Egy barátnőm tanácsára megvettem a Bába válaszol című könyvet, aminek tényleg nagyon tetszik a hozzáállása az egész témához, bár néha túl GerébÁgis nekem. Meg a homeopátia is csak szemfényvesztés szerintem, de nem is ez a lényeg.

Azért hoztam fel, mert tegnap este olvastam benne a gyerekszületéssel és az elképzelésekkel kapcsolatban ezt a kis szöveget:

Először egészen másképpen lesz.

Másodszor úgy, ahogyan a szülők gondolják.

Harmadszor pedig minden magától kialakul!

és nagyon megfogott...

Valahogy annyira aktuálisnak érzem, mert igaz hogy csak az első gyerekem várom, de mégis ahhoz képest hogy hogy gondoltam, hogy milyen elképzeléseim voltak a gyerekkel való törődéssel, a hozzáállással a legelején, úgy két-három éve, ahhoz képes iszonyú nagy pálforduláson mentem keresztül. 

Lehet hogy ez őrültség, de az első babám együtt fogant tesómmal, nekem elment, de Bercike ugye megmaradt, végigéltem azt a terhességet is, és a születést meg mindent. Majd a második baba Zsuval együtt fogant, azt a terhességet is végigkísértem, de legalábbis láttam hogy növekszik, hogy alakul az egész. 

És most itt tartok, kvázi a harmadik gyerekemnél, és tényleg úgy érzem hogy minden magától kialakul.

Például kaptam egy lehetőséget hogy elmenjek ultrahangra ingyen bármikor, és régen tudom hogy a hír meghallgatása utáni öt percben már csomagoltam volna hogy megyek és nézzük már meg végre hogy lány vagy fiú, hiszen az most derül majd ki, de most annyira nem érdekel. Érzem, és jól van, és én is jól vagyok, és még ráérünk a két hét múlva esedékes genetikai ultrahangig bőven, és most hova rohanjak? Minek siettessem?

Tegnap mikor a buszon ültem, akkor egyszer csak azon kaptam magam hogy azon agyalok hogy mi van ha most hirtelen felszállna egy terhes nő. És kétségbeesetten forgatókönyveket pörgettem az agyamban, hogy mit tennék: Hogy átadnám a helyem. De nem kell hiszen terhes vagyok én is. De nem látszik rajtam, biztos el se hinnék. Most álljak le vitatkozni hogy igenis terhes vagyok, csak nem látja?! És látom ahogy dagad a botrány busz szerte.

Aztán elkeseredtem hogy nekem kábé csak az utolsó hetekben lesz felismerhető pocakom, addig mindenki csak dagadt disznónak fog látni. Hétfő este is amikor céges vacsi volt és bejelentettem hogy babát várok, láttam amint mindenki a hasamra szegezi át a tekintetét, a merészebbek meg is jegyezték hogy nem látszik. A régi farmerom volt rajtam, tényleg nem kivehető. De akkor is.

Ma, kicsit félve, de bejelentkeztem kismama jógára. Ezenkívül szándékomban áll még uszodába is járni, ha már itt van nem messze, de erről még ki kell kérnem orvosom és gyógyszerészem véleményét is. Azért mostanában elég sok fertőzéses rémhorror szüléstörténetet olvastam, én meg igen fogékony voltam erre. 

Vagy létezik olyan hogy tiszta uszoda? Vagy van valahol nyilvántartás arról hogy mikor cserélik az egyes uszodákban a vizet? 

Én még egy nyamvadt uszoda honlapot se találtam, így még arról sincs elképzelésem sem hogy mennyibe kerül manapság egy belépő vagy bérlet.

érdekes hogy amikor azt próbálják leírni hogy milyen amikor először érzi az ember a baba mozgását hogy "buborék" meg hogy "lepkeszárny", holott szerintem pont olyan mint amikor a szeme tikkel az embernek, csak a hasban azon a tájékon ahol a baba van/lehet, egy ilyen hirtelen izomösszerándulás-érzés, mint egy tik.

ez most lehet hogy nagyképű, hiszen még csak sejtem hogy ezek azok amik... holnap töltöm még csak a 17. hetet.

Hétvégén balatonnál voltunk, ami a létező legjobb döntés volt mert az idő isteni, a víz mégistenibb és a tömeg meg alig. Napoztam is sokat, bár nagyon viccesen nézek ki, mert próbáltam hasra fordulni a hátamat napoztatni, de öt perc után meggondoltam magam, annyira kényelmetlen volt már. Szóval a hátam meg az egész hátsórészem hófehér, elöl meg csokibarna. 

És szerintem már érzem a gyerek apró rugdosásait.