hubazzeg, ez nagyon zorall: benyomva probalom nyomkodni a billentyuket a djuice internetessatorban a szigeten. Netfuggoseg rulz!!!!

a HidaJimbo istenkiraly volt, haromszor tapsoltuk vissza!

oké, leszedtem ezt a toto számot, és annyira űbergáz-nyálas, hogy elszégyelltem magam és shift+del. ilyen a reggeli sziget-agyhalál

munkábamenet felszálltam a még végállomásán leparkolt buszra, egyedül. A sofőr is kinnt cigizett, viszont be volt kapcsolva a kossuth rádió, és már épp kezdtem bosszankodni hogy miért, meg miért ilyen hangos, amikor megszólalt asszem toto-tól az I will remember... Kész. teljesen kizökkent az idő, és szinte csak halucináltam az embereket, meg az egész külvilágot odakinnt. eltávolodtam a jelentől, a realitástól és idegennek, szinte betolakodónak éreztem magam. mintha egy űrhajó ablakán át néztem volna egy másik civilizáció figuráit, ahogy hangyaként mennek errearra. biztos pofáraesés lesz belőle, de le KELL írnom, hiszen három éve nem történt velem ilyen csodálatos dolog mint tegnapeste. a cökxpont látva már sejtettem hogy ez itt jó lesz... a hatalmas, néhol ágynyi babzsákok, a sok párna, a szőnyegek, kelmék, félhomály fényfestéssel, füstölők és a finom ambient már eleve jó alap, de ha van valaki, akivel megosztod a babzsákot, az az igazi. szerencsénk volt, és egy fél óra után tudtunk szerezni az egyik sarokban egy fekvőalkalmatosságot, ami tulajdonképpen nem is babzsák, hanem mint egy nagyonnagy ovális párna, aminek a közepébe még egy kicsit bele is süppedsz. csak feküdni átölelve, magzati pózba gömbölyödve összefonódva és hagyni hogy simogassanak és te viszontsimogathass... nos ezért érdemes élni

sajnos itt a vége lassan... de ezt ilyen tempóban nem is lehetne huzamosabb ideig bírni, úgyhogy nem szomorkodom.

az este a kötelező jellegű Rage Against The Machine tribute koncerttel kezdődött a PestiEst színpadon, akik ismételten ugyanolyan jók voltak mint tavaly. elég vicces műkedvelő vagyok, hiszen csak két kazettám volt a rage-től, (viszont azokat betéve tudtam és imádtam) úgyhogy amikor olyan szám jött amit nem ismertem akkor csak bólogatás, mikor az ismert, akkor viszont durvánzúzás. hjajhhhdejóóisaz! Millisátor volt a következő, ahol a fellépő viszont a Sztrapacska volt, és én úgy 10/8-as szereplést szavazok meg. igaz annyira nem is voltam éhes. viszont leülni nemszabad, főleg úgy hogy eszik is az ember: nagyon be lehet hiirtelen punnyadni, így meg is szavaztuk a Cökxpon amibent sátrat, ahol még csodák csodájára hely is volt. a zene, a tömeges fetrengés az akolmelegben a babzsákokon csak rontott a helyzeten: iszonyú erőfeszítésre volt szükség hogy ne aludjak be, bár a végén az elmaradt Korai quartett helyett beugró Cserepesnek hála, ismét megtapasztalhattuk hogy már megint nagy a kavarás: olyan hangerő volt a sátorban hogy azzal a nagyszínpadot lehetett volna hangosítani, és a zene meg majdnemhogy szeletelős metálosnak is elment volna néhol. de legalább tényleg nem ott aludtam át az éjszakát... szedelőzködéskor már kicsit húzósabb volt: negyed óra kellett mire mindenki megtalálta a cipőjét abban a ábbelitengerben ami ott hullámzott a bejáratnál. keresgélés közben meg is ilyedtem, mert a pultnál reklamáló egyik emberkének épp azt magyarázta az egyik szervező hogy higgye el hogy mindegyik megmaradt félpár cipőt ki fognak tenni a sziget végén, és ott majd biztos meglesz! rég örültem ennyire a kis öreg koszos vansomnak...

összeszedtem lakótársnőmet, majd hév. haza.

amit mindenképp kötelező megnézni/kipróbálni a szigeten, az a Csónakházban (alias honvéd sörkert) lévő Heineken tánc"gép". Gondolom mindenki ismeri azt a hülye heineken reklámot amikor egy pörgős számra nagyon furcsán tekerednek az emberek, meg ki-kipukkan a fülük sarka. nos ez a gép egy nagy vetítő meg egy kamera, és szól a zene, te előtte táncolsz, és ugyanígy átalakítja a mozdulataidat. fél órás konstans röhögés garantált!!

chillout vasárnap

legalábbis így terveztem eredetileg.

Későn, 11-re értem csak ki, csatlakoztam tettestársamhoz a Jazz színpadnál, ahol ilyen földönülős relax zene indult. de már megintcsak a sablonos gondolkodásom ugye: épp kezdtem volna laposra simogatni az EKGmat, amikor elkezdte piszkosul cifrázni az együttes (Fodo): nagyszerűen játszottak! kiegyensúlyozott mennyiség, meglepő fordulatok és ismét egy örömzenélő banda, akiknek elvileg ez volt a legelső fellépése. le a kalappal előttük: a végén már persze senki nem tudott a fenekén maradni, olyat bugiztattak. a végén meg egy - haverom szerint - Mantra számmal tették fel a pontot az i-re.

a következő a Blues színpad, ahol a pestiestből bogarászva akadtam rá az ígéretes nevű Lord Bishop Rocks (The Kings of Sex Rock) nevű amerikai bandára, és valóban igen látványos volt a kétajtósszekrénnyi néger pasas a párducmintás szőrös westernkalapban, narancssárga gatyában, és szürkés zakóban, ahogy épp kezdtek bemelegíteni. eleinte alig voltak, úgyhogy legelőre mentünk, aztán egy idő múlva már gyanúsan sokan lettek, mikoraztán belecsaptak a húrokba, olyan őrült pogózás kezdődött hogy nemgyőztünk kimenekülni. elképesztő kemény zúzás... így jár az ember ha véletlen lazítana: nem engedik. tettestársam holmi másnapi munkára terelve a szót lelépett,

én viszont még kíváncsi voltam Timo Maasra, úgyhogy csatlakoztam aeonfluxékhoz a Drum Clubban, ahol szokásszerinti nagy pörgés meg lufizás folyt, innen meg egy kis idő múlva a party arénába. sajnos dárenbéz után a timo maas olyan mint borra sör: nem esett jól, meghát én sem éreztem magam már épp a toppon, így háromóra felé hazahéveztem.