Voltunk egy kis társasági életet élni, és ennek keretében szanaszét zabálni magunkat a Két Szerecsenben. A "szanaszét" az itt jelen esetben a minőséget jelenti nem a mennyiséget, mert istenien főztek, mindenki nagyon meg volt elégedve, a macska meg fel volt mászva. 

Talán gyakrabban kéne emberek közé mennem, mert amúgy már szinte kórosan utálom mostanság magam, és ez biztos nem tesz jót.

Voltam vidéken anyáméknál, ott egy hatalmas veszekedés anyámmal, a végén anyám a szobájába menekült, én meg mint egy őrjöngő állat, csapkodtam, és bőgtem, és a végén a hasam is elkezdett fájni. De a legszomorúbb az volt az egészben, hogy látszólag én voltam a mumus, mégis az egész (maradék) család engem vigasztalt, hogy "hagyjam rá anyámra, nem tanultam még meg hogy ilyen?". Két nap gyomorremegős, sírós élvezkedés, szevasz. Aztán még volt pofája arca a múltkor azt kérdezni nagy ámuló szemekkel hogy "minek járok én még pszichológushoz?". Naszerinted?!

Ezenkívül az összes elvemmel ellenszegülve elrángatott tesóm egy turkálóba, és addig gyömöszölte az édes kis rózsaszín lányruhácskákat a kezembe, amíg be nem dőltem a cselnek, és meg nem vettem egy tömött szatyornyi cukiságot 1400 forintért. Szerencsétlen gyerek ha mégis fiú lesz, akkor jó korán kell elkezdenie a nemi identitásért való küzdelmét...