EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

szar

2014. május 13. - Mirwen

az van, hogy leginkább csak akkor írok, ha a gödör alján vagyok. Ezért csupa depressziólenyomat a blog. bocsánat. 

de most is kurvára elegem van. második hónapja vagyok az ipari fejőre rácsatlakoztatva mint egy borg, szinte állandó jelleggel lógatom a csöcsöm, leböfögött póló, tejes nadrág, szaros pelenkák között, és ez még csak a kisebbik rossz, mert a két nagy meg most éli a hiperrosszaság korszakát. jön a tavasz, aktivizálódnának, de csak forr bennük az energia és szétfeszítik a kurvára telepakolt lakás maradék négy négyzetméterét. 

én már feladtam. Már túlestem az egészen, én vagyok az az apatikus, hízott, félkopasz, őrültszemű és végtelen szomorú orángután, akit az állatkertben a ketrecének egyik sarkában dülöngél. 

Se költözni, se építkezni nincs esély, a 14nm-es hálószobába most próbáljuk a meglévő franciaágy mellé bepasszírozni majd egy emeletes ágyat meg egy kiságyat, pedig van ott egy hatalmas szekrénysor és még három fiókosszekrény is. Sőt egy fotel és egy polc is, meg két éjjeliszekrény. ezt így leírva most elgondolkoztam, hogy hogy is csináltuk ezt meg...

őrületes módon nem tudom kezelni a ruhákat, belefulladok, rámtelepszik és megőrjít. a legrosszabb a tárolás, a ruhák kinövése, másik gyereknek eltevése, szezonális ruházatok váltogatása, ruhák tönkretétele és persze az áruk. 

Nem tudok nevelni, mindenki csak a gyerekeket látva bírál, baszogat, segíteni senki nem segít és most már egy, azaz egy darab kisgyerekes ismerősöm sincs, mindenki már visszament dolgozni, stb. 

iszonyatosan egyedül érzem magam, rettentő. és nem marad más, csak az önsajnálat. Táblákkal tolom a csokit, mert ha az sincs, akkor nem tudom már mi van. legszívesebben halálra zabálnám magam és elfolynék a lefolyóba.

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr616160540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ShylaD 2014.05.13. 22:56:27

ölellek!
...és igen, nekem is nagyon hiányoznak a közös játszóterezős-valamelyikünknél héderelős idők...
süti beállítások módosítása