ezt nézzük, akkor ez lesz a leghosszabb hetem: 6-án kezdtem, és 23-án fogom abbahagyni.. de annyira most nem is szar, mert a téli vasárnapok egyedül nem valami lélekemelőek... felkelek délben, vagy még akkorsem, mert kinyitom a szemem, és látom hogy kinnt hideg van, meg sötét, meg fagyos és barátságtalan, itt a puha takaró alatt meg álom és meleg... szóval jó ha dél körül kikászálódok, aztánmeg a fejtörés hogy akkor most mit fogok enni? itthon nincs semmi, bolt zárva, menjek el valahova? aztán a vége úgyis az lesz, hogy rendelek egy pizzát, ami egész napra jó: reggel megeszem az üres szélei egy részét, aztán a többit meg később valamikor filmnézés közben, mert ugye netezek meg filmetnézek... és az egyik film után észreveszem hogy már be is sötétedett, majd meg hogy már nyolcóra... egyszercsak megjön barátnőm is, akkor végre legalább beszélgetni felkelek.. illetve kikászálódok a fotelból, és leülök a hűtő elé... az a legjobb hely beszélgetni... kitárgyaljuk a hétvége eseményeit. - magyarul hogy mi történt vele - aztán Zs meg elkezd telefonálni - félelmetes mennyiségeket tud pofázni -,..én vissza megnézni még egy részt megnézni, utánameg félájultan be ismét a takaró alá... most vasárnap mikor megcsörrent hatkor az óra, majd'meghaltam, de ösztönzött a gondolat, hogy ha hamarabb bemegyek, akkor elkerülhetem Gusztustalafejűt, úgyhogy erőt vettem magamon. - aztán persze ottvolt, ahogy tudjuk - borzalmas volt olyan korán felkelni, ugyanakkor mikor már a buszra várakoztam, már sokkal jobban éreztem magam hogy actually teszek is valamit ezen a vasárnapon, nem csak szétfolyik céltalanul... hogy keretet adtam neki, hogy van egy eleje és egy vége, egy kinyitom az ajtót, és elindulok, és egy hazaérkezem és bezárom, nem csak kontúrtalanul lebegni a szürkeségben. szóval nem sokat kellett magam győzködni a mostani vasárnapi meló gondolatán..

írt a Gusztustalafejű egy ímélt, hogy miértvagyok ilyen kimért és hűvös vele... NEM, nem írtam vissza neki, hogy "Azé' bazmeg, mer' létezel!", de jó lett volna.. helyette a télre, a depresszióra, meg a női hormonokra fogtam. Nincs erőm már harcolni sem...

tegnap a vécére bevittem magammal - ki nem olvas a vécén egyáltalán? - a kenyérsütőgép júzer manuálját, ami szerint ez a kis masina tud vagy hatféle állagú kenyeret sütni, meg pizzatésztát gyúrni, meg még lekvárt is főzni! királyság.