...mert ugye van egy ilyen sorozatunk is, amit valahol decemberben kezdtem el hanyagolni. Egész egyszerűen nem jutott rá idő, aztán meg elkezdtem tologatni, hogy majd ha lejövök anyámékhoz, namajdakkor...

...és igen, végre az előbb befejeztem az utolsó (77.) kisnégyzet körbehorgolását... Már "csak" össze kell varrni/horgolni őket. Lehet hogy erre vár a gyerek, hogy addig nem jön, amíg kész nincs a takarója, de nagyobb valószínűségét érzem egy zacskónyi horgolt négyzetecskének, amik majd valami szekrény alján fog porosodni... Azért holnap nekikezdek.

Tegnap bevetettük az utolsó gyerek indító módszert.

A Cirque de Soleil igazgatója sírva könyörgött volna hogy lépjünk be a társulatba.

Ma, a reggeli NST után - mivel még mindig semmi de semmi jel arra hogy lenne valaha is a közeljövőben valami -, kocsiba ültünk, és meg se álltunk a Szarvasi Arborétumig, egy hatalmasat sétáltunk, építettünk egy nagy hóembert, utána meg egy aranyos és finom helyi kis cukrászdában ettünk egy-egy sütit egy kávéval, miközben be-be kukkantottunk a konyhájukba, ahol ketten készítették a következő adagokat. 

Hát ilyesmik történnek mostanság, ha bármi más, úgyis szólok. 

Itt van eb, mindjárt megyünk NST-re megint.

Amikor nyáron megtudtam hogy terhes vagyok, és kiszámoltam hogy 2009 február 19 a várható időpont, akkor valahogy végig azt gondoltam hogy ez a gyerek mégiscsak korábban fog megérkezni, és én a mai napot mondtam mindenkinek. Mondjuk még van a napból, úgyhogy fene tudja, majd meglátjuk. 

Kilenc órát aludtam. Tényleg, nem is meséltem, hogy olvastam, hogy a terhesség vége felé jönnek a "vivid dream"-ek, de még én is meglepődtem hogy mennyire igaz. Iszonyúan életszerű, színes szélesvásznú filmadaptációk, dolby surround-ban. Reggelente kell az a pár tíz perc hogy leszűrjem mi is ténylegesen a valóság, és hol végződik az álom. 

Ma is épp valami ruganyos testű tornászlány voltam, akinek épp egy sármos fiatal angol srác udvarolt tört magyarsággal...

Elkezdődött a "na? hogy vagy? egyben még?" özön. És nekem nagyon nincs kedvem ehhez, pedig tudom hogy jó szándék, meg kedvesség meg minden, de valahogy nem megy se a telefont felvenni, se email-re válaszolni, úgyhogy szégyen, nem szégyen, nem veszem fel és nem válaszolok.

Majd mindenki mindent meg fog tudni, vagyok olyan hülye hogy már megszerveztem hogy hogy fogok blogolni a kórházból, meg mobilinternet, meg minden, de most valahogy szeretnék még megmaradni magamnak, magammal, egyedül. 

Haha, egyedül. Milyen ironikus.

Ma betöltöttem a 39. hetet, kezdem a 40.-et, és még 7 nap van hátra. Scary.

A gyerek statisztikailag 3250 gramm és 48 centi.

Most jöttem ultrahangról, ami szerint a gyerek 3334 gramm, átlagos nagyságú, átlagos súlyú, és 92mm átmérőjű a feje. Ismét nem tudták megnézni alulról az alvázát, úgyhogy lehet hogy befigyel még a végén egy meglepetés kisfiú... 

A magzatvíz mennyisége is normál, jó a köldökzsinór-áramlás és a méhlepény is csak I-II. fokon érett, úgyhogy az ultrahang szerint is még elvan bent mint a befőtt.

Lábam akkorára bír dagadni hogy a cipőmet nem tudom felvenni, ülni már - pl kocsiban - nem az igazi, a gyereknél szerintem egy nagy darab deszka van, azzal támasztja ki magát úgy hogy felpolcolja a bordámat. 

Idehaza vagyok anyámékkal, most már jó hogy közel a kórház, maga a tudat is megnyugtat. Pl most is szombaton megyek legközelebb NST-re újra. Jó hogy már ilyen sűrűn figyelnek oda, engem legalábbis megnyugtat.

Tegnap volt NST (ha jól számolom a hetedik azzal a plusz1-el amit a szülőszobán abszolváltam), meg lejött eb és itt is aludt. Jön újra majd pénteken. 

Sosem lesz ebből gyerek már szerintem.

Tegnap azért még elmentem fodrászhoz, ma útbaejtek egy kozmetikust is (tesóm teljesen megrökönyödött hogy csak szemöldökszedésre megyek, hogy miért nem gyantáztatni. Majd biztos most kezdek el gyantáztatni, ráadásul pont ott. Inkább szülök. Sünt.), ilyen utolsó lehetőség szintjén, de amennyire híre hamva sincs a szülésnek, lehet hogy két hét múlva mehetek újra.