EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

15. hónap

2010. május 18. - Mirwen

Adatok: kb 9,2 kg, nemrég ráállt a felnőttmérlegre, ennyinek mérte, 9 kg, most voltunk védőnőnél. Hosszra egyszer mértem úgy másfél hete 75 centit, lábára még jó a 18-as cipő, de már kezd kicsi lenni. (viszont sehol nem találok ilyen kicsi gumicsizmát, amink van, az elvileg 20-21-es, az neki még csónak)

Alvás: este 10 körül alvás, hajnal 1-kor etetés, reggel 5-kor etetés, majd 9-10 felé kelés. igen, most volt párszor hogy egész 10-ig aludt, imádom érte, mert én meg hulla vagyok.

nappal: most megint úgy néz ki hogy próbál átállni a napi egy alvásra, úgyhogy varia van ezerrel, de kábé du 1-kor alszik két órát és csókolom. Aztán van hogy bealszik mégis hamarabb, akkor este kidől hat felé, de akkor meg az este negyed nyolckor kelő gyereket 11 előtt se lehet lelőni.

Napirend: átlagolok. 9:30 felé kelés, itthon teszünk veszünk, 10:30 felé csinálok tejpépet, már egész sokat eszik, olvasunk, játszunk, vásárolni megyünk ide közel, esetleg főzés is, aztán 1 felé alvás, majd utána ebéd, aztán játszótér lenne, ha ki lehetne mozdulni végre. és innentől blur, mert ami épp adódik, hol kocsiba ülünk, unokatesó látogatni, hol játszótér, hol hajógyári sziget, hol lakásban kuksolás. Uzsonna, vacsora, este játék még, aztán 9 körül fürdés, alvás.

Evés: a tápszer: jellemzően már csak este-éjjel, de akkor még sokat. most van hogy háromszor is ébred éjjel és egész sokat eszik.

más kaja: üvegesek, pürésített mi kajáink, bármi. Nem nagy evő, inkább küzdelem az etetés még mindig, de azért van kivétel. A mostani sláger a datolya paradicsom volt, abból egy marékkal megeszegetett. Anyóstól megkapta az első csokit is, nem örültem neki, de ez van, nem lehet tiltani örökre, bár a kakaóivást még ellenzem erősen.

Nagymozgás: szalad, legalábbis ami a sebességet illeti. Felmászik a fotelekre, azokak a tetején ugrál

Finommozgás: hajszálat is felvesz, egyik kezéből másikba áttesz, kulcsokat zárba illeszt, gombokat megnyom (ha felemeljük). szájából az állára kieső morzsákat képes már elkapni és visszatenni a szájába, szívószállal iszik. Pénztárcán pici nyílást is kizippzároz, aprópénzeket kiszedeget,

Fog: felső két szemfoggal együtt kint 14 fog teljesen.

Eü: ebben a hónapban megúsztuk betegség nélkül, bár a hóelején még folyt az orra, azt fújtuk rendületlenül, aztán vége. Az antibiotikum kúrát egy probiotikum kúra folytatta, tegnap lett vége, és ahogy elnéztem, használhatott.

Beszéd: folytatódnak a szótagok. A "NEM" (így nagy betűvel) az megy ofkorz. Aztán: apapapa (apa), anyanyanya (anya), pápápá (pápá) éb ébi (évi), tó (autó), ku (kutya) stb... a "jó?" kérdésre jön a bólogatós "jjjo" válasz, ha úgy gondolja hogy tényleg jó.

ebben a hónapban jött még a "baccccsi" mint bácsi, és a "be" mint Berci. és a "bébi-bébi", ami a baby-baby kezdetű jelelős szám eleje. ez bezzeg megy...

EC: asszem ezt a pontot ki is veszem innen.

Hordozás: háton még mindig.

Babajelek: integet, mutatja az "apa", a séta ("kint"), tápszer ("tej"), "még", "elég", "enni", "madár", "fürdés", "kutya", "alvás", "cica", "medve", "autó", "olvasás" (könyv) jelét. Az újak: "szél", "telefon", "bogár", "baba", "fogmosás" és volt egy véletlen "anya" is talán

Egyéb: igazi nagy gyerek már. kezdődő térdrerogyós drámai hisztikkel akár ha valami nem úgy történik ahogy ő szeretné, például ha nem nézzük meg százhuszonkettedszer is a baby signint time-ot, vagy bejövünk sétából pedig még nincs kedve (nem is értem mikor lenne kedve...), de cserébe viszont egy csomó dolgot meg már nagyon ügyesen ért, és meg is csinál. például a "vidd oda apának" működik, meg minden ilyesmi.

Énekelget, telefonálást imitál telefonnal teljes beszélgetések intonációval, és elkezdte felfedezni a homokozás örömeit is, nem csak a homok-evését.

jaigen: a "nézz csúnyán!" felszólításra csúnyán néz. aztán nagyon röhögünk.

És (végre!) a hónap képekben

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr35665167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása