Yamato dobok. koncert után
Yamato dobok. koncert után
jesssz!! tudtam hogy csak ártanék magamnak ha alvás helyett tanulnék... a vizsga egyszerű volt, ami nemment, azt meg közös erővel kooperáltuk össze... másfél óra alatt kész is voltunk, majd én tipliztem a budagyöngyébe venni eztazt, végre pénzt is vittem, persze nemsokat, mert addig költöttem volna amíg mind el nem fogy. most még egy könyvet is meg tudtam venni: Szabó Magda: Merszi, Möszjő! -t anyámmal már előre azt fontolgatjuk hogy hogy olvassuk el ketten egyszerre az egy darab könyvet. a budagyöngyéből kifelé jövet megállított egy csajszi, először azthittem útbaigazítást fog kérni, de kiderült hogy krisnás, és pénzt gyűjt, kérdeztem is tőle hogy "hát a szári?" ugyanis rendes ruhákban volt, aztán persze kiderült hogy a hideg... mindig is bosszankodtam hogy minek itt indiai divatozni télen, amikor majd meglehet még rendes gatyákban is fagyni, úgyhogy megörültem hogy mégsem annyira merevek az ilyen szabályok... aztán persze eszembejutott childeharold, így gyorsan kapartam elő a pénztárcám, és kaptam is egy napocskás matricát..
mostmeg már hazaértem, útközben a vonatjegyet is megvettem félnégyre, tesómék meg mingyár jönnek. kicsit össze is kaptam a lakást, de most, hogy végre napközben is látom a szobát pölö, elég elkeserítően ráférne már a tavaszi nagytakarítás... meg most tűnt csak fel, hogy a múltkori jogjurtos incidenst nyomait sem sikerült maradéktalanul eltüntetnem, így most kétségbe vagyok esve... kell szerezzek valahonnan egy vizes-takarítógépet...
fáj a hasam, és mingyár indulnom kell... szörnyű... namindegy, ezt már túl fogom élni. aztánmeg délután megyek haza anyámékhoz vidékre és a legnagyobb gondom az lesz hogy Mancit (kutyusom) mikor vigyük el oltásra meg kutyakozmetikushoz, aki levágja a szőrét... ennél komolyabb problémákkal nem szándékszom foglalkozni..hehhehh
az a gáz hogy most tanulnom kéne ezerrel, meg gyártani a puskákat, én meg desperate housewives-t nézek... holnap majd leírom a negyedik rész tartalmát mondjuk a könyökízület megnevezéseinél...
a háremnél kihagytátok HZs-t. De bárcsak hárem lenne.. ez simán csak annyit tesz, hogy olyan kevés hús-vér emberrel tartom a kapcsolatot hogy azokat név szerint is mind fel lehet sorolni. szááánalmas... amúgy egy pár szót róluk:
KD a legrégebbi, még gólyatáborban ismerkedtünk össze: egy tankörbe osztott minket a sors.. én jártam az exemmel, majd mikor szakítottunk, jött KD hogy akkor most ő szerelmes, és járjunk és ásókapa.. én meg padlótfogtam: soha egy pillanatig nem tűnt fel hogy a fene nagy barátságunk a részéről kicsit több mint barátság... de elutasítottam, hiszen még ki se lábaltam az exből akkor (mintha mostmár igen.. haha), és fel se tudtam fogni ezt a felállást hogy akkor ő mint az én... pasim? szóval nem-et mondtam, meg a "de nem akarlak elveszíteni mint barátot!" szöveg, amivel - én tudom a legjobban - csak megbántani lehet... de rendeződött a viszonyunk, és továbbra is a legjobb haverom, nagy kelet-fan ő is, csak ő kínát, és a kínai nyelvet választotta magának. hehe...
LL: munkahelyi házinyúl. kicsit mintha több kereke lenne mint kéne, ugyanakkor olyan szeksziesen kancsal egy nagyonpicit. és úgy tud nézni azokkal a kék furánnéző szemeivel hogy az csak na! nála semmi esélyem, mert 1: biztos nem az énfajta típusú csajok jönnek be neki, 2: szerintem a melón kívül más úgy igazából nem is érdekli.
HZs: egy publikus céges helyen feltett levél miatt indult. ő feltette a szöveget, én meg rögtön nyomtam a replyt hogy "csak nem szánalmas.hu olvasó?", erre a válasz is beesett postafordultával: "lebukott-e vagyok?"... és azután a konstans emilezés kezdetét vette.. ennek már jó féléve.. ő az a pasi, akinek minden mondatát imádok, hihetetlen humora van, a legjobb fej ember, szellemes, kedves, lovagias, előzékeny, jó munkahelye van, lakása, kocsija, elcipelt moziba, kajálni, mikor megkérdeztem hogy én mikor fizethetek akkor végre legalább egy mozit, akkor megsértődött hogy én miért akarom az önbecsülését tönkretenni? stb... szóval maga az álompasi. Aztán mikor találkoztunk először kiderült a bibi: 10 centivel alacsonyabb mint én... igen. így büntet a sors.
MM: ő meg haver, de van még egy pár haver, akik mind mind filmbuzik, és én meg imádom őket mert olyan jófejek tudnak lenni, és csodálom őket, mert nem olyanok mint én: ők emlékeznek egy-egy filmre, és tudják hogy melyik címhez milyen sztori kapcsolódik, és még kritikákat is tudnak írni, nemúgy mint én (A: jó; B: nemjó). szoktam is mondani hogy kár belém a sok film amit megnézek... van például JSz, akivel ugye lassan két éve tervezzük hogy találkozunk, és azóta se sikerült összehozni egy találkát, vagy mozit, vagy akármi.
és majdnem kihagytam KZs-t, akivel tavaly nyáron kavartam... heheee.. vele mostis jó barátok vagyunk. (ő is a filmbuzi-szakkörből került ki. asszem veszélyes az a hely)
Yamato nagyon jó volt! Három dolog volt szar: hogy minduntalan a Holiday on Ice, meg a hasonló nagyszabású show-műsorok jutottak eszembe, mert kicsit arra hajazott a sok showelem, Meg már láttam tavaly asszem a BM Duna Palotában egy istentelen jó shamisen koncertet, ami zeneileg magasan űberelte a Yamato-ékat, MEG: sajnos már csilliószor láttam, imádom, és etalonnak belvéste magát a fejembe a Tokyoplastik Drummachine-ja... persze hiába fikázódom itt, amikor tegnap vörösre tapsoltam a kezem, még fáj az arcom, annyit mosolyogtam önkéntelenül, és a végén énis felálltam tapsolni... a hajam lobogott néha, olyan fantasztikusak ezek a dobok... meg KDval markolásztuk a karfát hogy "hűazannya!" meg "mosthugyozok be!" meg hasonlók...
egyébként meg a legjobban azon szórakoztunk, hogy amikor megláttam először a hirdetést a Yamato-ra, akkor a kalligráfia tanárnőmnek is szóltam nagy lelkesen, hogy lesz ez, és hogy ők nem jönnek? erre a nő: "neeem, nemszeretem" és olyan lefitymáló mosollyan toldotta meg... és akkor csak akkor gondoltam bele hogy ez olyan, minta én kimennék japánba, aztán jönne a Kalotaszegi Tánceggyüttes, és kérdezné tőlem a helyi japán barátnőm hogy nemjössz??! és énmeg: "haggyámá!"... ...aztán most mikor néztem a dobosokat, és épp az egyik srácot gusztáltam, amelyik a hakamában meg ujjatlan felsőben volt, és a hosszú haja magasan copfban összekötve, hogy milyen guszta, és biztos ilyenek voltak régen a szamurájok is, akkor bevillant a gondolatmenet fordítva is.. szóval a bőgatyás betyár a kackiás bajszával... aztán ezeket a párhuzamokat kerestük, és építettük KD-vel hazafelé a buszon és rém jókat röhögtünk
KD-vel (asszem eddig sima D volt csak a jelölése) megyek ma Yamato-ra... ez a pasi is ért ám a romantikus felvezetéshez: a koncert nyolckor kezdődik, "akkor majd találkozzunk ott nyolckor!". basszuskulcs! ha már egyszer két hónapja nem látok valakit, akkor nem fogok csak úgy az utolsó pillanatban beesni, nem? ezt úúúgy utálom.. namindegy, nemszóltam, nem akarok kavarást... meg különben sincs buszom előbb.. vagy csak nagyon hamar érnék oda, és várakozhatnék. KD-ben egyébként ezt utálom egyedül: állandóan késik. és a végén még ő van megsértődve hogy miért kapom fel a vizet? miért bazmeg? mert az öt óra, az nem öt harminc! meg a mozi előtt ácsorogni sem vicces meg ilyenek! ő meg néz hogy "most mi a bajod? siettem, na, csak .." és itt jönnek a kifogások. .. alapvetően türelmes és megbocsájtó ember vagyok, de a sorozatos ballövéseket nem tolerálom túl jól (értsd: szélsőséges esetben visítok is akár)