az előbb olyan volt mintha valami titkárnőképzőben dolgoznék egy tucat kiskegyeden agymosott nővel: az egyik munkatársam KT behozta a szomszédja nála felejtett "varázspálcáját" vagy mi a neve a cuccnak, amivel vízereket mérnek, ilyen:

ami amúgy jól láthatóan két egyszerű hajlított pálca.

Nos ezzel álltak neki Hartmann vonalakat, meg víz ereket keresgélni. A fiúk. A programozók... közben persze szénné röhögtük magunkat, de azért elég szürreális látvány volt... péntek van, vitathatalanul. és hála az open office-nak, a másik csoportokból se maradtak ki a látványból

Tudta-E Ön, hogy a Touch and Go féle Would you go to bed with me* című klasszikus az egy 1978-as pszichológiai kísérlet szövege volt, amit Russell Clark vezetett a Floridai Állami Egyetemen?

Az eredeti szöveg így hangzott:

"I have been noticing you around campus. I find you to be very attractive. Would you go to bed with me tonight?"

Clark had persuaded the students of his social psychology class to help him find out which gender, in a real-life situation, would be more receptive to a sexual offer from a stranger. The only way to find out, he figured, was to actually get out there and see what would happen. So young men and women from his class fanned out across campus and began propositioning strangers.

A szöveg Alex Boese Elephants on Acid című könyvéből van, ahonnan a további érdekes kísérletekről itt lehet röviden olvasni. A fenti kísérlet (nem túl meglepő) végeredménye pl a második oldalon: #18

*:nem találtam az eredetit, csak ilyen feldolgozást...

nos nemkicsit kattantunk rá erre a babos játékra... olyannyira hogy a tegnap megvett kiegészítő részeket muszáj volt kipróbálás céljából elvinni Senoihoz, persze mikor? Éjszaka fél tízkor. Musztafás döbbent képnézegetés meg kuncogás után én épp nagy kortyokban iszom a focilabdából a nyugtatóteát, Senoi a bizonyítványát szekrényét mutogatja, aminek az ajtaja egy kis oldalnyomással nyílik-csukódik, közben eb meg törökülésben a földön a számítógép előtt, hogy legalább egyvalaki a szabályokkal is tisztában legyen, majd belevágtunk, és elfogyott a maradék doboznyi wasabis borsó is.

Egy óra múlva megjött J is, kicsit ziláltan, de egészben, és elmesélte esti kalandjait. Remélem megosztja majd a nagyérdeművel is, mert mi konkrétan nem kaptunk levegőt a röhögéstől...

éjfélkor kaptunk észbe, leléptünk.

A kis utcán egyedül sétáltunk, viszhangoztak lépteink, a kadmium lámpa halványan derengett a magasban. az őszies hidegben megborzongtam, a nagy meleg kezébe csúsztattam az enyémet és fülig szerelmesen csókot loptam.

miért van az hogy az ember ruhavásárlás(i kísérlet) után olyan kibebaszott depressziós lesz hogy legszivesebben a dunának menne?? Vagy ahogy S.A. jegyezte meg londonból találóan: "Az a baj hogy közel a Temze"...

azt tudom hogy persze minderről én tehetek, mert rohaggyak meg ott abban a méretben ahol vagyok ha már nem teszek ellene, de akkoris... milyen már az hogy kimentünk a budaörsi outletbe, és olyan mértékű ember és eladókisasszony fóbia tört rám úgy 50 méter kirakat előtt elhaladtomban, hogy bolt érintése nélkül, futva mentem vissza a kocsihoz.

a másik plázáig viszont Neil Gaiman "Troll" cimű novelláját olvastam el hirtelen, csak úgy hangulatfestő zeneként.

Aztán a dagibolt és a C&A XL-es női részlege után megtekintettem a pasirészleget is, már csak úgy a tragikomédia kiteljesítése végett...

azthiszem mindenképp új season-ként kell értékelni azt hogy tegnap a lakás fogadta első vendégeit, és J és Senoi volt az a két bátor nemzeti hős, akik elmerészkedtek az univerzum eme rendkívül barátságtalan, ámde annál messzebbi szegletébe. Szkafanderben és védőitallal felszerelve ofkorz.

amúgy babozás volt és pizzaevés, meg tárlatvezetés. Én speciel fáztam mint a dög, úgyhogy nemtetszett a lakás, barátságtalan volt és kongott, ezért nem is mertem még hívni mást sem. Majd ha szép otthonos lesz. Bár volt olyan pillanat ami egész meghitt volt, mint J páros lába alatt senyvedő senoi, vagy eb ahogy lóg a szájából egy nagy kupac vécépapír meg egy nutellás palacsinta, és hasonlók.

És majdnem cseréltem csókért babot. Aztán villant két pár tekintet, a harmadik meg rémülten nyüszíteni kezdett, úgyhogy inkább ültettem.

ott élünk igazából még mind. kurvára nem változott semmi...

merthogy miaretkesfaszér' a gázszerelő az atyaúristen?? hogy szabadnapot kell kivenni  miatta, mert egy hét múlva szerdára tud csak legközelebbi időpontot adni, és amikor kérdezi hogy mikor lenne jó, és mondom hogy délután öt után, akkor lassan és tagoltan elkezdi magyarázni hogy ők négyig dolgoznak, hogy képzelem én azt?! Akkor mondom neki hogy jó, de akkor jöjjenek korán reggel. Erre a pasas: jó, akkor beírom hogy reggel 9 és délután 1 között. MIVAN?? Hát ilyen négy órás etapokat tud mondani. 

Ezután lediktálja hogy mi kell hogy készen legyen addigra: 3cm átmérőjű lyuk a gázcsőnek, ikerföldelt konnektor a sütőnek, stb. Már vártam hogy jöjjön "...és dupla eszpresszó Józsinak, két cukorral, de nehogy öntsön bele tejet!" 

komolyan, én unom már saját magam hogy mindig csak ugyanaz a szöveg... hogy már megint/még mindig felújításosdi. Mostmár a hócipőm is ezzel van tele.

ha nem melózok, akkor a lakásban térdig fűrészporban, meg szekrény alatt hasalva, meg szelektív szemétgyűjtve, vagy a másik alternatíva a obi/praktiker/egyéb szerelvénybolt.

és már eljutottam odáig hogy az ikeába se igazán fun menni. Mert csodálatos vázát venni jó dolog, de három órát szopni a kiadással/raktárossal/MÁSIK IKEÁVAL/vevőszolgálattal egy hülye konyhai lábazati elemért az szar. 

Viszont! 

Szombaton ezt jól megkompenzáltuk (vagy ki-), és találkoztunk Lobóékkal is, meg Babszemmel, ebédeltünk egy jót, és játszottunk még sokkal jobbat az új Bohnanzával, meg a régi nagy favorit Puerto Rico-val, majd épp mire Babszemnek elege lett belőlünk, csörgött J, hogy nem mennénk-e velük vacsorázni étterembe. Egyszer éltünk, és elmentünk.  Isteni kaja, majd még az estét megkoronázandó Senoiékhoz fel egy újabb adag Bohnanza.