vajon mi motivál egy 28 éves egyedülálló pasast arra hogy az 58nm-es PANEL lakására 10,5millió forintot fordítson hogy felpimpeljék (mondjuk egész tűrhető végeredménnyel)?

Hogy van egy kábé 10 milliós panelom, és arra ugyanannyit rááldozok? amikor nem adok neki 5 évet, és máris ott lesz a probléma egy nőci formájában, hogy akkor család, meg jön a gyerek, meg nagyobb lakás? Kinek tudja majd úgy eladni, hogy ne bukjon rajta hatalmasat?

Vagy miért nem vesz egy normálisabb, nagyobbat, amire nem kell ennyit rááldozni?

nekem akkor is ugyanolyan egy ilyen lakás, mint amikor az egyszeri Tibi fogja a rozoga szuzukiját, és rákölt több milliót az optikai tuningra.

nem értem, egyáltalán.

wulffmorgenthaler

éééés igen! Megérkezett a két Yoomi cumisüveg!

az érdekességük hogy a tetejében van egy kis szerkentyű ami felmelegíti az üveg tartalmát testhőmérsékletűre MIKÖZBEN etet az ember. Azaz itt az ideális utazó-etető cumi!

Zsófival sokat szívtam az utazáskor kajamelegítéssel, mert vagy vitt az ember forró vizet termoszban, meg hideget külön; vagy autóban szivargyújtós cumisüveg melegítőt, vagy képtelenebbnél képtelenebb helyeken (pl kocsma) kértem meg hogy mikrózzák meg a vizet hogy jó hőmérsékletű legyen, stb. (hőtárolós cumisüveg tartó lófütyi)

úgyhogy kistesó első saját tulajdona ezennel meg is van.

(már csak egy saját bárányszőr és egy saját borostyán nyaklánc és meg is vagyunk)

meglátott a folyosón, és "anaaa!" felkiáltással berobogott az előszobába és a nyakamba ugrott. és azóta még négyszer.

na ezért érdemes élni.

vasárnap belecsaptunk a lecsóba - hogy ilyen szép képzavarral éljek -, és vendégül láttuk senoiékat egy kínai vacsorára.

Csináltam egy hatalmas adag erős-savanyú levest, de most vega volt, a főtt csirkemellet utólag lehetett beleszórni annak aki élt vele. Senoi fel is porszívózta az egészet, szmájli.

Aztán eb készített egy csirkehúsos kukorica levest. Amibe kicsit kevesebb alaplé és kicsivel több kukoricakeményítő ömlött, így kaptunk egy finom kukoricafőzeléket, szmájli.

ezután volt az igazi főműsor, mert olyan húsos táskát szerettem volna készíteni mint amit a megboldogult koreai kajáldámban ettem sokat, nagyon szerettük testületileg. viszont a neten wonton néven a kínai volt, mandu néven meg a koreai, és egy egyforma receptet se találtam, úgyhogy félig receptekre, félig meg az emlékekre alapozva kevertem ki a tölteléknek való húst. (fele-fele disznó-marha darálthús, sok friss reszelt gyömbér, karikázott újhagyma, kevés apróra vágott bambuszrügy, kevés apróra vágott kínai kel, só, szójaszósz, szezámolaj és egy tojás)

A kínai pluszban meg vettem nevetséges áron (vmi 250 forint) egy nagy adag fagyasztott húsostáska lapot, és nekiálltunk. Necces volt, mert a nyers tölteléket senki nem akarta megkóstolni (én terhes, senoi vega, a két pasas meg chickenshit), úgyhogy vakon álltunk neki, egy életünk-egy halálunk. Meg ugye ilyen táskát se csinált egyikünk se, stb.

(foto by ffc)

viszont azt kell hogy mondjam hogy teljes volt a siker! Gőzöltük, meg sütöttük, meg gőzültük-sütöttük is, hogy kiderüljön hogy jobb, végülis mindenhogy.

hozzá egy adag mártogatós szósz kell: szójaszósz, kis ecet, pár csepp szezámolaj. Isteni! és ráadásul tök gyorsan el is készül a csomagolgatás is meg a főzés/sütés is.

Még csináltam utána egy fokhagymás shiitakés kínaikel stir-fry-t (ezt sehogy se tudom magyarítani), ehhez volt sima rizs is.

és a végén elfelejtettük a rákszirmot kisütni, úgyhogy maradt a joghurtos fagyi erdei gyümölcsökkel tálalva.

Esetleg nyitunk egy lakás-vendéglőt, tematizálva, ha van rá igény.

hát újra itt tartunk. 70 nap van hátra, vágom a centit, ami ugyanúgy ott figyel a hűtő oldalára felmágnesezve mint két éve.

Elvileg úgy 40 centis a fiú, és másfél kilósnak saccolták az ultrahangon szombaton. No meg fejlettebbnek és nagyobbnak mint amennyi idős, leginkább a feje nagyobb, köszi természet! Nem lehetne hogy rögtön hatszor akkora fejet növesszen hogy nehogymár megszülhessem könnyen? hrrr.

Zsófi most nagyszülőknél havajol szerda reggelig, úgyhogy mi meg itt lézengünk a lakásban, bár most ez kifejezetten jól esik, mert már tényleg kényelmetlen a létezés a nagy hassal: se hajolni, se sokáig állni, se cipelni... nem is értem hogy lehet szeretni ezt állapotot...

eszembe jutott hogy amennyire nagy-gép fétises vagyok, annyira utálok két masinát:

Azt a kőolaj kitermelő kalapácsszerű akármit ami bólogat (pl), meg a régi GANZ hajódarukat (pl ezt itt nagyon).

ezektől valamiért a hányinger kerülget.

csak hogy a témánál maradjunk, ma reggel az ultrahangon kiderült hogy kisfiú.

Viszlát lánynevek, szépruhácskák.

teljesen rá vagyok állva a tökre. Pedig a szezon első sütőtökje katasztrofális volt, még szinte semmi cukortartalma nem volt, úgyhogy csak főtt és égett a sütőben, a lassan karamellizálódás helyett (apróra szoktam vágni, és hosssszan sütöm sokáig, majdnem amíg el nem kezd égni). A második is ugyanaz az eresztés volt, abból krémlevest csináltam almával Chiliesvanilia receptje alapján (nekem mondjuk ez túl édes lett).

Aztán vettünk Hokkaido tököt, azt is sütöttem, az finom lett, de még szintén kissé éretlen.

Ma megint nem tudtam ellenállni, és két tök jött velem haza, az egyik sül, a másik most készült el leves formájában. Meglátjuk.

Ha így folytatom, akkor narancssárga leszek mire leesik a hó.

NEM TUDOM hogy hogy fogom a napi játszóterezést megoldani, mert a mai például egy konkrét horrorba torkollott. mentünk volna, motorral, mert ugye meg kell tanulnia egyedül jönnie, még van rá két és fél hónapunk. Persze motort otthagyja, szalad szélnek-világnak, én cekkerrel, homokozósfelszereléssel, kismotorral utánarohanok, próbálom mondani hogy menjünk, leszar, felpaprikázom magam, hónom alá vágom, elvágtatok vele a játszótérig, közben a tüdőm kiköpöm, a hasam leszakad, mingyá' megszülök, meg meg is őszülök. Erre a játszótéren meg beül a homokozóba, és akkurát lapáttal elkezdi enni a homokot. már nem is szólok rá, mert tudom ha megtiltom, csak mégtöbbet töm a szájába röhögve. Aztán később a kavicsot, meg a falevelet, meg amit ért. A magammal vitt kekszet is ette, de az nem tántorította el hogy attól még változatos ott-talált műanyagkupakokat is meg ne szopogasson.egyedül voltunk egy ideig, aztán jött egy másik kislány, anyukája betette a hintába, egy darabig hintáztattam zsófit is, mert persze neki is kell ilyenkor hintáznia, de aztán úgy 15 perc múlva kivettem, mert nem pálya hogy ott lazsál, amikor fárasztani vagyunk lent vagymiaszösz. ha kivettem, persze az az első hogy mindig a másik hinta alá rohangál be mint egy kamikáze. Meg tépi a bokorról a virágokat, meg kidobja a kislapátját a kerítésen, meg úgy egyáltalán bármit csinál ami miatt nekem hajolnom kell, rohannom kell, vagy épp idegbajt kell kapjak.

aztán egy óra-másfél múlva hazaindulunk. szépen jön motoron egészen a játszótér kijáratáig, aztán motort elhajítja, rohan a galambok után. Megint összeszedem, de most már végképp nem tudom megemelni, úgyhogy szorítom a kezét, amit utál (márminthogy kézenfogva menni), szabadulni próbál, de jön, próbálom leszerelni egy kis emelkedő (tolókocsi-rámpa) rohangászással, persze bőgés amikor a huszadik alkalom után abba kell hagyni, megmarkolom, megyünk haza. ház előtt sikítozós bőgés amikor próbálom a cuccokat egyensúlyozni, a szabadulóművészt kézben fogni, és kulcsot keresni is egyszerre. majd be a liftbe, fel.

Fent aztán ment a hiszti azért mert le kellett vetkőzni, mert kakis pelenkát le kellett cserélni, stb.

az volt az egyetlen szerencséje, hogy utána szépen kezet mosott (imád szappannal), majd kis mondókázás és éneklés (kicsit nehezen jött meg a dalos kedvem, khmm) segítségével egész gyorsan megette az ebédjét, és szó nélkül ágyba tudtam tenni.

és most itt állok hogy mégis mi a frász lesz itt? fizikailag nem birom már ezt egész egyszerűen. és még 75 nap van hátra. és ettől a hajam égnek áll meg bőghetnékem van a szaranyaságom tekintve.és utána? arra meg már gondolni se merek...