Szóval eltelt az első hónap, ami a február meg a szökőév miatt pont 4 héttel volt egyenlő, úgyhogy ismét csak csütörtökre esett a fontos dátum, asszem ezzel utoljára.

Innentől úgyis már csak a hónapok számítanak. 

Jesszumpepi, de gyorsan elrepült tényleg az idő, bár lehet hogy azért mert nekem ez a kedvenc részem, ha lehet így fogalmazni, amíg ilyen kis gyámoltalan icipici újszülött...  Sokan mondták hogy "ezt az első időszakot kell csak túlélni, aztán hidd el milyen jó lesz, amikor már kommunikál, meg minden". Hát igen, biztos az is szép lesz, de ez a pici csomag-állapot azért számomra felülmúlhatatlan az összes nehézségével együtt.

Itt egy pici csomag, utazásból megérkezve:

(a kapucnit még mindig félbe kell hajtani hogy fedjen valamit a fején)

Szóval nehézkes a belelendülés, de abszolút nem lehetetlen. Zsófi szerintem (mivel hogy sok viszonyítási alapom nincs) jó gyerek. Ok nélkül nem sír, illetve vannak azok az esti bömbölések, de azok ilyen "mikor lesz már vége ennek a napnak, meg különbenis már eleget voltam fent, most mit csináljak, te jó ég, szörnyű ez az élet" sírások. Ezen át kell evickélni, és akkor egy viszonylag nyugodt éjszakának nézünk elébe. Szerencsére jól alszik, ez nekem azt jelenti hogy este az etetések után könnyen vissza lehet altatni, és általában azért mindig van egy négy órás alvás, ha nem kettő.

Szoptatással megküzdöttem, elbuktam, de fel nem adtam. Első két hétben próbáltam a kizárólagos szoptatást, minden nyikkra mellre tettem, volt hogy napi nettó 14 órát volt rajtam. Nekem csak az ülve, gyerekre görnyedve (hónalj tartás) vált be, amitől iszonyúan fájt a hátam. A történetet azért kábé tudjátok, a gyerek elkezdett súlyilag stagnálni, majd fogyni (mélypont: 2880), kimaradt a széklete is négy napig (amikor napi 2-4 kakinak kéne lennie amúgy), és kezdtek kimaradozni a pisis pelenkák is (a pelenka tartalmakkal lehet a szoptatás sikerességét lemérni), úgyhogy feladtam, jött a tápszeres kiegészítés. Ezt eleinte minden szoptatás után adtam, kispohárból, de ebből szinte minden alkalommal átöltöztetés lett a vége, főleg nappal, amikor a türelmetlen kisasszony rángatni kezdte a poharat, meg mohóságában félre és mellé nyelt. Ekkor is még mindig csak én találtam ki hogy ilyen 40 mili tápokat adtam csak. Aztán egyszer megtörtem, cumisüveget ragadtam, és megtöltöttem 60 mili táppal, amit hipp-hopp ki szivattyúzta, úgyhogy csak néztem nagyokat, és újratöltöttem, amiből még kiszívott 30-at.

És ekkor derült ki hogy tulajdonképpen mennyit szeretett volna eddig is enni. Úgyhogy innentől félredobtam a poharat, cumisüvegbe töltöm a 90-et, és annyit eszik belőle amennyi jólesik. A szoptatás meg? Fejek minden etetés után, és így napi egyszer tudok egy adag anyatejet is adni. Hát ez van, de így legalább több mint fél kilót felszedett magára Zsófi, szóval beindult rendesen.

Meg így hogy már nem csak a túlélésért kell küzdenie, vannak ébren lévő szakaszai, amikor nézelődik, kedvence a nagyméretű növény a sarokban, meg a könyvespolc. Szeret autóban utazni, játszós cumit még nem sikerült megszerettetnem vele, pedig jó lenne.

Bárányszőrőn pedig a legszebbeket lehet álmodni

Nagyon szeretjük - milyen meglepő -, és így azért sokkal könnyedebben lehet túllépni az alváshiányon. 

A születéstörténetét meg lassan egy hónapja írom, írnám, de olyan nehéz. Állandóan nyitva a doksi, mindig beletoldok itt ott egy mondatot, egy bekezdést, de asszem ez ilyen soha el nem készülő mű lesz. Vagy legalábbis Háború és Békae hosszúságú.

Rohan az idő...

(...és ezért nincs blogolásra se sok)

Van nekünk a szomszédunk a (nevezzük így) Józsi bácsi meg a felesége Ili néni. Nagyon aranyos idősebb házaspár, az aktívabb, a minden unoka álma fajta. Régebben míg kisebbek voltunk, sokat átjártunk hozzájuk, mert tartottak mindenféle háziállatot és mindig szóltak ha megellettek a nyulak, vagy épp költöttek a galambok. Ott láttam először pici nyuszit hogy milyen aranyos a szőr-fészkében, etettünk malacot, de a kutyától azért tartani kellett, ő már csak az az öreg, bizalmatlan fajta volt.

Mentünk át tojásért, vagy vittünk mustot, és bármikor meg lehetett kérni őket hogy adjanak a kutyáinknak enni ha nem voltunk otthon.

Tegnap délután háromkor Ili néni egy lábassal agyonverte Józsi bácsit.

Az előbb voltam először sétálni Zsófival egyedül lent. Mondjuk hordozókendővel rém egyszerű: az ember felöltözik, felköti a kendőt, majd fogja a gyereket úgy ahogy van, berakja a bugyorba, ad rá egy sapit, majd kulcsot és telefont ragad, és kész is az indulás.

Szóval sétáltam egy 15 percet, így elsőre ennyi elég, Zsófi se nagyon volt még levegőn az autóból ki, autóba be kombókon kívül. 

Szóval voltak emberek, sétáltattak babákat, kutyákat, tavaszias hangulat, igaz kicsit csípős levegő, úgyhogy a fülem még fázott, de legalább felszabadultan sétálgattam, hogy hohóó, hát megtehetem! újra emberek között, kezdődik az élet!

Aztán utánam rohant egy jólszituált, középkorú pasi, hogy "Csókolom, elnézést!, Csak egy reklám!" és nyújtott felém egy fehér névjegykártya méretű papírt, "csak egy reklám" ismételte meg, majd elvettem, ő meg elment. 

Hűű, még észre is vesznek, és potenciális vásárló vagyok, és Az Emberek kapcsolatba lépnek velem! 

Könnyed léptekkel sétáltam tovább, már-már ragyogó arccal, na, lássuk, mi is ez a termék, erre a kártya másik oldalán ez állt: "Duci kaland". Online társkereső. Piros szívecskékkel.

...