vasárnap nagy kirándulás négyesben:

Visegrád:

Csúnyán beszoptam, ugyanis kábé szívinfarktust kaptam a hegyre felfelé menet: A kocsival a dunaparton parkoltunk, majd úgy 50méteres szakaszon teljesítettük azt a röpke majd négyszáz méteres szintkülönbséget ahol a fellegvár volt. utána családi jeggyel hivatalosan belógtunk a várba, szörnyülködtünk a középkori kanzóeszközökben (Freud rotál a sírjában), szóval kínzóeszközökben egy jót (kedvencem a "hússzaggató pók" fantázianevű négyhegyű 50centis kovácsoltvas fogó volt), majd fényképezkedtünk egy sort, és kerülgettük az olasz turistacsoportokat. tényleg szinte alig lehetett magyar szót hallani... röhej

Esztergom:

először jártam ott, de elsőre nekem nagy csalódás volt, annyira kihalt, szinte alvó volt a város. aztán kiderült hogy csak a bazilika van rossz helyen, mert a dunaparti sétány már barátságos, meleg vasárnap délutáni napfényes, korzózós, jegeskávé-iszogatós volt.

Párkány:

kicsi kisváros, olcsó és majdnem magyar. vicces volt látni egy nagy szlovák zászló mellől az esztergomi bazilikát. Egyik idősebb kollégám mesélte most hogy ő még a háború alatt született, és pont elszakadt a nagymamájától, aki Sturovóban (Párkány) rekedt, és csak úgy tudtak kommunikálni hogy írtak levelet egymásnak amiben megbeszéltek egy időpontot, amikor lementek a duna partjára, és a vízre hajolva átkiabáltak egymásnak. Abban az időben mindenki így tartotta a kapcsolatot a másik oldallal... aztán lett komp 10 év múlva, majd kétezervalahányban újraépítették a Mária-Valéria hidat. és mostmár kölcsönösen oda-vissza tud járkálni mindenki. ami érdekes még, hogy tiszta palócosan beszélik a magyart odaát, pedig elvileg messze vannak onnan a bazmegyeiek...

a hétvége szuper volt, együttlevős, nyugalmas, mégis eseménydús. Ilyet még!