érdektelenségbe fulladt nyár.

domestos szagú a kezem.

lassan, vagy összevissza csorognak a bitek: ha zöld akkor EDGE, ha kék akkor UMTS, ha kékeszöld akkor HSDPA. Ez meg villog mint a karácsonyfa.

nem érzek semmit, kivéve hogy életem leszarabb éjszakája áll mögöttem, már ami a "képtelen vagyok aludni pedig kéne" fajtától kitellik.

feljövök a lépcsőn és kiszakad a szívem.

bejelentkeztem ultrahangra, de nem is biztos hogy látni fogunk valamit.

kiolvastam a Nézz a szélbe-t, és ezt különösen utálom. hogy vége van. Annyira nem vagyok normális, hogy már a jó könyvek negyedénél elkezdem utálni a könyvet magát mert egyszercsak vége lesz...

ma porszívóztam, és összevissza eszek. 

22-es csapdája.