Ma megjártam a szülőszobát. Bementem egyben, majd kis idő múlva távoztam is. Egyben.

Az úgy volt, hogy ma már tuti itthon volt G, tehát aktívabbra fogtuk a napot, elmentünk anyámékkal sétálni egy nagyot az arborétumba (itt csatlakozott eb is), húzódott a hasam meg minden, de ami a rossz volt, hogy nem igazán éreztem a gyereket. Délelőtt 10 körül volt egy kis mocorgás, aztán egy óra múlva megint, de annyira halványan és bizonytalanul, hogy utána délután azon kaptam magam hogy már megint figyelek befelé, de semmi. Semmit nem érzek. Aztán este már anyám is rákérdezett hogy érzem? Nem éreztem, hiába böködtem a hasam erőteljesebben is. Úgyhogy kicsit ráparáztam (kellett nekem "öt nappal a születése előtt meghalt a baba a hasban" sztorikat olvasgatnom...), meg ugye tesómnál is ez volt hogy elbagatellizáltuk hogy "ááá, biztos csak már nincs helye, azért nem mozog", aztán pedig azért nem mozgott szegény Berci mert épp a halálán volt, úgyhogy engedtem a nyomásnak, felhívtam G-t, ő meg a szülőszobát, hogy menjek be, megnézik CTG-n.

Eb bepakolt a kocsiba, bevitt a kórházba, még kicsit kesernyésen mosolyogtunk is azon hogy milyen kár hogy az igazi Eksön-kor majd nem biztos hogy be tud vinni, pedig milyen jó lenne ha ő lenne mellettem. Megmásztam a szülőszobát - Mount Everest kutyafasza a negyedik emelethez képest így vemhesen -, majd kicsit lámpalázasan megnyomtam A Csengőt. A "Szülünk, Bakker!" csengőt. 

Nagyon fura volt ilyen kvázi-élesben becsöngetni, de nyílt is az ajtó, és mikor mondtam hogy "G doki küldött", már tessékeltek is be a szülőszobába, ahol csend volt és megnyugtató félhomály, majd ágyra lefekvés, CTG tappancsok a hasamra, és rögtön felhangzott a megnyugtatóan gyorsan doboló kis szív hangja, úgyhogy kövek első része le is esett a szívemről. 

Egyébként ma kellett volna szülni, mert más szülő nő nem volt, úgyhogy körülöttem vagy öten ugráltak hogy "elég kényelmes az ágy?", meg mosolygás, meg rámnézés öt percenként hogy minden rendben van-e. Már vártam hogy mikor rázza fel valaki a párnát a fejem alatt, vagy hoz be egy nagy adag jégbehűtött Mojito-t... Aztán letelt a fél óra, bejött az ügyeletes főorvos (meg három nővér/szülésznő), megvizslatták a papirom, vállonveregettek engem, meg a gyereket, tökéletes a szívhang, fájásom nincs, mehetek is, majd jöjjek máskor.

Kicsit mentegetőztem azért a vérnyomásmérés alatt, hogy "bocsánat, de betojtam hogy nem érzem, meg hát első terhesség, igazából azt se tudom hogy mit kéne érezzek, vagy nem érezzek", de kedvesen leszereltek hogy "inkább ötször jöjjön be hiába mint egyszer sem, amikor kellett volna".

Hát így esett meg, hogy felöltöztem, aztán szépen, egyben, kisétáltam a szülészetről,  majd hazamentünk.

Jó kis főpróba volt, izgalmas volt a Tett Helyszínén lenni egy kicsit, szokni a világot jelentő deszkákat.