Ma kritikus tömeg helyett inkább újra felvettük a szociális élet fonalát és vendégül láttuk senoit, ffc-t k-ügynököt és m-ügynöknőt egy pizza-puding-partira.
Jó volt, de a lényeg hogy kedden kénytelenek vagyunk senoival elmenni m-ért hogy megmutathassuk neki hogy itt ajrópában, azon is belül budapesten hol és hogyan lehet minél több pénzt elszórni úri hívságokra. Illetve úrilányos, ha a sminkcucc-kencefice-jóruha keresztmetszetet nézzük.
Ahh, szegény mi.
Nagy élvezettel olvasom hónyominál mindig a kis pajzán, pikáns bejegyzéseit, és sokszor átvillant az agyamon egy pár hasonló szituációban hogy hú, ez most igazán megörökítésre méltó - bekapcsolt a blog-o-motor - aztán mégse írtam meg. Azóta is azon tanakodom hogy ez prüdéria vagy valami morális gát? Meg hogy ki meddig megy el a személyes élményeinek valamely irányú taglalásában?
Talán inkább önértékelési probléma lehet ez nálam. Vagy alkati kérdés; a szekszualizáló leírások a vagány kicsi vékonyka sötéthajú lányok sajátja. Akik két érfelvágós depresszió közben tökéletes harmóniában élnek magukkal/testükkel. Nemtudom.
Meg tettem még egy korszakalkotó felfedezést is itt a cégnél a programozási tudás kontra mellméret viszonylatában, de ezt nem árulhatom el mert kompromittál.
lenne egy kérdésem: még sosem utaztam fapadoson. Sima repcsivel már kétszer, viszont az még a "szigorúan ellenőrzött" stádium előtt volt.
Most akkor mit lehet vinni fel a gépre és mit nem? még a bőröndbe se lehet krém meg kisolló?
meg a fapadosnál mire kell ügyelni, miben más azon kívül hogy nincs kaja meg helyjegy?
"bet the conversation went like this:
Director: "Hulk, we want you to do this commercial. Here is the script."
Hogan: "No way I do that, brother!"
Director: "Here's a check for $500,000"
Hogan: "Sunday, Monday, Tuesday......" "
Az Étterem. A fogalom. Ferran Adrià.
Mindig is imádtam a japán konyhát főleg mert olyan végtelenül látványos az egyszerűségében. Minimális kis adagok, abból sokféle, rávezet az ízekre, és nem kutyulja össze. Könnyed, légies, ugyanakkor tápláló, de ugyanannyira kedvez a szemnek-léleknek mint a nyelvnek-gyomornak. Nos számomra ugyanezeket jelenti az elBulli, akinek napokig tudom lapozgatni - igaz még csak virtuálisan, de már spórolok az albumokra - a "menüit". Ő ezt az egészet még az innovációval és a kísérleti-konyhával egészíti ki, úgyhogy a legújabb ételei egészet tudományos fantasztikusakra sikerülnek.
Magyarkonyha vesd össze: leves+második. az állandó kombó; a pincér ki se hozza a másodikat amíg mindenki meg nem eszi a levesét, ettől hülyétkapok. a második akkor jó ha kurva nagy adag, különben megy a nyavajgás. a második lényege: hús+köret. ami általában hús+krumpli. Nos ez a koszt ilyen formában maga a dögunalom. ezt úgy tupírozzuk hogy desszertnek lenyomunk valami krémes rétegelt tésztát - süti , és ha igazán ünnepivé akarjuk tenni a dolgot, akkor a főételhez savanyúság/desszert dukál.
de inkább beszéljünk az elBulli-s ételekről, vagyis beszéljenek ők magukról:
853 | mandarin aspic [ fresh snacks ]
a képre kattintva eléritek a 2003-as katalógus.
Aztán itt a 2005-ös (képre kattintva), ahol viszont már totál sci-fi kaják vannak, mint pl:
1126 | melon with ham 2005 [ snacks ]
HZs haveromnak ajánlottak egy zsíros állást egy kis kompromisszummal hogy sokat kéne utaznia keletre, és sokat dilemmázott rajta hogy mégis mi legyen, amikoris az egyik nap határidőt kapott hogy döntsön erre:
"Ijen hüje hejzetet.... Négyre ígértem visszahívást, a faszi nem veszi föl, a főnököm viszont felhívott, hogy pénteken üljünk már le, beszélgetni kicsit a fizetésemről... A telefonomban nincs poloska, most az alsónadrágomat most szurkálom végig gombostűvel..."és ma nincs tej, azaz nem tudok kávét inni, azaz maradok zombi-üzemmódban...
a leghőbb vágyam most egy futószalag melletti meló lenne, ahol elém jön a cucc, nekem be kell forrasztani az IC 2-es és 6-os lábát, majd tovább megy a cucc, és jön a következő, beforrasztom a kettes meg a hatos lábat, majd tovamegy, és újra és újra, és nem kell gondolkodni, hanem egyszercsak délután lesz, és megszólal a műszak végét jelző duda és lehet hazaténferegni...
öreg vagyok, nem bírom a 1:tülekedést 2:várakozást 3:alkohol nélküliséget 4:ugyanakkor inni se volt kedvem 5:és legfőképp a meglepetést
előtte akik voltak, azok gyenge zsagar nyúlás, majd őrült dárenbézes progresszív jazz egy bolond trombitással, jó (illetve bátor) énekesnővel és A csellóssal
aztán betolták a színpadon középre a hangcucc egyik részét, és oldalt belekevert a lemezekbe Amon. Szóval öreg vagyok a meglepetésekhez, vagy nem járok elég ilyen koncertre, mindenesetre erősen hiányoltam a megismert számok egy-az-egyben lejátszását, így csak egy rakás mézesmadzag volt, amire hujjogtathattunk.
Persze istenien szólt, nekem legalábbis orbitális élmény volt úgy merülni a zenébe mint egy nagy meleg medencébe, pont mikor az ember már totál beáll és zenéthallgat. Most füllel kb 40%-át lehetett az élménynek levenni, a maradékot a tüdő-gyomor és a többi remegő belsőszerv vette át. Ami még kafa, hogy nem is kell igazán megmozdulni a táncoláshoz, a hajót ugyanis ennyi ember hipp-hopp "beringatja" és voliá már csak egyenesen kell tudni állni.
A repertoár: ismert számok táncolós talpalávalóvá keverése, majd noise, majd technodrome, majd a végén zúzdás dárenbézes-technodrome-os noise.
aztán mi meg elhúztunk haza aludni mert ugye gyáva öreg kutyák vagyunk