EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

kialudtam magam

2008. november 28. - Mirwen

Este volt még egy kis bőgés. Gyönyörű kép lehetett amint a sötét szobában csak a fejemre borított laptop fénye világította meg a patakzó könnyeimet (mert elbújtam eb elől). Hahh, tiszta XXI. századi Csók és könny...

de aztán elmentünk egy kicsit fejet kiszellőztetni, meg nézni nekem új telefont a nyáron ellopott helyett (nem találtam), és vettem egykét újságot meg egy fehércsokis kitkat-et, és visszazökkent a világ a megszokott mederbe.

Főleg este, amikor még sütöttünk gesztenyét, meg ettünk sok mandarint is.

Érdekesség hogy ennyire kívánom az édeset. Sosem voltam igazán édesszájú, inkább sós, szóval nagyon kell küzdenem az állandó-csokiehetnékem ellen. 

Most viszont összepakolok, mert indulunk Sopronba hosszúhétvégézni.

NatGeo

persze ilyenkor kell nekem is a tévében olyan műsort nézne, ahol a pávián-apuka kispáviánt lop el az anyjától, és húzza végig a sziklákon, aztán meg a másik páviánpasi kis kutyakölyköt kap el, és fojt me, miközben az keservesen vonyít.

aztán meg az anyamajom aki a halott kicsinyét cipeli még mindig ("és már csak a legyeket hessegeti a tetemtől")

aztán ne bömböljek.

-----

hülye hormonok.

mára depi miatt zárva

mondtam már hogy terhesnek lenni mennyire fos? miért nem lehet szkippelni ezt a részt? meg ami a legjobban idegesít, hogy miért sztárolják ezt annyian?? hát mi a jó a moby dick létben? hogy nem tudsz mozogni, hogy depis vagy, hogy vesén rúgnak, nem kapsz levegőt, hogy annyira fáj a hátad hogy a nap végére csak vízszintes a jó? És akkor én még totál kihagytam az elején a hányós-fejfájósat. és hogy hányok a sok üdvözült tekintetű, hassimogatós kismamától, a pöffeszkedő babakocsitologatótól és a somolygó idősebb nőktől, meg az ő elvárásaikról. Hogy hát a legszebb időszak, meg áldott állapot meg satöbbi. Nagy frászt. Lépjünk tovább, nekem gyerek kell, nem ez.

Az az egyetlen vigaszom hogy a babának jó legalább.

----

amúgy meg gondolom a három napi kihagyott halolaj-kapszula miatt zuhantam vissza depim mai igen sötét börtönébe, már sikerült ebbel is jól összevesznem, ki is kapcsoltam a csetet meg telefonom hogy több embert már ne szurkáljak agyon.

Fodrász

valaki azonnal ajánljon nekem egy jó fodrászt!

Nekem mindig csak a gond meg a baj volt velük.

Volt régen egy Tom nevű pasi, aki hiperszuper hajakat gyártott, tényleg nagyon értett mind a formához, mind a színhez, de buzi drágán dolgozott, úgy 10 évvel ezelőtt volt 10-15 egy alkalom. 

Aztán volt egy helyi kísérletem, egy nagyon szép szalon nyílt nem messze attól ahol lakom, itt bejelentkeztem Jencihez, az itteni fodrászhoz, szuper alapanyagok, samponok, festékek, mégjobb körülmények, ámde mint kiderült Jenci eddig talán hajmosó-segéd lehetett, vagy egy nagyon nagy önbizalomhiánnyal küzdő fodrász, mert szinte minden nyisszantást úgy kellett kirimánkodnom tőle.

Aztán találtam egy csajt, a munkahelyem tőszomszédságában, aki viszonylag jól, gyorsan dolgozott, de ezt nem erőltetném: nem akarok még csak véletlenül sem a munkahelyem környékére menni mostanság.

Aztán volt Hédi, a JollyJoker, aki teljesen átlagos tucatfodrász, ám annál nagyobb erénye: hogy az utolsó utáni pillanatokban be lehetett esni hozzá, például az esküvő előtt két nappal kellett a festés, na és akkor az épp költözéstől romos lakásában fogadott minket, és miközben eb haját nyírta, én még a hajmosó tálat próbáltam összerakni. De most ő nincs egy hétig.

Én meg már megint MOST akarok fodrászhoz menni, ha lehet holnap este, és gőzöm sincs kihez forduljak. (és nem, az ABC melletti szövetkezeti fodrászatba nem fogom betenni a lábam)

Kökénylekvár

Még a múlt héten elmentünk ebbel kökény vadászatra, mert amikor autóztunk vidékre, állandóan csábítóan kéklettek a kökénybokrok, nos kis kirándulás után találtunk is egy nagy bokrot, ahol addig szedtük amíg el nem gémberedett az ujjunk. Így is tele lettünk harci sérülésekkel, mint aki egy veszett macskát akart volna babusgatni.

De a végeredmény csodaszép: két kiló kék kökény:

aztán elkezdődött a hajsza az üvegek iránt, ugyanis kicsi üvegekbe akartam porciózni, de ha hiszitek, ha nem, SEHOL NEM LEHET kicsi befőttes üveget kapni amikor nincs befőzős szezon... Végigjártam az összes hipermarketet, ikeát, mindent, de nem találtam normális kisméretű, egyforma üvegeket, így a végső megoldás tesómtól a bébiételes üveget elkérése, és kimosása. Ekkor viszont azzal szembesültem, hogy a bébiételes üvegeket olyannyira az eldobásra találták ki, hogy több mint a felénél SEMMIVEL nem lehet eltávolítani a címkék ragasztóit, amivel természetesen bőkezűen bánnak. Mosogatógép 70 fokon? Dörzsiszivacs? áztatás? kaparászás? Aceton? Meg se mozdult...

úgyhogy üveget kellett szerezni még.

Aztán nekiálltam a főzésnek, ami nem nagy ördöngösség, feltenni kis vízben a jól megmosott szemeket, felfőzni, kicsit rotyogni hagyni, aztán jön a feketeleves: kimagozni. Ehhez gyümölcspasszírozó lett volna jó, de olyan nincs, úgyhogy kis adagokban a fémszitán kanállal törögettem át, ami azért nem volt egy leányálom, úgyhogy a végén még eb is besegített.

Aztán a kapott masszát cukorral meg egy pici fűszerrel (kiskanál szegfűszeg, kis darab fahéj) felfőzni újra, majd üvegekbe önteni, és lezárni. És már kész is:

ez csak egy része, azóta vittünk apáméknak is. Amúgy meg kell jegyezzem hogy még sosem ettem kökénylekvárt, úgyhogy nem tudom hogy milyennek kell lennie. Ez egy kissé fanyar, mint amilyen az éretlen kökény, pedig amikor szedtük, elvileg érett volt, eszegettünk is belőle. Szóval nem tudom hogy jó lett-e vagy sem, félek, túl korán szedtük le a bogyókat.

kísérlet

Tegnap délután kettő felé elhatároztam hogy felírom mikor aktív a baba, hátha lehet látni hogy milyen ritmusa van, mikor alszik, mikor ébred, ilyesmi. Este kilencig csináltam, közben meg kicsit meghökkentem hogy szinte nincs 15 perc nyugi sem:

14:26
14:37
14:49
14:50
14:51
14:52
14:57
15:07
15:14
15:16
15:18
15:20
15:39
16:00
16:05
17:14
17:17
18:21
19:26
19:32
19:38
19:43
20:05
20:12
20:22
20:30
20:39
20:41
20:50
20:57

magyarul kezdhetek beszarni, itt nem lesz egy perc nyugodtság sem.

süti beállítások módosítása