nyolcadik házassági évforduló szép csendben elsuttyant mellettünk, idén nem tudtunk elmenni a csárdába, ahol volt a Fear and Loathing annó, de konstatáltuk hogy valóban van ez a hét éves marker, de szerencsére mi szintet ugrottunk és nem egymás torkának. Tíz éve ismerjük egymást... gombócból is sok ugyebár. De az is röhej hogy Zsófi is hét éves lesz majd, meg iskolás. Meg az is hogy kezdjük a tavaszt itt Németországban. 

Illetve 38 év (úúúúristen) után ez volt az első húsvét hétfőm amikor nem voltam otthon tesókkal anyáméknál... Az első bekezdéses felsorolás az csak szimplán nemsemmi, de ez utóbbi ez már szar is volt. Hiányzott. Jövőre okosabbak leszünk, hazamegyünk, mert itt sok ünnepnap van húsvétkor, tehát keveset kell kivenni és sokat lehet pl hazautazni...

Most például hat nap szünet volt a gyerekeknek oviban, mondjuk ott aztán nem szaggatják az istrángot, örülhetünk hogy egyáltalán hétközben nyitva vannak... 

illetve szar hogy nem fedeztünk még fel semmi igazi tavaszi kirándulóhelyet. Télen legalább megtaláltuk az Ochsenkopf-ot, ahol lehetett szánkózni, meg majdnem sikerült síelni is, de most.... itt ilyen unalmas alföld van, és amúgy is a korzózás a menő. tényleg egész húsvét alatt fel-alá járkáltak az emberek, de fingom sincs hogy honnan és hova... és hogy a gyerekesek mit csinálnak. Mert van itt a területünkön nagyon sok gyerek, mégis alig lehetett látni egyet-kettők.

Erről jut eszembe, vettünk használt bicajokat a nagyoknak és most volt először az hogy csak felöltöztek, bukósisakot vettek és egyedül elengedtük őket bicajozni, mert elég nagy a mellettünk lévő park meg a körülöttünk lévő autóforgalom elől elzárt rész és csak úgy el lehetett engedni őket. Priceless!

Majd kiegészítem, de a lényeg, hogy hipp-hopp, megint elszaladt az idő és míg mi épp a hotelban voltunk (naná hogy már március 21-e van és visszamenőlegesen írom ezt), egy éves lett és szőke és akaratos és kis napfény mégis.

és pár nappal a szülinapja után megtette első lépéseit is, úgyhogy semmi nem állíthatja már meg.

Éljen Vilmos!

megvagyok. Mindenképp jobban mint voltam, de néha azért pofánüt a saját végtelen zsákutcás életem. 

a humansofnewyorkos csókától, azaz az egyik alanyától:

""I thought having kids would magically transform me into a mother, who had no problem doing laundry, or cooking, or keeping house. But I ended up still being me, just with children now.""

asszem leírhatom hogy jól vagyok. Ha valami nem billent ki, akkor jól érzem magam és jó most. Ha kibillent, az más tészta, akkor elszakad a tartókötél és visszazuhanok a mélybe, de amúgy tudom tartani hosszabb időkre és ez mindenkinek jó.

lassan csordogálnak le rólam a grammok (már messze nem kilók), vele együtt mondjuk a bőrömből is fogyok ki épp: eresztik a lufit lefelé. És a hajam is ugyanolyan erősen hullik mint ahogy rákezdett, szóval elég ocsmány a fejem már, de a vékony arc kevés hajjal még mindig jobb mint a dagadt arc sok hajjal.

ja, meg voltunk az itteni hegyekben (mátra jellegű) egy jó két órát sétálni meg hóban hemperegni, mert ott térdig érő hó van. és gyönyörű volt, és azóta is viszonylag sokat esett itt is a hó és gyönyörű olyankor az egész környék meg a park.

hirtelen ennyi. majd jövök picsogni is.

szóval azért na. Szerintem jobb most. Azt elfelejtettem ám hogy közben nekem itt súlyos D-vitamin és vashiányom lett műtétből kifolyólag, szóval az is közrejátszott az egész szarkupacra még. December legvégén elmentem vérvételre (három havonta kell az első évben) és január elején jött az eredmény, de egy darabig nem csináltam semmit, csak forwardoltam a dokimnak, aki meg ugye nem válaszolt. aztán olvastam valahol hogy a vashiány is engeriamentessé tesz , magyarul élni sincs erőd, hát nem egy jó állapot normál idegzettel sem, nemhogy így. Azóta lopom a kölkök Vigantolját - meg reménykedem valami helyi háziorvos beszerzésén -, illetve vettem Krauterblut-ot, vagymit, és iszom reggel-délben-este. Most egy hete talán. Meg gondolom a Remotiv is beütött, a lényeg hogy tényleg jobban vagyok és nem feltétlen látom gonosz, lila színű szörnynek sem egész nap Vilmost és kis sátánivadékoknak a nagyobbakat. A hely itt - izoláltságát tekintve - továbbra is szűk pokol, de már látom hogy milyen szépségesszép is ez a pokol, a maga kis fachwerk házaival, élhető léptékeivel. Hogy mennyire jó lesz itt gyereknek lenni. 

Viszont tegnap, mikor először sétáltam el egyedül a főtéri boltba este, akkor visszafelé azért mellbevágott hogy mennyire állatira nagyvárosi ember lettem, hogy mennyire hiányzik az az elcsépelt szóval "lüktetés", az élet. Tudom hogy a lehetőségek közül a legjobban döntöttünk, mert igazából Nürnberg is egy nyeszlett városka csak Budapesthez képest (Berlin, Hamburg, München és még futottakmég kategória: Köln, azok a városok amit Bp-el mérhető méretűek) és a német vidéki élet nem nekünk való, nagyon, szóval ez a városka tökéletes lesz a gyerekeknek, de azért én kicsit meghaltam most. Legalábbis nagyon irigylem Écit, aki megteheti hogy hazaugrik két hétre ha épp nincs semmi dolga és egy kicsit feltöltődhet Budapestből meg barátokból meg nyüzsgésből meg programokból.

és iszonyúan hiányzik a Balaton meg a Mátra. Hogy egy-egy órára volt tőlünk. Itt ugyanaz a lapáj van végehossza nélkül, München alatt változik a táj, szóval minimum 2,5 óra kocsiútra van az első nagyobb hegy, fürdős tó meg... nincsenek illúzióim, végülis a németek is hozzánk jártak melegben pancsolni.

Na, de amúgy jó. meg lakás rendeződik mint púpos gyerek a prés alatt, meg ovival újabb keretek lettek az élethez, stb.

az egy előre, kettő hátra helyett most egy előre, egy hátra érzés van. Végülis ez is eredmény. 

éééés most hogy ezt leírtam, egy órája bömböl Vilmos, csak mert épp cuki képet akartam keresni róla ide. Hát nem. taknyanyálaegybefolyósat kéne, meg cafatos idegpókhálószálakat amint ökörnyálként távoznak valami szebb élet reményében el innen

ez talán a legjobb példa arra hogy mi a bajom Németországgal (többek között). Ez a játszótéren a csúszda előtti homokozó, ahol akkor voltunk a múlt héten, amikor épp elment a dömper ami a friss, új homokot hozta (még a nyomait is látni a homokban). A képen látni is, gyönyörű, fehéres, homogén homok, nagyszemű, nem koszol, frissen terítve és sok. Tökéletes!

Egy dolgot nem lehet vele csinálni: homokozni. nem tapad össze, mert finom-sóder-szerűen nagyszemű, homogén és túl steril.

azért írok arról is. Például nagy nap a mai, mert a nagyok először mentek oviba. Igaz hogy csak két órára, de akkor is, haladás! Mondjuk nem tudom hogy mit kéne csináljak, mert ez egy ilyen összetákolt , elég ad hoc (és nem túl tiszta) ovi, egy volt művház termeiben/szobáiban, egyetlen egy csoport, mindegyik gyerek bevándorló, amivel nem lenne túl sok bajom, ha nem az lenne az elsődleges cél hogy németül tanuljanak meg. Így félek hogy előbb fognak tudni arabul vagy románul mint hogy ein, zwei... 

Otthon ugye mentek volna át waldorfba, itt meg Montessorit szerettem volna. De mi van ha az meg a ló túlsó oldala és ott meg azért nem lesz/lenne jó, mert túl szakadtak és káeurópaiak vagyunk? Mindegy, szerintem megpróbálni meg kéne, mert még Siminek nagyon sok ideig lesz ovi, de lehet hogy Zsófit is visszatartanám egy évet, hogy tanuljon meg oviban rendesen németül és jó lenne ha egy biztonságos és _barátságos_ környezetben lehetnének napközben, nem valami neonfényes, rideg és hideg volt irodahelyiségben... Szerintem megkérdezem majd a montessorisokat is... fene tudja. Mert igazából jó a gondozónő-gyerek arány és közel is van tényleg nagyon.

---3 nap múlva---

sikerült KÉTSZER is hülyét csinálni magamból/beégni/kurvaanyjukat nekik inkább. 

első nap két órát voltak, 10:30-ra kellett menni értük. Másnap 11:30-at mondtak, mentem, ők meg: 10:30-kor kellett volna jöjjek! de már reggel (=eb) is értetlenkedésbe fordult az egész hogy akkor mikor menjünk stb, aztán mondtam hogy írják már le akkor legyenekszívesek. Leírták, másnap 11:30, végre ok, erre ma megint lebasztak hogy miért jöttünk ilyen korán, mert ma már ebédre ottmaradhattak volna. 

A leírás szerint a héten 11:30, jövő hét ebéd után, utána lévő héten egy órával később, stb. Mert hogy itt egy hét/óra sebességgel szoktatják be a gyerekeket. Kösszép. Németül sose fognak így megtanulni. Nekem meg a hajam kihullik mire értelmes mennyiséget lesznek távol...

 ---------------

nem tudom befejezni, de már egy hete itt ez a poszt a szerkesztőben, úgyhogy most kinyomom

most hajnal egy van, filmet néztem, meg fészbuk, meg satöbbi. Aztán google plusz-on nézegettem a felhőbe töltött képeket, és most ez hülyén hangzik, de valahogy most megLÁTTAM a gyerekeket... hogy fizikailag látom őket, de akkor és ott csak magát a problémát látom, nem a gyereket, mintha egy nagy adag szürke felhővel kéne bajlódnom, de most néztem a képet hogy jéé, ki ez az aranyos kisbaba? Baszki, a Vili... és ocsmány módon utálom magam hogy olyan minősíthetetlenül viselkedek velük. És ma észrevettem Simin is hogy már úgy viselkedik velem hogy egy kis dícsérő szóért mindent megtesznek... a szavakkal bántás meg már lepereg róluk. Hányinger vagyok, komolyan.

apropó szürke felhő: mai napi alakításuk: a lépcsőház falát, a pinceszint padlóját és a fa lépcsőket firkálta össze Simi vastag sötétkék FILCTOLLal... mivel itt csak alkoholosfilc volt csak a földszinten, megint csak agysorvasztó epeömlést kapott eb, meg én is, aztán szerencsére kiderül hogy sima filc, úgyhogy a padlóról és a lépcsőről le tudtam törölni, de a fal már így marad. 

holnap első nap az oviban... yay *nagyon bizonytalan, elhaló hangon*