ebsik írta, az övé minden dicsőség:
"2. forduló
Nagyvonalúan átsikolva a gyanúper felett, hogy a feladat egy kiskereskedelmi lánc megbízásából folytatott burkolt fókuszcsoportos marketingfelmérés, vágjunk is bele. Ha mirwen és senoi kezelték volna a pénztárcát, akkor másfél klinik ajándékcsomagnyi arckrémre költötték volna (20000 ft) és két napig bársonyos bőrrel éheztünk és aszalódtunk volna a napon, tehát szögezzük le, hogy ffc és ebsik (azaz jómagam), mint két lábbal a földön járó mérnök és mint a kiskereskedelemben részben érdekelt és beszerzésekben mérnök-közreműködő diktálták a szükségletek kielégítéséhez vezető listát és intézték a beszerzést, miközben a csajok karikás szemmel, duzzogva ültek a sarokban.
A távoli hely definiálása: Praia Da Raposa. Portugália, óceánpart, a gugli mepsz szerint rejtélyes, nasca típusú vonalak metszéspontjában található, településre nem hasonlító képződmény. Mivel a felhívás szerint a közlekedés és a lakhatási költségek fedezése nem képezik szerves részét a feladatnak, a repülőút, a teljesen felszerelt lakó-terepjáró-autó-bérlés, valamint a minimális infrastruktúra (táborhely) kiépítésének költségeit ezúttal nem számszerűsítettük. Nehéz szívvel ugyan, de eltekintettünk továbbá a csapat külső támogatását adó Zs (csecsemőkorú) ellátásának biztosításától, mert a feladat explicite a csapattagok szükségleteinek kielégítésére szólított fel. Végül a feladat erősen leegyszerűsítő jellege megkívánta, hogy figyelmen kívül hagyjuk a légitársaságok poggyászokra vonatkozó korlátozásait, tehát úgy tekintünk az útra, mintha mindent az indulási országban vásároltunk volna meg.
A 20e ft a következő elvek szerint került felosztásra:
- élelmezés biztosítása (65%, 13010 ft)
- higiénia biztosítása (8%, 1550 ft)
- szórakozás biztosítása (15%) (3000 ft)
- kommunikáció biztosítása (11%) (2240 ft)
- tartalékkeret (200 ft)
A távoli hely - civilizálatlan jellegéből adódóan - alkalmatlan volt ún. urbanizált kiadások és beszerzések foganatosítására, ezért előre kellett gondolkodnunk.
Az élelmezés biztosítása a menü összeállításával kezdődött. Meghatároztuk a főételeket: az első napon halászunk-vadászunk disznót vágunk tejfölös-sajtos tészta készül (maximálisan tiszteletben tartva vega csapattársunk igényeit), a második napon pedig egy nagy adag lecsó,latinosan. Főzés a lakóautóban, a teljesen felszelelt konyhában. Reggeli és vacsora hideg étkezés, közben közepesen jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása.
A részletesen lebontott hozzávaló- és költség összefoglalót a
mellékelten csatolt táblázat tartalmazza. Személyenként - némi rátartással - négy szelet kenyérrel számoltunk mind reggelire, mind vacsorára, az ebédhez - mivel nem mindenki eszik kenyeret a főételhez, a tésztához különösen - átlagosan csak két szelettel. A kenyérre vaj kellett, négy személyre és négy étkezésre (ebédhez nem kell) három teavaj bizonyult szükségesnek. A társaság 3/4-e fogyaszt húst, a kenyérre felvágottat vásároltunk. A szendvicsekre sajtot helyeztünk - illetve a csapat 1/4-e a felvágottat kihagyva csak sajtot helyezett. A fentiek mellett az édesszájúak kedvéért vittünk egy üveg lekvárt és egy macimézet is.
A reggeli italául tejjel és teával, valamint kávéval készültünk. Vittünk magunkkal némi ásványvizet is, melyet tea- és kávékészítéshez, valamint önmagában, tisztán is fogyasztottunk.
A szórakozási lehetőségeket az alábbiak szerint osztottuk fel:
- fizikai kikapcsolódás: bárki kedvére szaladgálhatott vagy - vérmérsékletétől függően - bóklászhatott a tengerparton, homokvárat és homoktündéreket építhetett, kagylókat, kavicsokat, esetleg halálosan mérgező, partra sodort tengeri sünöket gyűjtögethetett, dagály ellen bokájára dagályfüvet tekerhetett. Felkészülve arra, hogy az óceánparton kvázi állandó szél lesz, vittünk sárkány alapanyagokat (pauszpapír, damil), és a szomszédos tavaknál talált nád felhasználásával
klasszikus kínai sárkányokat fabrikáltunk, melyeket hosszan eregettünk, szinte versenyszerűen egészen (kite ho! kite ho! kite ho!), nagyokat kacagva közben. Hogy szervezett keretek közt is lehetőséget biztosítsunk csapatunk (lég)kondíciójának megőrzésére, vittünk magunkkal két tollasütőt, valamint három tollaslabdát, és powerbadminton-t játszottunk: aki a széllel szemben állt, annak minden erejét bevetve kellett a labdát a vigyorgó másik felé visszaküldenie.
- szellemi kondícionálás: a Szabó Ervinről elnevezett könyvtárhálózat III. osztályú tagkönyvtárba senoi beiratkozott fél évre és ezért 1 hónapra 8 könyvet tudtunk ingyen kivenni. A csapattársak nem voltak túlzottan aktívak, jómagam viszont VI. Lenin összes műveit vettem magamhoz, de a P. I. Popovhoz intézett levelében (Az OSZFSZK lakosságának az Októberi Forradalom előtti és utáni fogyasztásáról) ismétléseket véltem felfedezni, ezért elmentem inkább tengercsobogást és bálnabőgést hallgatni.
A kommunikáció a külvilággal szerencsére nem szorítkozott a távolban elhaladó olajtankerek felé küldött füstjelekre: a Praia Da Raposa-n kiváló volt a GSM hálózati lefedettség. Kommunikácíónk így a 21. század és a költséghatékonyság elvárásainak megfelelően SMS, email (gmail kliens) és twitter alapú volt, mivel még a hazai viszonylatban magasnak tűnő roaming adatátviteli díj használatával, e-mailen küldött/twitterre posztolt képek is csak a harmadába kerültek, mintha mms-ben mondtuk volna el (vajon melyik szolgáltatás biztosít tisztességtelenül magas extraprofitot a szolgáltatónak?). Hívást nem kezdeményeztünk, előzetesen mindenkit megkértünk, hogy ha kíván bármit, legyen szíves sms-ben óhajtani. Bejövő hívásokat nem vettünk fel, még az igen kitartó biztosítási- és hitelügynökökét sem. Így sikerült a két nap alatt a kommunikációs költségeinket az előre eltervezett 2240, azaz személyenként 560 ft-ban tartani.
Mint látható, a gondosan tervezett kiadásoknak köszönhetően a tartalékkeret felhasználására nem került sor, megmaradt 200 ft-unk. Ebből hazaérve vettünk egy
szafári sorsjegyet, melyen nyertünk 50.000 ft-ot. Ebből a pénzből egy újabb kirándulást tettünk, ezúttal a rendkívül barátságos brazil kisvárosba,
Trinidadba. Ezen az utunkon sikerült 500 ft-ot megtakarítani, amiből vettünk egy
szerencsekoktél sorsjegyet, melyen 100.000 ft-ot nyertünk. Ebből a pénzből egy újabb kirándulá..."