EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

Apák napja

2009. június 21. - Mirwen

Tesómékkal elmentünk Visegrádra bobozni, és meg is állapítottuk hogy csak így rossz időben érdemes menni, mert a bobozás értékéből semmit nem vesz el, ellenben alig vannak, nem kell sorbaállni, és még a parkolásért sem kell fizetni.

Utána dunabogdányban ebédeltünk, és sétáltunk nagyot.

Vittük a babakocsit is, és máris megvan egy vitathatatlan nagy előnye: amíg mi ettünk, Zsófi a kocsiban volt, és egy idő után elaludt, úgyhogy mind a ketten tudtunk rendesen enni. (és út közben kétszer pisiltettük a kocsiban, majd eb meglocsolta az útmenti tujákat egy kis harmatpisivel, höhö)

Most épp grillcsirkeszárnyakat sütök holnapra, meg elkészült a meggylekvárom. Teljes lekváreltevéses láz van rajtunk amióta az első épp már enni-nem-túl-guszta eprekkel nem tudtunk mit csinálni, és megtaláltam egy gyorsbefőző zselésítőt, és kábé fél óra alatt el is készült a lekvár, isteni! Azóta lett citromos-tokajis eper, sima eper, eper+cseresznye, és most meggy. Szerintem idén végigfőzzük a gyümölcspalettát.

Meg tervezek gyereknek is fagyasztani valahogy kis adagokat pürésített idénygyümölcsökből, szerintetek miből és mennyit érdemes, vagy hagyjuk a francba, már úgy is mindig minden kapható?

4. hónap

Mai méretek:

5450 grammnak mérte a védőnő, tegnap pedig még csak 5,34 kg volt... 

Hossz: 59 centi.

Nem sieti el. Ezt írtam a múltkor is, most is azt vártam hogy hatvanvalahány, aztán mégsem. Mindegy, ráérünk. szmájli.

Eü: Megvolt a csípőszűrés, minden rendben. És ma meg megkapta a 4 hós oltásokat is, úgyhogy bágyadtan pilledezik a másik szobában most. Viszont kaptunk beutalót újra a kórházba, mert elkezdett "nőni a cicije", azaz ilyen kis csomós mind a kettő, pont mint szülés után - a sok anyai hormontól -, de most újra előjött. 

Alvás: most hogy már teljesen kinőtt az esti hasfájós műsorozásból, este igen csak könnyű dolgunk van ha betartjuk a játékszabályokat, mert csak a kisrutin (ölbensétálós beszélgetős nézegetés) után betesszük a kiságyba és hamarosan elalszik úgy fél9-9 felé. A játékszabály viszont az hogy kb héttől/nyolctól már ne nagyon menjünk sehova ha lehet, mert ha ilyenkor autózunk, vagy még nem értünk haza, azt nagyon zokon veszi. Alszik reggel 9-ig, fél10-ig. Ennek anya nagyon örül. Közben kétszer még eszik, vagy akár háromszor is, de könnyen visszatehető, és ott folytatja ahol abbahagyta. Napközben nem tudom hányszor alszik, mert van hogy kétszer, van hogy négyszer, de van amikor csak úgy kómál, bealszik, megébred, visszaalszik. Ezeket még mind a gyerekszobájában teszi a nagy "játszó-arénában" (kinyitott 2*2m-es szivacs), nem viszegetem kiságyba. Járóka nincs, nem is tervezek venni (aztán majd meglátjuk).

Nagymozgás: forog mint a motolla, egyelőre inkább a hátról hasra forgást nyomja, de közben meg körbe is pörög, mint az óramutató, úgyhogy már megint leesett, de szerencsére csak a szivacsáról zuhant a 15 centis mélységbe a vastag szőnyegre.

Finommozgás: két kezét nézi, fogja, markolássza, birizgál és fogdos minden ami belóg fölé (játszószőnyeg) meg ami mellette van, elkapja, szájához húzza. Ide sorolom a teljesen tökéletes ujjszopást is, mert azon kívül hogy mindkét hüvelykujját gond nélkül megtalálja, még egy rongyot (textilpelus) is _muszáj_ hogy a kezébe applikáljon.

Evés: tápszer, viszont már egyszer evett 170mililitert is egyben, ez eddig a csúcs. Olyan napi 610-660 mili között szokott enni (5-6 esetleg 7 alkalom), de van kilengés erre is meg arra is. Kapunk női tejet is, azt is nagyon szereti. Persze ez titok, mert a védőnő szerint ez illegális, és ezért megbüntethetik őt.

Fog: nincs, nem is várom még, hiszen mind a ketten (eb meg én) késői fognövesztők voltunk, és ez öröklődik. Berci pl 11 hónapos volt mikor elindult a fogzása.

Beszéd: piszkosul megy a berregés, amúgy meg nevet, kontrázva nevet, gagyarászik, kezdi használni a mássalhangzókat is és persze tökéletesen és hangosan üvölt ha kell.

Hordozás: Kendőzünk ezerrel. Amúgy belepróbáltam a babakocsi sportrészébe hogy a legalacsonyabban döntött, mert nagyon szeret nézelődni, de pont nem jól támasztja alá, mert ugye még nagyon pici, teljesen lefektetve meg akkor már ott a mózes még. De azért az egyik nap elvittük sétálni babakocsiban, teljes meglepődéssel kezelte a helyzetet. Egykomparatív sztori: bementem a gyógyszertárba csípőre kötött Zsófival, majd bejött egy másik anyuka is babakocsiba a gyerekkel. Míg az enyém teljesen jól elvolt, mert látott minden hogy mit csinálok, hogy csinálom, látta az összes színes dolgot körbekörbe és ott volt a (nagyon)közelemben, addig a másik baba nem győzött nyígni, meg sírni, mert ugye csak a pult alját látta végig, és gőze sem volt hogy mi történik ott fent, micsinál az anyja, miért nem figyel rá. Ez egy pozitív példa. A negatívokat majd akkor mesélem amikor 8 kilós lesz a gyerek. 

EC: szóval az úgy van hogy éjszakára (már a 3-as) Liberó, hogy bírja a 10-12 órát, reggel mikor felkel, leveszem, és megpisiltetem. Ekkor egy nagy adag szokott lenni, és ilyenkor úgy 15-20 perc múlva megint kell. Közben pucérfenékkel beteszem mellém az ágyba, "olvasok" neki (azt a textil zörgős babalapozót:"nééézd, kutyaaa"). Aztán átviszem a másik szobába a játszós részre, és itt vagy adok rá textilpelust, vagy nem. Ha adok is rá pelust, úgy fél óra-óránként bilire teszem, vagy ha érzem hogy bilire kell tenni, vagy ha nyög hogy kakilna. Úgyhogy kakis pelus nem szokott lenni. Azt nem írom hogy nincs, mert ha éjjel kakil be - kétszer-háromszor fordult csak elő -, vagy ha útközben a kocsiban a kisülésébe kötve, akkor bekakil, de amúgy elég jó találati aránnyal elkapjuk - vagy én, vagy eb - a kakit. Vicces ám vécépapírral törölni a fenekét, meg lehúzni a kakiját a vécén.

Szóval napi egy liberó, ha minden jól megy, akkor egy-két textilpelus, ha pont nem tudok ráfigyelni, akkor sok textilpelus a napi mennyiség (mert ha egy picit is belecsurrant, már nem adom vissza rá, megy a mosásba)

Egyéb? Hát folyamatosan és nagyon imádjuk, én főleg nagyon szeretem hogy ilyen jó alvó, mormota anyának mormota gyerek dukál. szmájliszmájli. Megvolt az első kocsmakerti partija, az első erdei túrája, voltunk sokat vendégségben, vásárolni, sokat utazunk, szoktunk sétálni, és ma kihasználjuk hogy az estéink gyerek mentesek: jönnek Lobóék társasozni!

Jaéspersze jöjjenek az ehavi képek.

csípő-kendő

Ezenkívül hétfőn voltunk csípőszűrésen, amire olyan kalandos volt bejutni, és semmi baja a kisasszonynak szerencsére. A dokinéni meg elképedt a textilpeluson, pedig nem mai darab. Már a dokinéni. Én meg a dokinénin, hogy hogy lehetséges hogy nem látott még ilyet, holottpedig.

Meg rendeltem igazi külföldi kendőt, amolyan Lexus a kendők között: Girasol, 26-os, rövidet (2,6m), mert az új kedvencem a csípőkötés. Mivel csak hosszú kendőim vannak, ezért egy ikeás lepedőt fogtam be: hosszában félbehajtottam, és már kész is, ebben volt pl a béri túrán is rajtam Zs (keddi poszt). Funkcióját maradéktalanul betölti ez is, de kicsit vág, mert túl vékony az anyag, meg ugye necces az utcára egy lepedőbe kötött babával kimenni, így is sokan cig ööö etnikai-tempónak nézik a hordozást. Mert buták, mert a legjobb dolog hogy közel van, neki is meg nekem is.

Babakocsit még mindig nem használjuk, csak utazáskor a mózeskosár részét visszük hogy legyen hova letenni aludni ott is ahol nincs esetleg kiságy, vagy akármi, nem létszükséglet, de azért jó. Amúgy az előszobában áll a kocsi, és ma pl beletettem Zsófit, és tologattam az egyik szobából ki, másikba be, és ő meg csak nézett rám elképedve hogy mégis mi a fenét csinálunk, mi ez az eszement ötlet, hogy őt így vízszintesen mozgatom, és közben nem lát semmit, csak a plafont.

Direkt marketing

az van, hogy ugye rendszeresen olvasom dooce-t (akinek vasárnap megszületett a második gyereke, éljen-éljen), és még ott olvastam annó a Dior Black Out szempillaspirálról, hogy mennyire bejött neki, és beette magát a fejem hátsó zugába, de eddig mindig Lancome-ot vettem ha spirálról volt szó, úgyhogy kellett egy kis idő, hogy rászánjam magam és megvettem, és tényleg nagyon bejön. 

Aztán egy nap sampont akartam venni, általában valami olcsót szoktam mostanában, mert a lórúgás gyógysamponom miatt másnak úgysincs sok értelme, de elegem lett, és legalább valami közepeset akartam, és mivel a Gliss Kur Asia look-jának pont szép átlátszó lila flakonja volt, hát azt vettem. Igen, ilyen hülye vagyok, hogy a flakon szín alapján választok... 


Naszóval megvettem, és itthon olvastam csak el, hogy azt írja hogy ilyen hajkiegyenesítő. Na peersze, biztos csak humbuk. Régebben Paul Mitchell Super Skinny szettjét használtam, az szuper jó volt, a szérumból még mindig van, az tényleg működött, de ettől a Gliss Kurtól nem sokat vártam. Aztán én lepődtem meg a legjobban amikor tényleg szép, egyenes és selymesen aláomló lett a végeredmény, mert amúgy olyan sehogyse álló a hajam, nem hullámos, de nem is egyenes, a vágásoknál kunkorodik persze összevissza, és a fejem tetején szöszöz. Úgyhogy teljesen lelkes lettem, és ekkor határoztam el hogy írok egy ilyen posztot, mintegy hasznos lánc-poszt gyanánt, hogy megkérdezzem: nektem volt valami mostanában amit esetleg nem is gondoltátok volna, de bejött? Akármi.

Történések

Zsófi új tudománya hogy berreg. De olyan istenesen, hangosan, piszkosul élvezi hogy ilyen hangos és rezgős dolgot tud csinálni. NyálGéza:

(katt képre, nagyobb lesz)

ezenkívül állandóan ácsorogni meg ücsörögni akar, pedig ugye még nem szabadna

(ez is nagyítós)

Meg voltunk Béren kirándulni. Eb szerint a falutól egy röpke két kilométeres séta és egy csodaszép andezit folyást láthatunk, de persze azt senki nem mondta hogy 45 fokos emelkedőn kell gyerekkel az oldalamon felkaptatnom. Úgyhogy szidtam az eget is, és ráadásul az utolsó kb 50 méterre tényleg nem tudtam felmenni, mert tiszta görgő köves hegyikecske menet lett volna, amit a séta-cipőmben (ugyanis nem túráról volt szó, grrr), meg egy gyerekkel az oldalamon már nem vállaltam be. Eb azért felment, kattingatott, közben engem megettek a szúnyogok meg legyek, aztán óvatosan leereszkedtünk. Az erdő aljában a réten azért elővettük a piknikplédet, és kicsit kifeküdtünk, úgyis ez volt az első igazi túrája a babának, meg az első fűbenhentergése, még ha a fűvel nem is került kontaktusba, a kaptatós-szitkozódós túra részt meg átaludta nyálcsorgatva. Este két kullancsot távolítottam el ebből, gyereken meg rajtam szerencsére nem volt, eb a kullancsmágnes. Szóval mindenki vigyázzon ha mostanában túrázik!

(technikai megj.: nekem nem tetszenek ezek a kicsi preview képek amikből nagy lesz, mert csúnyán tömörödnek, jobban szeretem amikor én kicsinyítem be a poszthoz, de akkor meg nem látszódna rendesen pl az elsőnél a lényeg. Szóval még nem tudom hogy mi lesz, szerintem hibrid megoldás, hol ez hol az, részlet-fontosságtól függően)

süti beállítások módosítása