Doktor Frankeinsteinként szörnynek adtam életet. Aztán átharapta a torkom. Most meg csodálkozom hogy megrendült a bizalmam.

bevallom töredelmesen hogy most láttam először a Remény Rabjait. Sosem voltam jó recenzió írásban, így most is egy szót mondanék csak a filmről: ODABASZ!

Tegnap Lobóékkal Catan parti (remek!), ma meg meló, de annyi hogy ki se látszom belőle.

az az egyik legjobb dolog a felnőttségben, hogy azt csinál az ember amit akar (majdnem). most például vadabbnál vadabb ötleteket találunk ki a péntek délután ötkor kezdődő két hetes szabadságunk eltöltésére. Kezdődött ott hogy jó lesz az idő, és akkor lemegyünk Zamárdiba egy kis hotelbe két hétig lábat lógatni, aztán most van egy olyan variáció is hogy inkább kicsit menjünk délebbre, mert itt hideg van. oké, akkor mondjuk tengerpart? jó, Novi Vinodolszki, Horvátország. Hmmm, itt még biztos nincs olyan meleg mint Splitnél. De ha már ott vagyunk, menjünk le Dubrovnikba! De mi is ez az ország itt? Montenegró! Ez olcsóbb is mint Horvátország, csak jobb lesz! Van egy ismerősöm aki a fél életét ott tölti, tőle informálódtunk hogy milyen is az ország, jókat mondott, úgyhogy kicsit (?) rámásztunk a témára. Ugyanakkor felmerült a hőmérséklettérképeket nézegetve, hogy mi van ha mégsem megyünk, mert oda is 24-26 fokokat mondanak már csak. ...és akkor mi van, ha hagyjuk a francba az egészet, a nyaralásra szánt kétszázezerből veszünk egy jó projektort, a házimozi így komplett lesz, és újra megnézzük a kedvenc filmjeinket, alkohol van otthon a világ végéig elegendő mennyiséggel, utazgatunk a kocsival jobbrabalra - éljenek az ingyenbenzines cégesautók - ha meg mégiscsak strandolósra fordul az idő, lemegyünk nagyanyám házába Balatonföldvárra. Most itt tartunk, de szerencsére se a tatár, se utazási irodás foglalásos szarakodás nem hajt minket, mert ha megyünk is valahova, majd ott akarjuk kitalálni hogy hol alszunk. Mert a választás szabaddá tesz.

a szabadság meg válogatóssá.  

tegnap Zagar koncert volt az A38-on, amit ugye írtam is meg minden, de aztán mégsem lett ilyen egyszerű: történt ugyanis, hogy munka után tesómékhoz kellett kimenni, kivinni nekik eztmegazt, ők meg meg akartak mutatni telkeket Fóton meg Csomádon, úgyhogy amint kiértünk, már ültek is be hozzánk, és én pedig, kockáztatva hogy még vagyok inkább potenciális tömeggyilkos mint sofőr, nekivágtam négy emberrel a kocsiban. Érdekes módon nem nevetett senki, amikor elmeséltem visszafelé tartva már, hogy milyen szalagcímek lebegtek a szemem előtt néha ("Megölte az egész családját a gondatlan sofőr", "A szegény édesanya egy pillanat alatt vesztette el két lányát") De szerencsére gond nem lett, viszont kicsit elhúzódott az utazás, így sietni kellett be pestre. Eb már vérszemet kapott hogy most ingyen sofőre van, úgyhogy már az útra is két sört hozott magával, bár a másodikat elfelejtette kibontani tesóméknál, úgyhogy kénytelen volt kulccsal kifeszegetni az M3-on. Mikor megálltunk a ferenc körútnál egy bankautomatánál készpénzt vételezni, jöttem rá hogy bazira késésben vagyunk, hiszen az elővételes jegyekért időben kellett volna menni, azokat így negyed tíz felé már rohattul szétosztogatták. Én már ekkor haza akartam fordulni, de aztán mégis elmentünk, hátha. Odaérve iszonyat tömeg fogadott, aminek a fele csak jött, majd a jegypénztárnál fordult is vissza. Szép remények, hahh! öt percig hezitáltunk hogy akkor mi legyen, majd próba szerencse alapon mégiscsak elmentünk hátha megvannak még azok a jegyek, hiszen eb már délután is próbált értük menni - igaz akkor meg túl korán. Sorbanállás, majd mikor majdnem sorrakerülnénk - ahonnan fordítgatják az embereket vissza, hogy nincs jegy már - egyszercsak odajön egy pasi, hogy sajnos nem jöttek el az ismerőseik, nem kéne-e esetleg két jegy? áááá, hihetetlen! és bejutunk! Félelmetesek az ilyen véletlenek... Bennt kis idő múlva beállás, majd elkezd a ....zagar helyett a Bootsie Quartett... GRRRRR! annyira nem rossz, csak a csellós srácot kéne felpofozni a sok előszeretettel használt disszonáns hangzás miatt. Az az érzésem támadt néha hogy csak azért van ő benne az "együttesben" hogy az alapvetően szuper zenét amit Bootsiék csinálnak, kicsit entellektüel magasságokba emelje, hogy nehogymá' mindenkinek tetszen, hanem maradjon meg rétegzenének. De valószínű én vagyok öreg kommersz liba. Egyébként meg a rohattéletbe hogy kilenckori Zagar helyett féltízkor a Bootsie Quartett kezdett! Mindenki tanuló meg szabadúszó? senkinek nincs másnap meló? így is ólmos fáradtság tört rám 11 felé, amikor végre kezdett a Zagar beállni, de akkormár úgy voltunk vele hogy nehogymár hazamenjünk egy zagarkoncertről anélkül hogy egy akkordot se hallottunk tőlük, úgyhogy maradtunk még egy félórát, ami viszont elég is volt, mert olyan 5%-os Zagar Light jött utána az arcunkba bele, hogy az fájt. De megértem őket, mert a közönség is fos volt... aztán lehet hogy csak úgy voltak vele hogy ingyenkoncerten nincs erőknek belefesszelése, nemtudom, de elég tinglitangli lett, úgyhogy szívfájdalom nélkül tudtunk lelépni a Bossa Astoria szerű szám közben. Hazavezettem, és az est fénypontjaként gyönyörűen be is parkoltam a ház elé.

sok kezelendő probléma, ami csak attól probléma hogy meg kéne oldani, vagyis projekt, kevés idő,  kevés kedv. Vezetni akarok, meg gyurmázni, meg tiszában úszni. Holnap Zagar, csütörtökön társasozás, pénteken meg titkosgyilkos-összeesküvés. aztánmeg két hét szabi

hétvégi történésekről pár szóban: pénteken a szégyentelenük piroskarikás játékok után szombaton a hajnali kilenckori kelés iszonyú nehezen ment, volt is nagy rohanás hazafelé, ahol kisebb néphadsereg fogadott minket az augusztusban felgyülemlett ezermillió névnapot megünnepelni. Miután a vöröshajú pletykafészek és becs.csal. elvonultak, eb bejelentette a bejelentenivalót, és volt nagy zavart - ám annál boldogabb - csönd, majd hogy dejó, meg hogy neked se legyen jobb, meg a hehe. aztán ebédelés tovább a hulló nyírfaszöszmötök között, majd este nagymamatranszport után a volán mögött találtam magam amint Szilvásváradra száguldozom a halálkanyarokban szürkületben, volt hogy majd' 60-al, majd haza, pezsgőzés szülőkkel és lájtos vacsora, aztán alvást színleltünk a középkori kínzópadnak is remek pici ágyban. Reggel indulás után a rossz alvás, a hormonok és a közelgő front meg is tették a hatásukat, olyan hisztiroham tört rám, hogy már csapkodni meg kiabálni se tudtam csak bőgni, ekkor meg is rettentem hogy milyen időjárás lesz itt ezekután? Aztán a Tarnaszentmárián megálltunk közkútnál inni - meg mint a bolond csirkéket szokás hidegvízbe nyomni - és lecsillapodva utána hazavezettem, keresztül az egész Alföldön, és volt ahol már 110-el is mertem menni, aztán egyszer egy halál beláthatatlan kereszteződésnél a STOP! táblánál még csak nem is lassítottam, úgyhogy ebnél az összes biztosíték kiégett, és leőszült, és kicsit le is ordította a fejem. Jogosan. Aztán kis kitérő után hazaértünk hozzánk, ebéd, majd felmarkoltuk kistesóm meg Mancit, és kiautóztunk a Tiszára fürdeni, meg csöpögtetettvárat építeni. Manci meg hogy végre lássa a Tiszát. Természetesen az alig harminc centis kutya volt a leghangosabb az egész parton, de aztán egy hatalmas, borjúnyi rotweiler helyreigazította, onnantól fogva inkább csak körülöttem ugrándozott. Fedezékben. Hatkor hazaindultunk, otthon a kertben a fák alatt vacsora a családdal, itt is bejelentés, itt is öröm és zavart csend (és ismét a hatalmas poén hogy nehogymár neked jobb legyen...), majd továb vacsoráztunk, és közben megbabonázva figyeltük a fáklyák majd húszcentis lángját ahogy nyílegyenesen égnek. Ilyen szélcsöndet! Ú, már kilenc óra, lassan indulni kéne, de olyan szép az este, meleg, csendes, csillagos, lassan ment a szedelőzködés, de végül kocsiba be, ablakot le, kettesbe be... és elindultunk a felhők és villámok felé, bele az apokalipszis maradékába, de szerencsére mi már csak a végeredményre, a sok letört faágra és a sárgán villogó lámpákra értünk haza.

II. Befejező rész

HZs: aztán megjelent egy sárga fényvisszaverő kukáskabátot viselő ember és beleordított a tömegbe, hogy van-e valakinek működő telefonja, mert sérültek vannak a téren
én álltam a kijárathoz a legközelebb, korunk alkalom szülte hőseinek védjegyévé vált szerény mosollyal toltam félre a rózsaszín RAZR-jével társalgó vöröskét, az átázott topja alól átsejlő hatalmas mellbimbó-holdudvaraival ("és képzeld, itt vagyunk most az izé mellett, és a Krisztával egészen szarrááztunk"), elővettem a telefonomat, tárcsáztam a 104-et. Kicsöngés nélkül vették föl
Ellenálltam az irracionális késztetésnek, hogy azt mondjam "This is agent Bauer, get me an ambulance, do it, NOW!"
Csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy a balesetet szeretnék bejelenteni a Clark Ádám téren, de azt mondták, hogy tudunk róla, úton vagyunk, majd megszakadt a vonal.
fél órát ácsoroghattunk ott, meghitten összesimulva, szuszogva a párában mint egy vizes birkanyáj
néhány telefongálgattak
"Basszájba Sanyi, nemhiszed el, mekkora kibaszott vihar van, álltunk ott a Marcival, és szállt a szar a szélben" (az alliteráción többen meghökkentek, zavart csend támadt, kuncogással)
30-40 prec után indultam haza
me: nemá
és hol marad a mentős, szájbólszájbalélegeztetős rész?
meg a híró?
meg csáknorisz?
HZs:Kelenföld sötétségbe borult, csak a mentők és a rendőrök kék tetőfényei villogtak, a kísérteties szirénázás és a tüzijáték korditszaga hiradófelvételekből senki által meg nem élt, és mindannyiunk emlékévé kristályosodott képek visszahangjaival kísértett
Tripoli bombázása, a zavart tekintetű amerikai turisták, egyikük egy átvérzett Delta Airlines zsebkendőt szorít a fejéhez
Kuba megszállása, a csónakokba koktélruhában összezsúfolódott szenátorfeleségekkel, miközben még szólnak a Városháza újévet köszöntő harangjai, összekeveredve a folyó felől hallatszó lövöldözés száraz, koppanó pak-pakjával
A Szent Gellért téren egy kidőlt jelzőlámpát fényképezgettek, a Bocskai úton két mobiltelefon szánalmas fényénél egy Suzuzki Swift hátsó szélvédőjét reparálták cellux-szal
me: én a népliget leszakad tetejét láttam
meg az utakat borító mocskot mindenütt
meg fákról leszakadt fél fányi ágakat
nademost tényleg: mi lett a hívott mentővel?
HZs:nemtom. mire kinéztem, már körbezárták azt a környéket, két Skoda rendőrautó, és talán egy mentő állt ott
igazából efogyott az élményanyag, csak az az érzés maradt vissza, ahogy áthajtottam a városon
működésképtelen, vagy sárgán villogó lámpák, ágak, levélszőnyeg, üvegcserepek mindenütt
végig az kísértett, hogyha hátrapillantok, meglátom a Vár fölé emelkedő piszkossárga gombafehőt

Kiküldött helyszíni tudósítónk HZs jelentése a tegnap estéről:

HZs: jóreggelt
me: önnek is
HZs: ezek szerint megúsztad a tüzijátékot
én benne voltam, a klarkádámtérhez én hívtam ki a mentőt
ez volt a második tüzijáték, amire kimentem, mert edetileg a rétbullerrészt akartam megnézni, meg egy kicsit megmerítkezni abban, ahogy a plebs szórakozik
leparkoltam a zinfopark mögött azzal, hogy lesétálok a szent gellért térik
térig
amit akkora "no-scale" aluíniumkerítéssel zártak le, mintha arafat-binladen-bush csúcstalálkozó lenne Dukai Reginával
utána fel akartam menni a citadellához, de unalmukban kutyát aportírozó kommandósok elhajtották a népet a picsába, így gyakorlatilag át kellet másznom a gellérthegyen. a végén már csak két verejtékező Lett turista tartott velem
leballagtam egészen a clark ádám térig, ott örömmel nyugtáztam néhány, még a sziget bejáratától ismerős arcot, akik világító műanyagbizbaszt forgalmaztak a vagyonőrplusz hátuljából a fehér térdnadrágos árufeltötlőknek
a lágymányosi híd irányában, kelenföld fölött úgy villogott az ég, mint a harmadik típusú találkozásokban
Fellőtték az első néhány petárdát, és gyakorlatilag ezzel egyidőben akkora szélroham tört a tömegre, hogy látható volt a lökéshullámfront előrehaladása, portengerrel, műanyagpohárral, svájcisapkával
Baltaarcúék háromtagú, négykerekű, másfélszobás családját szabályosan lekaszálta a szél mellettem
utána megjött a vízszintes eső, jégkásával, fullasztó hullámokban, és kialudt az összes fény
Egy dörrenéssel eltűnt a sörsátor ponyvája, a menekülők térdig gázoltak a sósperecben
a földön sáványvizes palackok gurultak, mint a kézigránátok, mindenki rajtuk botladozott
az emberek elkezdtek sikítozni, 50-60 ember a régi villamosalagút bejárata felé rohant, egymást letaposva, a víz meg utánuk
A sörsátor helyén egy kidőlt fát láttam, és pár embert, ahogy az autómosók gőzborotvájára emlékeztető módon szakadó, furcsán langyos esőben megpróbálták arrébvonszolni
akkor érkezett az alsó rakpartokon szorongó tömeg első hulláma, láttam, ahogy valaki kitép egy csecsemőt a babakocsiból, azzal a karján menekül, miközben a kocsit etiporja a hömpölygő tömeg
én megpróbáltam az Alagút szája felé mozdulni, hátha egy kicsit védettebb, de az úttesten ömlött befelé a víz, úgy tűnt a tömegben nem lehet átgázolni rajta, ezért a sörsátor romjainak irányában kerestem menedéket
Az egészben volt valami kísértetiesen valószerűtlen: a filmek által bemutatott dolby digital fx katasztrófahelyzetek tökéletes átélhetetlenségükkel, az emberi lépték hiányával régen háttérzajjá lényegültek: ez az a része a filmnek, amikor hátradőlök, megnézem, hogy a popkornos zacskó alján tényleg már csak azok a kis kemény, végeltesen sós göbök maradtak-e, amik beleszorulnak a fogamba
papírízű korty a kóla aljából, megnézem, jött-e sms-em
Pont emiatt egy testközelből átélt hasonló szituáció is idegen, személytelen
A telefonomat belecsomagoltam egy Coop nájlonszatyorba
Az ordítás, hogy "valaki hívja mentőket, azonnal", annyira banálisan hangzott, mintha azt mondták volna, hogy először a nőket és a gyerekeket
De abszolút nem éreztem úgy, hogy részese lennék az eseményeknek
Az egyik felállványozott bérház kapuját kinyitották, benyomakodtunk, bokáig érő vízben, összepréselődve, mint a nyékládházi vizespólóverseny döntője
Az időkapcsoló leoltotta a lépcsőhőzvilágítást, teljes sötétség támadt
Néhány másodpercre, a tömegen valami elemi rettenet hullámzott végig