vettem reggel egy kiló cseresznyét négyszáz forintért, mert ott mosolygott rám, pedig kicsi is meg sok éretlen is, de ez van. (az otthoni dió méretű mélybordó roppanós lédús istenifinom Germensdorfit meg a rigók zabálják meg ingyen. aaarrrghhh) fogtam egy nagy edényt, beleborítottam, átmostam, behoztam az asztalra, épp jóízűen cseresznyéztem, amikor megütötte a fülem az edény felől ilyen apró percegés. a tálból. bááz... fogtam az nagyollót, és azzal kezdtem el turkálni benne, de semmit se találtam, így kihirdettem hogy aki megtalálja az állatot a tálban az a vendégem. jöttek a bátor vállalkozók, de csak mókáztak a percegő tálon, szerintük a víz meg az égetett mázas agyagedény ad ki ilyen hangot, de aztán csak óvatosan turkáltak bele, nehogy leharapja a kezüket a fenevad. de semmi. úgyhogy most az a taktikám hogy leeszem róla a cseresznyét. ha nem jelentkeznék többet, akkor nem ez volt a jó taktika.

ápdét: megettem a cseresznyét, a tál még mindig ciripel... asszem kiteszem íbéjre, és milliomos leszek