EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

Bundáskenyér reloaded

2008. december 13. - Mirwen

avagy klasszikusok új ritmusban.

 

Ki ne szeretné a bundáskenyeret? És ki ne hányna a lakásban terjengő olajszagtól, és a sok liter olajról, amit utána már nem lehet úgysem használni?

Nos pont ezek miatt nem készítettem még soha bundáskenyeret, pedig szeretem.

De a kínzó hiányt enyhíteni kell, úgyhogy nagyon megörültem mikor megkaptam az olaj nélküli bundáskenyér receptjét.

Rém egyszerű: fogjuk a szikkadt zsömlét, felvagdossuk kis szeletekre - kenyér nem nagyon szokott lenni itthon -, majd a szokásos tejes-tojásos masszába forgatjuk őket, jó alaposan megszívják magukat. Ezt a tej-tojás kombót lehet turbózni a só-bors-on kívül zöldfűszerekkel, sima fűszerekkel, bármivel. Én pl nagyon szeretem a curry-t a tojáshoz, de a kotányis vargányás-sóval is mennyei.

Aztán fogunk egy kis tepsit, amibe pont beleférnek, és az alját olajjal kikenjük vékonyan, aztán szorosan belerakosgatjuk a szottyos zsemleszeleteket. Be a sütőbe (kb 180 fokra), és 15-20 perc alatt kész.

Még egy tipp: mielőtt betesszük a sütőbe, érdemes megszórni egy kis reszelt sajttal, és így már szinte egytálétel lesz a hajdanvolt lenézett kényszer-köretből.

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr525664847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása