meló után kalligráfiára siettem, ami ugye elvileg péntekente van, de most szólt a tanárnő hogy menjek csütörtökön, mert pénteken most más jött közbe. Az óra egész jól ment, utána meg megint játszottam egy sort a lányokkal. Szerintem kevés aranyosabb dolog van mint egy három meg egy ötéves japán kislány. Nagyon jó fejek, és már teljesen be is fogadtak, és megvan a játék kívánság listájuk külön nekem. A kicsi ma rájött hogy a hátamon szeret a legjobban tanyázni, úgyhogy most fáj is piszkosul a hátam, de olyan tünemény volt ahogy kapaszkodott hogy még nem akar lemászni, én meg cipelhettem fel-alá.. ehhheehh...  így járnak a lágyszívűek

Mondjuk ezt már kiskoromban is megszoktam, hiszen én voltam A Nagytesó, aki cipelhette a kistesóját. De ott nem volt csereszabatosság, és nem lágyszívűségből cipelte az ember négykézlábra állva lóként a hátán a tesóját, hanem viszonzásból: én is akartam volna "lovagolni".. aztán mikor természetesen összerogyott a szerencsétlen lójelölt a negyedik, ötödik próbálkozásra is akkor egészegyszerűen feladtam... és ezt mindig nehezményeztem. A nagyobbik hugom és köztem másfél év van, szóval azért tudtuk mi gyilkolni egymást. hheehhe... a legjobb cselem az volt amikor mindegyik körmömet cakkosra vagdostam és úgy álltam neki karmolni.