EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

megrohantak

2007. október 18. - Mirwen

Reggel szeparálódtam a kocsival közlekedő ebtől, ugyanis innentől nem esik az én munkahelyem útba, szóval újra békávé változom. Ennek első és legszebb része a plusz egy óra alvás, utána a plusz egy órányi teljes lelkinyugalommal történő tökörészés a lakásban, senki nem szólt rám hogy "Siessünk máár!" meg hogy "mi a frászt csinálsz még mindig pizsamában, mindjárt fél nyolc!" és pedig már fél kilenc volt amikor épp kitaláltam hogy akkor egy adag ruhát én most akarok bepakolni a szekrénybe a dobozból, aztán még nyitogattam a hűtőt is párszor, de nem változott meg sosem a tartalma két kinyitás közben, hiába reménykedtem. Sminkeltem is, mert emberek közé megyek végtére is az ég szerelmére! Úgy pár hónapja ugyanis rákaptam hogy nem sminkelek, reggel mindig siettetett valaki, bentre meg minek? Nade a metró népe az fontos! mi van ha smink nélkül lát meg a néni a villamoson?! aztmárnem. A lényeg hogy sikerült kilenc előtt egy perccel elindulnom a kilenckor kezdődő munkám felé.

Kiléptem a lépcsőházból és bekapcsolt az automatika. Nagyon durva volt magamat felső kameraállásból lesni, ahogy ráfordulok arra a kisösvényre a fák alatt, mert az volt beprogramozva hogy villamos. Gondolkodás nélkül. A játszótér magasságában eszméltem, hogy tejóég... és megrohantak az emlékek, a hely, a reggeli vízszintes mézsárga fénypászmák, a deresen hideg levegő, hogy már megint, vagy újra, itt. Mintha SEMMI se történt volna, mintha valamifajta csipkerózsika-álomból ébredtem volna: egydül voltam, a régi lakásban, gyalogoltam épp a kistemplom előtt a munkahelyemre, csak az idő rohant el, mindjárt harminc vagyok, és semmi nem változott, csak beakadt a lemez.

idétlen időkig.

Lakás - A film

A nagy sikerre való tekintettel a sorozatból egy egészestés filmet forgatunk: A Lakás.

Trailer:

Tegnap, 13.00. Angyalföld headquarters. A két főhősünk éppen lázasan dobozol, lassan kiürül a lakás, már csak a ruhákat hagyják, mert előbb szanálni szeretnék, és a felesleges/nemhasználtat ruhagyűjtőbe gyömöszölni szekrény helyett. Nemsokkal később csengetnek, megérkeztek a költöztetők.

15.00. Óbudai célállomás, a költöztetők egy-egy üveg sörrel (meg a fizetésükkel ofkorz) távoztak, főhőseink meg közben ismét beüzemelték a hűtőt, főhősnőnk egész este a konyhát rendezgette: spejz feltöltés, lábasok-poharak helyrerakás, fiókok megtöltése, meg hasonlók, mialatt a fiú összeszerelte a hangrendszert a nappaliban, mert az 5.1-es hangzás még az alvásnál is fontosabb, az ágy ugyanis még darabokban. és mivel az internet a második legfontosabb dolog, a fiú elment alkatrészekért az obiba, meg haza még maradék cuccokért.

kicsivel később: a fiú az ágyat szereli, miközben a lány meg vacsorát főz, az elsőt a szétbombázás óta, persze mi mást, mint smack-et. Éljen a diéta és a gyorskaják. Vacsora után a lány a dobozok között Stargate Atlantist néz, a fiú meg az internetet próbálja életrelehellni. végülis innentől már úgyis sétagalopp az élet, nem rohanunk sehova...

zanza

sziasztok kedves gyerekek!

mirwen néni pénteken meg szombaton a testvérénél volt ahol betegre babázhatta magát, ezért most rettenetesen irigyek rá a szülei, akik még csak meg se foghatták a kis bercibabát. szegény tesómon teljesen elhatalmasodott a szülésutáni depi, és nagyon rossz volt hogy nem tudom (eredményesen) megvigasztalni, de nagyon reméljük hogy az idő mindenre gyógybalzsamot von.

Ennyi költészet után rá is térhetünk a hét fájó pontjára: kedden költözés, mostmár véglegesen és visszavonhatatlanul, ugyanis eb is és én is szabit vettünk ki (igaz én csak félnapit) és már költöztetőcég is van hívva, úgyhogy kedd délben egy tehereautón lesz a hűtő, az ágykeret meg a matracok, meg a mosogatógép is, azaz a mindennapok gerince. Ma dobozolunk ezért ezerrel, és nagyon nagy örömmel konstatáltam hogy az újlakásban már megy a fűtés, és ugye akkor lassan meleg lesz a padló is! éljen a hőveszteséggel hőcserélő központ ami pont a lakás alatt van! mwhaahhaaa

süti beállítások módosítása