(a törésponton meg Amorphis albumot tettek be a vicces fiúk)
tegnap elkezdtem dolgozni még egy másik projekten is, de az babonából titkos. még. aztán majd kiderül úgyis. bár nemtudom hogy fog sikerülni, én igyekszem azért. Izgalmas és érdekes, ugyanakkor piszkosul fel kell kössem a gatyám.
jóreggelt jóreggelt. csúszós napra ébredtünk. de szépen süt a nap, máramikor. reggel legalábbis azt tette. tegnap hímeztem egy sort, nemsokára eljutok odáig hogy akár magamnak is hímezhetek. bár már megint kitaláltam olyasmit hogy egy párnahuzatra hímzek valami szép sarokmintát, és teszek rá - mármint a huzatra - körbe csipkét, és azt odaadom anyunak a közelgő szülinapjára, úgyis annyira szereti a szép ágyneműt, ami meg szép, az krva drága, így meg olcsón - de sok melóval - megúszhatom. bár relatív az olcsóság is, hiszen pölö csak az a kis 20*20-as gombához - amit most karácsonyra csináltam ajándékba - is kellett 15 féle szín, ergó 15 különböző fonal, majd 300 forint egy adag, meg még 1500 volt az alap. szóval így hirtelen 6000, meg hozzá egy 1500-ös keret, és máris hétésfélezernél járunk, meg hozzá a szemem/agyam amortizálódása stb... jó, ebben benne van az is hogy megmarad fonalból meg ilyesmi, de azt meg akkor vezetni kell excel táblában hogy melyik fajtából milyen szín van, különben simán elfelejti az ember, és vesz még.
következőnek még rokkát kéne venni, aztán meg kéne még mángorló fa is, és mehetnék ki a patakra mosni a vásznakat...