ismét elsők, most megint egy darabig.

pl. péntek este volt Simon első otthoni alvása, meg nekünk az első közös alvása vele, ugye. Szépen kereken alakultak a dolgok, három evése volt, közötte aludt. Az mondjuk más tészta hogy egy evés az még az a másfél órás meló hogyaszondja: ciciztetés, tápszeres pótlás (igen, tudom, szaranya, de leszarom már igen magasról), böfiztetés, fejés.

Aztán szombaton megjött Zsófi, meghozták eb szülei, (ez nekem konstans egész délutános bőgéssel járt (egy hétig nem láttam, és annyit nőtt, és annyit okosodott, és nem voltam ott neki)), este meg megvolt az első közös alvás, mint kétgyerekes család.

A hálószobában most a franciaágy mellett ott a bölcső, meg mellette a kiságy, szép sorban, mint egy tábor, szmájli. De annyira megnyugtató a tudat hogy minden rendben, vagy ha nincs, azonnal hallom, meg hogy a gyerek(ek)nek is megnyugtató lehet tudni hogy ott vagyunk egy karnyújtásnyira.

Meg még az is érdekes, hogy se Simit nem találom túl kicsinek, se Zsófit túl nagynak, mint ahogy sokan jövendölték. Simon óriási ahhoz képest hogy még csak 5. napja van a világon, és ahhoz képest meg főleg hogy bennem volt egy ekkora ember, és akkor a kijutásról nem is beszéltünk... Zsófi meg még sok sok szeretet igénylő pöttöm kicsilány, még ő is (szinte) csak a második havas telének néz elébe...

tegnap délben kórházból eljöttünk, anyáméknál dekkoltunk délután, majd estére hazaértünk pestre. Első éjszaka letudva, Simon nagyon rendes volt, nem szirénázta végig az estét.

Most is itt van a sarkon a szülés utáni depresszió, tegnap simán végigbőgtem volna a napot, de erős leszek, és most próbálok nem belesüppedni, elhagyni magam. Az amúgy a baj, hogy "a születés a vég kezdete". Szóval hogy rettenetesen elmúlás érzésem van már megint. A kezdet ugyanaz mint a vég, stb. nem is folytatom.

és már RETTENETESEN hiányzik Zsófi, akit ma hoznak eb szülei délután haza. Ez a másik fő bőgésforrásom. Majd elmúlik amikor újra rosszalkodik itthon, gondolom. szmájli.

Hat nappal a kiírás előtt hajnal 3-kor fájásokra ébredtem, négykor se akart elmúlni, elmentem zuhanyozni, elfolyt a magzatvíz, én tovább mostam a hajam, meg szárítottam. Lassan apu is felébredt, szerencsére, mert én nem akartam még 5-kor se igazán elhinni hogy elindult az egész, pedig addigra már két perces fájásaim voltak. Kocsiba ültünk, be a kórházba, hatkor felvettek, 8:51-kor meg megszületett Simon 4000 grammal és 53 centivel, rohamtempóban, és nagy fejjel (szmájli. (akkor nem vigyorogtam))

és a hasonszőrű fénykép a szigorú szájú Simonról:

v.ö.: előző kiadás

szóval négyig bírtam, aztán beálltam tus alá megfürdeni, hajatmosni, meg nézni hogy mit szólnak a fájások a melegvízre. Nos semmit, jöttek továbbrais, aztán fél ötkor meg zsuppsz, elfolyt a magzatvíz...

most megszárítottam a hajam, fájok még kettőt, és lassan becihelődünk a kórházba...

eb már úton lefelé

szóval nem tudok aludni, fájdogálok, aztán lehet hogy csak jóslófájások, ezt én már sosem tudom meg, a múltkor nem voltak ilyenek. Rendes fájásnak túl rövidek, de túlságosan fájnak ahhoz hogy csak vicc legyen.

azaz betöltöttem a 39. hetet, ez itt a negyvenedik. Megyek ma is NST-re 11-re. Tegnap este igen erősen dolgozott odabent az ifiúr, remélem ma is mozog majd megint valamennyire mikor rámkötik a tappancsokat, mert utálom amikor "ébresztgetik".

amúgy itt nincs hó, csak taknyos-hideg idő... Fáj a torkom, iszom a málnalevél teát, kréta helyett kovaföld kapszulát eszem, és már vettem egy adag Halvát szülés utánra.