Azért voltak vicces momentumok is... a doki akihez kedden mentem egy vadiúj és ismeretlen doki volt, az én nődokim pont nem volt itthon, ezért a muszáj elhajtott az idegenbe... Szóval adott volt ez a pasi, aki idős, és pont úgy néz ki a fehér hajával és körszakállával mint Sean Connery, és ez volt az első "botos" UH-m is.

Fekszem kifeszítve a székben, mint egy alternatív kereszten, megalázóan, de már leszarom-érzésekkel, a két lábam között ül Sean Connery, fog egy fehér vibrátorszerű dolgot, aztán egy kotont, ráapplikálja, aztán egy nagy tubus síkosítót, de alig van már benne... rázogatja, próbál nyomni rá, "Katikaaaa, kéne még" kiállt ki a függöny mögül az asszisztensnek, rázogatja tovább, egy adag összejön végre, aztán hopppsz, meglepődni sincs idő, máris bennem matat. A dolog szekszuális jellegét persze rögtön porba dönti a kis képernyő amin megjelenik az a körcikkelyszerű kép, először életemben mozgókép formájában, aztán ott ahogy ismert a sztori, már nincs semmi...

 és tegnap amikor épp anyámnak ecseteltem végre az egészet, hogy mi lett itt majdnem, és kicsit azért elbőgtem magam a nagy önsajnálatban, akkor ott az utcán találtam egy százforintost a földön. ez is valami. végülis nem várhatok rögtön nagy neon feliratokat az épületeken csak nekem hogy LÉPJ TOVÁBB, meg ilyesmi... 

De öröm az ürömben például az hogy az esküvőn lehetek énis matarészeg. Meg akár már ma is. meg holnap is.