EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

7. hónap

2014. október 22. - Mirwen

Már MEGINT késtem, de most 9-én volt a műtét...

Adatok: 8,5kg (talán. nem mértem, de nem lett több) és nem tudom hány centi, de 74-es ruhák.

Alvás és napirend: kezd alakulni! reggel kelés, viszonylag korán, de már mindegy, úgyis kelni kell ovi miatt a nagyokkal, szóval mondjuk 7-8 felé, aztán óra ébren, majd 10 felé alvás, majd újra ébren délben, úgy kettő-háromig. majd egy nagyobb alvás, majd ébredés 5 felé, és újra fent. Aztán van hogy alszik még egy kisebbet, ez még most az általánosabb, és nyolckor kel és akkor 10-kor fekszik le az éjszakait aludni.

Evés: cumisüveg, Milumil 1, 150ml-s kajákat készítek (vége:166ml) és abba még egy kanál rizspehely. Ez addig amíg el nem fogy a receptes Milumil 1, utána Milumil 2 jön majd. Etetéssel leálltunk, mármint a kanalazással, csupa kudarc, azt meg se én se ő ne rögzítse. BLW amit szeretne és kész. banán, alma, kölesgolyó, de ivott a vizes-almapürémből is.

Nagymozgás: négykézláb teper az egész lakásban. felhúzza magát állásba, de még csak kis zsák, elvetődik...

Finommozgás: tartja már elég hibátlanul a cumisüveget, és mindent a szájához vesz, egész kis dolgokat is, úgyhogy már nagyon kell vigyázni.

Fog: még nincs, de nyálzás az van, meg kézrágás

Eü: taknyosság, de más szerencsére nem

Beszéd: gügyögés, nevetés, sikongatás, kontrázás

Hordozás: kézben, erszényben (eb), meitai (babakocsiban nagypapával, de ez már 19-e-i adat, majd át is teszem a következő hónaphoz)

Ügyeskedés: kacag, játszik mindennel, gagyarászik, énekel.

Sum: sok bömbölés, de valószínű a takonytól, jön-megy, intézkedik, cukiskodik és egész jól tűri már a hosszú utazást is (megjárta velünk már egyszer a BP-Nürnberg vonalat oda-vissza)

 

---------------------

Nagyok megint nagyiznak most, (okt19), mert ugye műtét miatt nem tudnék figyelni rájuk rendesen, úgyhogy szinte alig tudok róluk valamit :-( hiányoznak, de itthon nem lenne jó. Jövő hét hétfőn jönnek haza, akkor majd újra családegyesítés és egy hétig még nekik ovi, aztán végleg lépünk... az ismeretlenbe

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr126808521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása