chillout vasárnap
legalábbis így terveztem eredetileg.
Későn, 11-re értem csak ki, csatlakoztam tettestársamhoz a Jazz színpadnál, ahol ilyen földönülős relax zene indult. de már megintcsak a sablonos gondolkodásom ugye: épp kezdtem volna laposra simogatni az EKGmat, amikor elkezdte piszkosul cifrázni az együttes (Fodo): nagyszerűen játszottak! kiegyensúlyozott mennyiség, meglepő fordulatok és ismét egy örömzenélő banda, akiknek elvileg ez volt a legelső fellépése. le a kalappal előttük: a végén már persze senki nem tudott a fenekén maradni, olyat bugiztattak. a végén meg egy - haverom szerint - Mantra számmal tették fel a pontot az i-re.
a következő a Blues színpad, ahol a pestiestből bogarászva akadtam rá az ígéretes nevű Lord Bishop Rocks (The Kings of Sex Rock) nevű amerikai bandára, és valóban igen látványos volt a kétajtósszekrénnyi néger pasas a párducmintás szőrös westernkalapban, narancssárga gatyában, és szürkés zakóban, ahogy épp kezdtek bemelegíteni. eleinte alig voltak, úgyhogy legelőre mentünk, aztán egy idő múlva már gyanúsan sokan lettek, mikoraztán belecsaptak a húrokba, olyan őrült pogózás kezdődött hogy nemgyőztünk kimenekülni. elképesztő kemény zúzás... így jár az ember ha véletlen lazítana: nem engedik. tettestársam holmi másnapi munkára terelve a szót lelépett,
én viszont még kíváncsi voltam Timo Maasra, úgyhogy csatlakoztam aeonfluxékhoz a Drum Clubban, ahol szokásszerinti nagy pörgés meg lufizás folyt, innen meg egy kis idő múlva a party arénába. sajnos dárenbéz után a timo maas olyan mint borra sör: nem esett jól, meghát én sem éreztem magam már épp a toppon, így háromóra felé hazahéveztem.
