UK Championship. Eurosport!

megvan az esküvő pontos dátuma, van új szekszies - és nemutolsósorban hasznos - szemüvegem, kész vagyok a munka rámeső részével ami miatt túlóráztunk majd' mindennap az elmúlt hónapban, jó az idő, ebéd után biliárdban volt egy ötös sorozatom, és még azt is kitaláltam hogy mit veszek ebnek karácsonyra, úgyhogy jó a kedvem!

Kultúr- és blogtörténeti esemény következik. Először teszek ki képet magaról, természetesen csak mint szemüveg-tartó demonstrátor szereplek, másodrangúan, mindent az olvasóért jeligére.

(elmosódott, bemozdult, mert hirtelen most csináltam, telefonnal. ezvan.) 

és félreértés ne essék nem tudom mi a jó megoldás, mert engem is felőröl az egész. Pont tegnap fakadtam ki, hogy az a szar hogy egy seggel két lovat kéne megülnöm, persze mindkét helyen 100%os erőbedobással majdan: Szeretem a munkámat, szeretnék fejlődni, szeretnék előrelépni, a munkahely hatalmas perspektívákkal kecsegtet, mehetnék a cégen belül külföldre is, lehetnék seniorfejlesztő is, projektvezető is, utazhatnék külföldre kéthavonta stb. Ugyanakkor szeretnék majd gyereket, akinek lehetőségeimhez mérten szeretnék jó anyja lenni, nem szeretnék lemaradni a gyerekkoráról (és persze nem szeretnék a ló túlsó oldalán se kikötni százhúsz gyerekkel otthon, koszosan); de egész egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnik.

Vegyünk egy (annyira nem is fikcionális) példát: Itt van B, a kollégám, akivel együtt jöttünk ide a Csavargyárba. Ha én két év múlva kiesek a melóból mert szülök, akkor mire visszajövök két év múlva, B már ötször annyit fog tudni, mint amikor én elmentem, ellenben én már csak feleannyit, és kezdhetem előről. Aztán ha mégegy gyerek jönne, mit tesz isten, akkor GOTO 10, és a végén az egyenlet úgy néz ki, hogy én majd a kezdőkkel szívok újra, tanulok, pótlok, ugyanazért a fizuért, közben B meg már rég a felettesem felettese lesz, nekem egyre kevesebbet osztanak, hiszen hol beteg a gyerek, hol nagybevásárolni kell, hol farsangra, érthető ez a munkáltató szemszögéből. Értem énis. Csak nem jól van ez így. Ilyenkor szeretnék egy egyszerű eladólány lenni a közértben, mert neki nincs törés, a gyerek lesz élete főműve, és a kihívás az életében.

Az ilyen hülyéknek mint nekem, meg főhet a feje, szakadhat szét, vagy köthet csúnya kompromisszumokat, amik később randa Hufnágelpisti-kelésekké válnak.

szóval méltósággal megöregedni. Eddig azt gondoltam hogy ezt a szólást hetven és a halál között osztják, de nem. A nagy port kavart HZs-s írásokkal kapcsolatosan jutott eszembe, hogy ez hiányzik. Hogy elodázunk mindent, hogy majd, nem akarunk öregedni, mindig tinédzser, mindig rugalmas mellek, és köszönöm, de gyereket soha - v.ö.: Pöffeszkedő Családosok -. Merthogy ezt diktálja a kor, a trendek. Csak egy macskát illik bevállalni ha már nagyon rajtunk van az istápolhatnék, ciki teherbe esni, és gyereket szülni. Igazából nem is maga az aktus az, hanem hogy átléptünk egy másik korosztályba, ahol felejtősek az egyetemi évek felelőtlen nonsztop bulijai, a haverok nélkülünk mennek spanglizni, és nem mi leszünk az első akit felhívnak hogy gyere koncertre bécsbe hányni. Tízkörömmel tiltakozás, örökifjúnakmaradás. Elkötelezettséghárítás, felelősségnemvállalás. 

Vagy mégis van benned kurázsi továbblépni? Elveszed a lányt, hozzámész a fiúhoz?

De már erre is megvan a trendi ráhúzhatós marketingcélcsoport-célkereszt: DINKY. a következő chapter a Kismama-baba univerzum. Létezik mindegyik kör, de egyre hermetikusabban záródnak, egyre átjárhatatlanabb a határ, hiszen bennt kell tartnani hogy fogyassz eleget, hogy kitermeld a klub tagságiját.

mai levélváltásunkból 

"...az emberi evolúció utolsó tízezer éve szociális síkon zajlott. Annak érdekében, hogy a jégkorszaki tundrán föllelhető kevés eltüzelhető mammutszart, mint korlátozottan rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan tudjuk kiaknázni, nem mindenki maga csiholta a kis tábortüzét az Altaj lábánál, hanem összebújtak egy közös barlangingatlanban, és amíg az erre kijelölt sánta lúzer a tüzet őrízte, békében lehetett sárga bölényekkel tapétázni a falat. Később ez összecsiszolódott, és számtalan réteg rakódott rá. A nagycsaládos (biológiai alapú) szerveződést felváltotta az etnikai, és mostanra már ennek kereteit is feszegetjük. Kiszélesedett a társadalmi munkamegosztás, és ez sohasem látott hatékonysági mutatókkal ért el, s eljutottunk odáig, hogy a tyúkmellű egyötvenes AMD Pistike Leukoplaszttal megragasztott teknőckeretes szemüvegében nem repül a Taigetosz Flighttal, hanem meg tudja találni a maga helyét a közösségben. Ennek viszont ára is volt, nevezetesen olyan magatartásformák elsajátítása, amelyek ellenkeznek a zsigeri késztetésekkel. Az egyik ilyen a magántulajdon. Ez voltakép a privátszféra utolsó bástyája, annak biztosítéka, hogy holnap is legyen motiváció kimenni a hidegbe szarvast kergetni, mert tudod, hogy a combjának hátsó részét hazahúzhatod a pulyáknak, és Ugluk nem veheti el tőled (noha neki kőrisfa husángja van), mert bodobáccsá változtatja a varázsló. A másik a szekszualitás leszabályozása. A szex az egyik legerősebb biológiai motivációs faktor, egy jó numera kedvéért sorra dőltek a törzsi, etnikai, pásztortörzseknél faji korlátok. Ez nem feltétlenül kívánatos, mert az egyedi génállomány továbbörökítésének evolúciós kényszere civilizációs közegben behelyettesítődik a közösségi génállomány megőrzésének fontosságával. Ezt úgy tudtuk a leghatékonyabban implementálni, hogy összekapcsoltuk a két dolgot: a magántulajdont és a bujálkodást. Megdughatod a csajt, de előtte meg kell vacsiztatni, meg kell venni neki a plüssállatot a benzinkútnál, és meg kell ígérned, hogy a mamája is kap karácsonyi ajándékot. A pasi megveszi neked az esesmercit, de cserébe el kell tűrnöd, hogy háromnaponta rádmászik, és meg kell ígérned, hogy nem dugsz másokkal. Kialakítottuk a magunk rítusait a szex és a tulajdon holdudvarában, meghoztuk a magunk áldozatait az össztársadalmi haszon és a konfliktusok elkerülésének oltárán. Ez szükségképpen együtt járt a nemiség takaréklángon tartásával, erőteljes leszabályozásával. Az, hogy a modern marketing felfedezte a szex univerzális motivációs faktor voltát, és megpróbál belőle rekreációs tevékenységet csinálni, a társadalom intézményrendszerét feszegeti, és mint ilyen, potenciálisan veszélyes. Ha a nagymellű szőkék és a nagyfarkú atléták kapják meg az összes numerát, ezzel azt érjük el, hogy a tulajdonszerző képesség társadalmi örökíthetősége felborul, és hosszú távon az egyetlen faktor az attraktivitás lesz. El lehet képzelni egy olyan kultúrát is, ahol ez a legfontosabb szervezőerő, de ez hosszú távon a materiális jólétet fenyegeti, mert a rakétatudósok között relatíve kevés a nagyfarkú."