EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

4. hónap

2009. június 19. - Mirwen

Mai méretek:

5450 grammnak mérte a védőnő, tegnap pedig még csak 5,34 kg volt... 

Hossz: 59 centi.

Nem sieti el. Ezt írtam a múltkor is, most is azt vártam hogy hatvanvalahány, aztán mégsem. Mindegy, ráérünk. szmájli.

Eü: Megvolt a csípőszűrés, minden rendben. És ma meg megkapta a 4 hós oltásokat is, úgyhogy bágyadtan pilledezik a másik szobában most. Viszont kaptunk beutalót újra a kórházba, mert elkezdett "nőni a cicije", azaz ilyen kis csomós mind a kettő, pont mint szülés után - a sok anyai hormontól -, de most újra előjött. 

Alvás: most hogy már teljesen kinőtt az esti hasfájós műsorozásból, este igen csak könnyű dolgunk van ha betartjuk a játékszabályokat, mert csak a kisrutin (ölbensétálós beszélgetős nézegetés) után betesszük a kiságyba és hamarosan elalszik úgy fél9-9 felé. A játékszabály viszont az hogy kb héttől/nyolctól már ne nagyon menjünk sehova ha lehet, mert ha ilyenkor autózunk, vagy még nem értünk haza, azt nagyon zokon veszi. Alszik reggel 9-ig, fél10-ig. Ennek anya nagyon örül. Közben kétszer még eszik, vagy akár háromszor is, de könnyen visszatehető, és ott folytatja ahol abbahagyta. Napközben nem tudom hányszor alszik, mert van hogy kétszer, van hogy négyszer, de van amikor csak úgy kómál, bealszik, megébred, visszaalszik. Ezeket még mind a gyerekszobájában teszi a nagy "játszó-arénában" (kinyitott 2*2m-es szivacs), nem viszegetem kiságyba. Járóka nincs, nem is tervezek venni (aztán majd meglátjuk).

Nagymozgás: forog mint a motolla, egyelőre inkább a hátról hasra forgást nyomja, de közben meg körbe is pörög, mint az óramutató, úgyhogy már megint leesett, de szerencsére csak a szivacsáról zuhant a 15 centis mélységbe a vastag szőnyegre.

Finommozgás: két kezét nézi, fogja, markolássza, birizgál és fogdos minden ami belóg fölé (játszószőnyeg) meg ami mellette van, elkapja, szájához húzza. Ide sorolom a teljesen tökéletes ujjszopást is, mert azon kívül hogy mindkét hüvelykujját gond nélkül megtalálja, még egy rongyot (textilpelus) is _muszáj_ hogy a kezébe applikáljon.

Evés: tápszer, viszont már egyszer evett 170mililitert is egyben, ez eddig a csúcs. Olyan napi 610-660 mili között szokott enni (5-6 esetleg 7 alkalom), de van kilengés erre is meg arra is. Kapunk női tejet is, azt is nagyon szereti. Persze ez titok, mert a védőnő szerint ez illegális, és ezért megbüntethetik őt.

Fog: nincs, nem is várom még, hiszen mind a ketten (eb meg én) késői fognövesztők voltunk, és ez öröklődik. Berci pl 11 hónapos volt mikor elindult a fogzása.

Beszéd: piszkosul megy a berregés, amúgy meg nevet, kontrázva nevet, gagyarászik, kezdi használni a mássalhangzókat is és persze tökéletesen és hangosan üvölt ha kell.

Hordozás: Kendőzünk ezerrel. Amúgy belepróbáltam a babakocsi sportrészébe hogy a legalacsonyabban döntött, mert nagyon szeret nézelődni, de pont nem jól támasztja alá, mert ugye még nagyon pici, teljesen lefektetve meg akkor már ott a mózes még. De azért az egyik nap elvittük sétálni babakocsiban, teljes meglepődéssel kezelte a helyzetet. Egykomparatív sztori: bementem a gyógyszertárba csípőre kötött Zsófival, majd bejött egy másik anyuka is babakocsiba a gyerekkel. Míg az enyém teljesen jól elvolt, mert látott minden hogy mit csinálok, hogy csinálom, látta az összes színes dolgot körbekörbe és ott volt a (nagyon)közelemben, addig a másik baba nem győzött nyígni, meg sírni, mert ugye csak a pult alját látta végig, és gőze sem volt hogy mi történik ott fent, micsinál az anyja, miért nem figyel rá. Ez egy pozitív példa. A negatívokat majd akkor mesélem amikor 8 kilós lesz a gyerek. 

EC: szóval az úgy van hogy éjszakára (már a 3-as) Liberó, hogy bírja a 10-12 órát, reggel mikor felkel, leveszem, és megpisiltetem. Ekkor egy nagy adag szokott lenni, és ilyenkor úgy 15-20 perc múlva megint kell. Közben pucérfenékkel beteszem mellém az ágyba, "olvasok" neki (azt a textil zörgős babalapozót:"nééézd, kutyaaa"). Aztán átviszem a másik szobába a játszós részre, és itt vagy adok rá textilpelust, vagy nem. Ha adok is rá pelust, úgy fél óra-óránként bilire teszem, vagy ha érzem hogy bilire kell tenni, vagy ha nyög hogy kakilna. Úgyhogy kakis pelus nem szokott lenni. Azt nem írom hogy nincs, mert ha éjjel kakil be - kétszer-háromszor fordult csak elő -, vagy ha útközben a kocsiban a kisülésébe kötve, akkor bekakil, de amúgy elég jó találati aránnyal elkapjuk - vagy én, vagy eb - a kakit. Vicces ám vécépapírral törölni a fenekét, meg lehúzni a kakiját a vécén.

Szóval napi egy liberó, ha minden jól megy, akkor egy-két textilpelus, ha pont nem tudok ráfigyelni, akkor sok textilpelus a napi mennyiség (mert ha egy picit is belecsurrant, már nem adom vissza rá, megy a mosásba)

Egyéb? Hát folyamatosan és nagyon imádjuk, én főleg nagyon szeretem hogy ilyen jó alvó, mormota anyának mormota gyerek dukál. szmájliszmájli. Megvolt az első kocsmakerti partija, az első erdei túrája, voltunk sokat vendégségben, vásárolni, sokat utazunk, szoktunk sétálni, és ma kihasználjuk hogy az estéink gyerek mentesek: jönnek Lobóék társasozni!

Jaéspersze jöjjenek az ehavi képek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr495665002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása