nos, megszereztem a véreredményeket:

ßhCG: 324,9 mIU/ml
prog: 71,9 nmol/l

15 DPO (days past ovulation) reggeli vér ez ugye, és most azért kicsit örültem ám, viszont mikor hazaértem, akkor vettem észre, hogy ez a bazimagas progeszteron érték, amire ugye kíváncsi voltam legfőképp, szóval hogy ez más mértékegységben van mint a kis táblázatom, amivel hasonlítgatni szoktam. Ekkor kerestem egy konvertert, és mostmár legalább azt is tudom hogy a progeszteronnál az nmol/l és az ng/ml között 3,18 a váltószám, azaz a 71,9 nmol/l az 22,61 ng/l, tehát nem veri le a plafont, viszont sokkal jobb érték mint ami eddig nekem ilyenkor volt... 5-15 ng/l között ingadozva.

Szóval megszavazok egy négyes osztályzatot a hCG értéknek, és egy hármast a progeszteronnak.

És nagyon várom a hétfői második vérvétel eredményét, amiből majd megtudjuk hogy vajon nőnek-e ezek az értékek (vagy stagnálnak, vagy csökkennek...)

ma voltam reggel vérvételen, holnapra megmondják a választ. Meg most jöttem rá hogy egy mérés nem mérés, mert ugye az hogy van egy bizonyos szintű ßhCG meg progeszteron az ember vérében, az csak egy dolog, de egy normális - azaz élő terhességnél - ennek az értéknek 48-72 óránként duplázódnia kell. (Ugye emiatt jöttem rá az első "terhességemnél" is, hogy gáz van, mert nem akart sötétedni a csík a teszteken.) Egyszóval be kell jelentkezzek hétfő reggelre is egy vérvételre.

szép lesz, mert már ma reggel is azzal fogadott az asszisztens csajszi - aki már ismer mint a rosszpénzt - amikor böködött hogy hú, milyen kemény a vénám. Kérdeztem hogy miért? Hát mert mindig itt szúrjuk meg. 

Mondjuk ez az én bűnöm is, ugyanis csak egy helyről hagyom hogy vért vegyenek, mert könyökhajlatbelső-fóbiám van, aminél már csak a térdhajlatom belsejét féltem jobban attól hogy hozzáérjenek. Szóval a jobb könyökhajlatom jobb szélén egész kint. 

soundtrack a mostani napokhoz:

Infected Mushroom - Becoming Insane

ma délután céges-testületileg kivonultunk a vidámparkba, ahol én ha jól emlékszem, talán 5 évesen lehettem utoljára. Namármost persze nem ülhettem fel mindenre, de azért nehogymár ne utazzak a szellemvasúton... váhá... jól beparáztatott az egyik kollégám hogy lesz egy pók, mert egyedül voltam, és végig ilyen horrorfilmbe illő ijesztős hatalmas pókra vártam, amit majd jól belógatnak hirtelen pont az arcom elé, de persze csak ilyen stabil féle volt. Meg úgy ánblokk minden a hatvan-hetvenes évekből maradt, a tükörlabirintus is meg minden. Vagy mégrégebbről. mint a körhinta vagy a fa hullámvasút.

A szellemvasúton kívül még a körhintára ültem fel, arra a barokkos teremben lévő faragott lovacskásra, de rájöttünk, miután a következő menetben mellém ültek ketten Cs és T is, hogy ez a kerek, beforgathatós cucc a legdurvább az egész vidámparkban, mert a többiek hiába voltak előtte a Looping Staron vagy hatszor, meg a kilövősön meg mittoménhol, itt majdnem behánytak. Persze nem kellett volna kinézni a kis forgós izéből, ami amúgy egy megtermett csészének felelt meg.

Nekem az óriáskerék tetején volt egy kis kézremegésem, amikor megállapítottuk hogy milyen magasan vagyunk és mennyire iszonyat rozsdás minden egyes fémdarab ezen a lélekvesztőn.

A legviccesebb viszont a Mesehajó volt, ami ugye csak egy bárgyú kis csónak egy bárgyú kis vizecskén, folyik, mozog, és közben kétoldalt mesefigurák. Nos ide két csónakkal mentünk be, elöl négyen, kis késleltetéssel mögöttük mi négyen, és miven nagyon szűk a folyosó amin vezet az út, rájöttünk hogy ha elkezdjük a falba kapaszkodva hajtani a csónakot akkor utolérjük az elölhaladókat. Igenám, de annyira gyerek-biztosra mentek az építtetők, hogy semmi mélysége sincs kvázi-barlangpatakocskának, ezért az egyik kanyarban az elöl lévők nemes egyszerűséggel megfeneklettek. Se előre, se hátra... már épp azon gondolkodtunk hogy vajon mennyi idő múlva vennék észre hogy nincs meg két csónak, amikor rájöttek hogy valahogy el kéne mozdulni, és belekapaszkodtak a falba, és egy-két-há! próbáltak előrébb vánszorogni lépésenként nem kevés munkával. Persze mi hátul sírtunk a röhögéstől, hogy a legvadabb vidámparki móka a Mesehajó...

ismét sikerült egy csíkos tesztet produkálni, 11 nappal peteérés után. Ilyen hamar még nem sikerült, úgyhogy ez egy hangyafasznyival nagyobb reményt ad, de tényleg csak annyival.

péntekre bejelentkeztem egy önkéntes hcg és progeszteron vérvételre, még szerencse hogy van ez a hely, egyébként gőzöm se lenne hogy merre forduljak, nőgyógyász - dr.G - messze vidéken, ő különben se tud most velem mit kezdeni legalább egy hétig még.

Persze mit csináltam én meg még tegnap délután? Hátperszehogy gokart. Méghozzá verseny, és méghozzá bele is száguldottam az előttem keresztbefordult kocsiba, szóval kékzöldlila vagyok, de a taft erősen tart. Legalábbis eddig még úgy tűnik. Pénteken többet tudunk, addigis dugdosós meg folsav talicskával.

(de persze ez még amúgy hétpecsétes titok)

munkahelyen ülök még mindig, mert eb még mindig Ada kezei között tátja a száját, és úgy volt hogy vásárolni megyünk, de mostmár asszem csak az éjjelnappali teszkó marad. Vagy az sem, és sampon nélkül megyek haza.

ilyen, és ehhez hasonló bárgyú gondolatok cikáznak most a fejemben, abszolút nulla vagyok agyilag, nem is értem hogy miért nincs valami IQ mérő beépítve retinaszkennerrel együtt a monitorok tetejére. Az legalább megakadályozná az ilyen hülye posztokat. De munkavégzés idejére ki kéne kapcsolni, különben minden másnap letiltana, attól félek.

Múltkor lakberendezős boltokat nézegettem, most éttermeket keresek Londonban. Tudta-e Ön, hogy már 125 fontért ehet egy ember egy degusztációs menüt a Kövér Kacsában? What a bargain, ahogy az angol mondaná, én meg csak azt hogy a kurvaélet, ennyit azért nem ér az. Illetve biztos ér, de előbb majd megnyerem a lottót. Ellenben az már biztos hogy sushit fogok enni sushival, amíg meg nem unom, mert végre egy viszonylag hideg, és csupatengerpartos ország, ahol legalább az illúzióm meglesz hogy friss az elém tolt cucc.

Szegény eb nem is sejti hogy a szálláson és a hazautazás ingyenességén megspórolt pénzt én már duplán elköltöttem képzeletben. Illetve tudatalatt biztos, hiszen azért ismer már. De azt el kell mondjam, hogy annyira sokat és sokszor szokott savanyújóskásat játszani (én: hűűű, ezdejóóóó! eb: jézus, de drága! én: dehát...?! eb: szósincs róla!), hogy már átvettem tőle, és skizofrén módon egymagamban eljátszom az egészet, mint abban a nyuszikás viccben a létrával, és valami ilyesmi lesz a vége: *ellágyult hangon* hűűű, de jóóó, *kis szünet, majd mérgesen*...de basszameg, nem vehetem meg. Szóval jól megvagyunk. izé megvagyok.

de most telefonált eb, úgyhogy irány haza