hihetetlen egyébként... hogy nyolc évvel ezelőtt váltottunk egy ímélcímet, kábé annyit is láttuk egymást, aztán mél meg levél meg ilyenek... és egyszercsak itt volt.. pedig már tisztára olyanná vált számomra, mint egy megfoghatatlan mitológiai alak... asszem ez a pár nap csak erősíteni fogja a legendát, ami majd körüllengi, amikor a dédunokáimnak fogok mesélni róla..: "egyszer régen a dédinek volt egy ismerőse, egy japán fiú, akivel évtizedeken keresztül levelezett, és akiknek leveleit máig is itt őrzi a poros ládikában selyemszalaggal átkötve" ... najó, ezt nem jó... talán így: " .. akinek a leveleit máig is itt őrzi ezen a poros cédén, zippelve"...

szóval hogy három napja, még aztsem tudtam hogy hogy is néz ki, tegnap itt ültünk, és ettünk, ma meg már megint sehol...