EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


1. hónap

2014. április 09. - Mirwen

megkésve ugyan, de visszadátumozo

Adatok: 5330 gramm volt két napja. és az egy hós státuszon 57cm-nek mérték. és még csak most kezdtem el rá a 62-es ruhákat adni, eddig belegyömöszöltem az 56-osba, mert újszülött azért mégiscsak cukibb mint a növésben lévő. (valóság tagadása)

Alvás: nagy alvások nappal, nézelődés is, de éjjel ha végre elalszik, éjfél felé, akkor már csak enni nyöszörög fel, és visszaaltatható

Napirend: szinte óraműszerűen három óránként kér enni. Pedig milyen nagy már, ugye.

Evés: pontosan három óránként és csak cumisüvegből. változó és nem túl nagy mennyiségek, 70-130ml. Anyatej és tápszer. 

Szoptatás: kölcsönöztünk patikából Medela szívógép motort és vettem hozzá fejeket, most három óránként (gyerektől függetlenül: 0,3,6,9,12 óra, stb) fejek és kész és ebből cumisüvegből eszik. Mikor hazajöttünk, akkor volt ugye egy 110ml-es fejés, soha meg nem ismételhető, azóta kevesebb, 5-50ml között, de a 20 az átlag. Egy nap egy-másfél evésnyi jön össze, úgy 100-170ml között. Iszom lactoherbet is.

Tápszer: Tápszerváltáson már túl vagyunk, mert amivel hazajöttünk, a Milupa HA Start-tól iszonyatos bűzös fingós volt és hasfájós. Most sima Milupa 1 és sokkal jobb a helyzet, szép, aranysárga és anyatejes kaki szagú a kakija és sokkal kevesebb a hasfájás. (és tökre elfelejtettem hogy Simivel ugyanígy jártunk annó... pfff, még szerencse hogy írok blogot)

Nagymozgás: már alig kell fogni a fejét, elég ügyesen tartja, meg emelgeti hason fekvésben. De féloldalasnak érzem őt is.

Finommozgás: még csak kapálózik meg karmesterkedik

Fog: ezt talán kiveszem még innen. szmájli.

Eü: hasfájás volt, elmúlt szerencsére a neheze, a köldökcsonkja ezer évig tartott mire leesett, és jó mély a luk, még mindig össze-össze ragad. TISZTA KOSZMÓ szerencsétlen gyerek, meg tejkiütés.

Beszéd: ezt is kiveszem

Bili: meg ezt is

Hordozás: erszényben és rugalmas kendőben vittem már, de mostanában leginkább autóval megyünk, ott meg ugye autóshordozó. (nagy-nagy találmány a belevaló"bundazsák", ami miatt nem kell felöltözteni, csak minimálisan.)

Egyéb: cuki . és ő is bárányszőrön alszik. Most Zsófi és Simi egyik szobában, Vili a kinyitott ágyon a gyerekszobában. És mivel a fejés is független, illetve csak üvegből eszik ezért felváltva alszunk Vilivel. Sőt, amikor én alszom a nagyokkal a másik szobában, akkor van hogy kihagyok egy-két hajnali fejést és akkor nagyot alszom. Szóval kialvatlanságra nem panaszkodhatok szerencsére. Kopp-kopp.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

összehasonlításképp az egy hónapos Simon táblázata:

Adatok: 4700 gramm, 62-es ruhákat hord, amiket rendesen kitölt

Alvás: napközben nagyokat durmol, csak hogy este rákapcsolhasson a hatalmas bömbölésekre. Amúgy nem lehet panaszom, mert ha sikerül végre elaltatni éjfél-félegy magasságában, akkor képes öt-hat órát is aludni egyhuzamban, és az alvás közbeni etetéskor könnyen visszaltatható.

Napirend: még csak az esti (kb este9-től hajnal fél1-ig) tartó bömbölések az állandóak, más még nincs

Evés: szoptatok, tápszeres kiegészítek és fejek. Azaz félóra cicin-csüngés, fél óra cumisüveg-szipókázás, és fél óra fejés, (meg böfiztetés), szóval alaphangon másfél óra egy etetés, de ez van.

Ami érdekes, hogy már amikor hazahoztuk a kórházból, már akkor sem volt hajlandó négy óránál hamarabb étkezni, sőt, sokszor öt-hat óra is eltelik, szóval van hogy csak ötször eszik egy nap...

Szoptatás: mivel a hajnali etetéskor nem szoptatok, így reggelre lesz a legtöbb tejem, a rekord eddig 90ml volt, de ez egyszeri és megismételhetelen, mert az átlag meg 40-50 inkább. aztán a nap előrehaladtával egyre kevesebb. Ezenkívül úgy 20-30 mili szokott még egy nap fejésből összejönni, azaz egy napra úgy 120-150 mili anyatej jut, az eddigi napi rekord a 190ml volt. Több mint a semmi, bár néha azért úgy érzem hogy több a füstje mint a lángja...

Tápszer: Milupa Milumil HA Start Optima amivel kezdtünk, ezt ette Zsófi is az elején, de nagyon úgy tűnik hogy nem válik be Siminél, mert iszonyú hasfájós. (már nem eszem tejterméket se meg K-betűseket sem, meg kábé már semmit se hogy nehogy az anyatej miatt legyen, úgyhogy csak a tápszer lehet a ludas). etetések után kb 1 órával elkezd nyűgösködni, de leginkább ugye este, feszül, feszeng, hasa lufi, zöld kaki, iszonyú bűzös pukik. Infacol se segített igazán. Most kaptunk másik tápot (BEBA Sensitive), de még előtte kipróbáljuk a sima Milupa 1-est, mert tesómék ugyanezt végigzongorázták annó Bercivel, és náluk egyik fancy tápszer se hozott megváltást, csak a sima 1-es, az meg van pont itthon egy dobozzal. Meglátjuk

Nagymozgás: erősödik a fejtartása, de még mindig fogni kell a fejét

Finommozgás: még csak kapálózik meg karmesterkedik

Fog: ezt talán kiveszem még innen. szmájli.

Eü: hasfájás brutál. Köldökcsonkja majdnem kéthetesen esett le, jó sokat kellett tisztogatni.

Beszéd: ezt is kiveszem

Bili: meg ezt is

Hordozás: erszényben és rugalmas kendőben vittem már, de mostanában leginkább autóval megyünk, ott meg ugye autóshordozó. (nagy-nagy találmány a belevaló"bundazsák", ami miatt nem kell felöltözteni, csak minimálisan.)

Egyéb: teljesen más már így egy hónaposan is mint Zsófi volt, más dolgokat szeret, utál, máshogy reagál dolgokra, stb. Azthittem ennyi idősen még tökegyformák, de miért is gondoltam ilyen butaságot, mikor már a hasamban is teljesen más volt?

még mindig száraz a bőre és még mindig hámlik, úgyhogy csak mérsékelt mennyiségű (heti egy) teljes fürdetés van, amúgy csak fenékmosás. Amúgy sokkal nehezebb egy kakis fiút takarítani, bárki bármit is mond, mint egy lányt.

Néz, lassan, de egyre biztosabban fókuszál.

Mikor megszületett akkor olyan volt mint egy ráncos öregember, most meg kerekfejű pattanásos tinédzser a sok hormon-kiütésével. Tiszta Benjamin Button.

egyedül

karácsonykor otthagytuk a gyerekeket a karácsonyi körút utolsó állomásán, anyóséknál. Hazafelé az úton már rosszul voltunk B-vel hogy hogy éljük túl a cuki gyermekeink hiányát, majd két napig csak tengtünk-lengtünk a lakásban, és mint egy rossz romkomban, állandóan "awww"-ogtunk a megható gyerekes videókon/fotókon.

és nem mozdultunk ki. bravo. 

oké, én már nem vagyok se fizikailag, se lelkileg social life compatible, de azért ez nonszensz hogy ennyire a négy fal között élek.

De legalább van egy-két milestone amit várok. Bár az igazi az lenne, ha zen-módon képes lennék csak a mára figyelni, mert ugye a múlt már, a jövő meg még nincs.

Szóval már születésnapomon is azt kértem hogy menjünk el újra a hotel Ózonba majd télen, még amíg egyben vagyok, és most karácsonykor is ez volt az én kívánságlistámon, úgyhogy kölcsönösen nem ajándékoztunk semmit, hanem virtuálisan félretettük a pénzt az ügyre. Január végére tervezem a hotelt, mert a december úgyis tele van programmal, a január meg már olyan üres és szürke. Így most januárban lehet várni a hotelt, aztán február végére a gyereket, aztán azt hogy leteljen szülés után a hat hét, majd hogy meleg nyár legyen, utána meg az augusztust. 

Amikor elmegyek és megcsináltatom a gyomor by-pass műtétem.

és akkor jövő ilyenkorra már egy majdnemvékony, háromgyerekes, többet-soha-nem-leszek-terhes, nemsokára-újra-felnőttlétbe visszatérő ember leszek. YAY! (és esetleg még építkezni is fogunk, amit most hirtelen nem tudom hogy melyik rekeszbe tegyem, a pozitív, vagy a negatívba-e)

...kár hogy közben elment cirka hét év... és hogy nem mondjuk Brad Pitt vagyok, aki ötven évesen szebb mint én hamvas 24 évesen voltam.

Simon

IMG_20131129_170807.jpg

Három éves lett (nov.30). és most szupejhíjó üzemmódban van, két hete nem tudjuk levakarni róla ezt az amúgy cuki szuperman-es felsőt. Nehezen értem meg, nehezen adja meg a megfejtőkulcsot magához. Kis Jakyll&Hyde, mert amikor jó passzban van, akkor ő a világ legaranyosabb gyereke, amikor rossz passzban, akkor a fejed tetejére is állhatsz, akkor sem fog megoldódni a helyzet. Zsófi ettől sokkal kiegyensúlyozottabban átlagos, jobban lehet érvelni vele.

A képen még másik négy fontos attribútum: a cumi, a "kék" mint szín, a "barna" mint csokissüti és Lightning McQueen. A kék mint szín valahogy teljesen lenyűgözi, pedig itthon nincs semmiféle gender kondícionálás, sőt. Cumi nélkül sehova. Csoda hogy az ovi működik nélküle, és valahogy mindenféle desszertből a barna ami bejön neki, legyen az fagyi, süti, jégkrém. 

A sütivel kapcsolatban: ez szamos tortácska, eddig csak az alattunk lévő Napfényes Élet egészséges cukrászdából evett leginkább, ami teljesen vegán és a csokis sem csoki, hanem karob. De most voltunk gasztro-n és a szinte születése óta tartott tejmentes diétát most felváltja épp a "kezdjük el a tej bevezetését". Még "tápinak" továbbra is rizs/mandul tejet iszik, mert azért nem rögtön tejet kell beledönteni, de lassan majd azt is kipróbáljuk. 

Oviba - legnagyobb csodálkozásomra - felvették idén szeptembertől, holott csak most töltötte a hármat, úgyhogy egy hónappal később kezdtem el azért a beszoktatást és utána majd' egy hónapig csak ebédig maradt ott, úgyhogy gyakorlatilag egy hete kezdte el az ottalvást, ami a kezdeti ovis nehézségek után teljesen zökkenőmentes lett. Van egy hülye óvónénije, aki egyszer lelocsolta tetőtől-talpig mert "nem tudott mit kezdeni a hisztijével". Gratulálok a pedagógiai megoldásához. Azóta nem győz nyalni. nyaljon is. főleg Siminek.

Most meg épp beteg, torokgyulladása van, kis láz, elesettség. De aki szuperhíró, az betegen is szuperhíró...

IMG_20131202_174103.jpg

végre itthon meg szülinap

egy pár szó még a kórházról, amit mailben Balázsnak írtam:

"Mai este volt a legszarabb eddig, igaz hogy a hanyosfosos lanyek atkoltoztek a 2-es szobaba, ugyhogy egy haromeves kisfiu jott a Viki helyere, de aztan ,ett egy cukros 14 eves Barnusek helyere es ejjel kettkor meg egy szinten cukros egy eves meg Moniek helyere, de mindez ugye azzal jart, hogy egesz ejjel ment a villanyfelkapcsolgatas meg az inzulin beallitgatas , meg csipogas meg inzulinozas, aztan megebredt az egy eves ugy hajnal harom fele es bogott mint a borju fel oraig.

ja, meg kis fun fact: a noi wc t meg "valaki" total osszehanyta meg este valaki friss, veres hanyassal, ugyhohgy ma megint a gyerek vecet kellett hasznaljuk. 
Mar varom hogy mit fog szolni a goromba takkerneni.
ja es Jozsi nover van megint.

worst night ever

csok

e&zs"

és aztán eltelt a nap, szobatársak jöttek mentek, már szinte senki ismerős sem volt, mindenkit kiszórtak, eszetlen nagy fejetlenség volt a sok új emberrel.

már rohadtul elegem volt egészből, de Zsófin látszik hogy még nem százas, hője hol fel, hol le, de már nem magasra. aztán fülészeti kontroll is megvolt, csökkent a fülgyulladás is úgyhogy kedden végre ténylegesen megkaptuk a zárójelentést, de Zsófit letettem még aludni a kórházban, mert a múltkor mikor hazavittem alvás előtt hogy majd otthon, hát abból minden lett csak alvás nem.

jaigen, háthiszen ma van Zsófi születésnapja, úgyhogy mikor kiderült hogy apámék jönnek fel, szóltam hogy hozzanak valami jelképeset, úgyhogy volt nagy örömködés mikor meglátta őket. Ki ugyan nem mehetett, a fotocellás ajtón szinte csak bedobni volt idő az ajándékokat (látogatási tilalom), ő meg elvette, berohant és már bontotta is, addig én kimentem beszélni keveset anyuékkal. Kapott egy négyes gyertyát meg hat kinder tejszeletet, egyikbe beletettem a gyertyák később, a többit meg elosztottuk a szobatársak között. Aztán alvás, majd háromkor hazajöttünk.

útközben felvettük Simit, majd haza, és kis akklimatizálódás után egyszer csak hoztam a tortát (Balázs vett egy mini epres tortát a daubnerben (isteni volt)), amire szórtam kevés rózsaszín gyöngyöt még hogy vidámabb legyen a mélabús csokireszelék helyett. És szülinapoztunk kicsit. majd megkapta azt a nagy Play-doh cukorkakészítő állomást, amiért már harmadik hónapja könyörög. (Mindig reménykedtünk hogy elfelejti, de úgylátszik már nem lehet a gyerekkori amnéziára alapozni tovább)

volt nagy örömködés meg játszás egész este.

kicsit később levágtam Simi haját géppel (másodszor életében), cuki, amerikaikatonás, majd hatalmas fürdés, és Zsófi ki is dőlt kilenckor, Simi kicsit később.

Aztán anyának is szülinapozás jött... haha

 

long time no see - 20. hónap

Simi másfél éves múlt, Zsófi meg háromésfél.

Adatok: 86-os méret, 22-es cipő. Van sok szép rózsaszín cucca is persze, hát így járt.

Alvás és napirend: egy nagy alvás van délután, általában ő a gyerekszobai járókában, kicsit hamarabb alszik el mint Zsófi, aki meg a hálószobai kiságyban alszik. Este Simi hamarabb alszik el (9-10 felé)

reggel ő is kel hamarabb, aztán reggeli, átöltözés, kis mesenézés, játszóterezés, (ha meleg volt, akkor zuhanyzás hazaérkezéskor) majd ebéd és alvás. utána már közös családi program, kirándulás, vendégségezés, vagy csak simán vásárlás, otthon még játszás, vacsora, fürdés majd ágy.

Evés: vége a tejmentességnek! mondjuk nem sokat cicóztunk: tejmentes tápszerről 3,5%-es biotejre álltunk át (mivel Zsófi ezt kap és egyszer kifogytunk tápszerből és nem lett semmi baja) Simi adagja 250-300ml.

nos a kajával egyrészt semmi gondom: jól eszik, mármint hogy sokat és jó étvággyal és nagyon ügyesen, önállóan. Kistányérból, kanállal/villával. pohárból iszik, stb. Nem is engedi etetni magát. Akár még levest is.

viszont nem hajlandó megenni szinte semmi gyümölcsöt, zöldséget vagy savanyított tejterméket sem, ezáltal sokszor van szorulása. pfff. szóval most küzdés van.

éjjel már nem nagyon kér enni. legrosszabb esetben van lefekvéskor egy kaja, hajnalban egy és reggel is, de van hogy csak egyetlen egy üveggel fogy el egész este. (vagy lefekvéskor, vagy hajnalban vagy reggel nem kér)

Nagymozgás: jár, fut, páros lábban akár már helyben ugrik is, persze még csak kicsit, de pl ágyon már rugózik nagyon. Vízben karúszó+úszógumival nagyon ügyesen jön megy, rettenetesen élvezi.

Finommozgás: celluxot lekapargat, dugdosós játékot beilleszt a lyukas tálcájába. formabedobóz, egydarabos puzzlét megcsinál

Fog: a hátsó őrlőkön kívül mostanában fog teljesedni a fogsora, mivel most jön az utolsó szemfoga (bal alsó). az összes szemfogával nagyon megszenved, nyálzik és sír.

Eü: nem volt semmi különös már

Beszéd: viá (virág) va (kutya) ilyesmik...

Bilitéma: már volt kétszer pisi bilibe meg vécébe is (szűkítőn ülve) Kaki téma kicsit neccesebb a sok szorulás miatt...

Hordozás: gyalog, motoron, vagy ha két gyerekkel egyedül vagyok, akkor ő van babakocsiban

Babajelek: még, elég, sapka, repülő. de nem nagyon használja, pedig imádja nézni. akkor amikor nézi, vissza is mutat mindent (kocsi, bicikli, stb)

Ügyeskedés: olvasgat, rajzolgat

Egyéb: ez a rész se változott: "nagy tévéfüggő lett, reggel képes elmászni a fotelig és beleülni és addig visítani amíg be nem kapcsolok valamit. ehhh... amúgy meg azért nem fog soha megtanulni beszélni mert annyira hihetetlenül ügyesen ki tudja fejezni magát hogy mindenki mindig érti hogy mit akar. Nagyon ügyesen és jól használja az "igen" és a "nem" fejrázását, úgyhogy eldöntendő kérdésekben szinte bármit ki lehet barkochbázni, illetve hangsúlyoz nagyon jól."

Amennyire szőrfüggő Zsófi, Simi annyira rongyfüggő. Van egy zöld plüsstakaró, amit imád. Meg amúgy is látni rajta ha álmos, mert akkor elkezdi összeszedni a lakásból az én- vagy B pizsamáját és azzal a nyakába kezd sétafikálni. Ja meg persze továbbra is óriási cumifan.

-------------------------------------

Zsófi

1 méteres!  25-ös a lába, és úgy 15kg. Jól eszik, egyedül, önállóan. Öltözködni is már csak hibajavítani van lehetőségem, a többit egyedül szereti csinálni. Teljesen pelenkátlan, már lassan két hónapja éjjelre is. Baleset eddig kétszer éjjel volt "bepisiltem!!" felkiáltással hogy egy pár csepp becsurgott, de amikor kivittem vécére, oda ment a többi része, szóval tényleg csak az eleje ment nadrágba, még hálózsákot se kellett cserélni.

Tápizás még mindig van (tápi=tápszer=3,5%os biotej) (adagja: 200ml), este lefekvéshez, reggel is néha, és délutáni alváshoz is. Van még néha hogy éjjel is felkel kérni, de egyre kevésbé jellemző, úgyhogy lassan-lassan végre nincs éjjel etetés. (legrosszabb esetben (=mindig mindenki kér inni) napi 2l tej!)

rajzolás: napocska, meg most kezdett pont-pont emberkét rajzolni, de még nem szereti csinálni továbbra sem. Inkább gyöngyöt fűz, gyurmáz, kiskonyházik, építkezik, babázik, Simit kínoz (=játék).

Vízben karúszóval jön, azzal teljesen vízbiztosan közlekedik a Balatonban, pacsál, lubickol. Tud háton lebegni is, lábfejek kint, feje bent. Meg egy kis kutyaúszással még helyet is tud változtatni olyan helyeken ahol nem ér amúgy le a lába.

Szőrfüggés változatlan, viszont rászokott a cumira.

Nagyon bejön a Supernanny féle bünti-szőnyeg koncepció fegyelmezésre. (Siminél még nem működik)

Zsófi szeptembertől felvették körzetes oviba.

KÖZÖS: heti kétszer (szerda-péntek) családi napközibe járnak reggel 8:30-tól délután 4:30-ig, ami kicsit nehezen ment, mert ugye amilyen ritkán mentek, lassan szoktak be. értem ez alatt a reggeli sírós műsort hogy most akkor őnekik ott kell maradni és ment a bömbölde, de persze öt perc múlva már semmi bajuk nem volt. Az első pár alkalommal volt még hogy napközben is bömbölt Zsófi(!), Simi nem, de utána már csak a reggeli beadáskor volt sírás, és most jutottunk el odáig hogy már nem sírnak, sőt várják hogy mikor megyünk, mert ott lesz a Gergő meg a Petya, stb.  cukiság. Amúgy nagyon nagyon cukik hogy ketten mennek, mert tökre féltik egymást és nagyon jó testvérként viselkednek így idegenben. Meg jót esznek ott és jól alszanak, stb.


15. hónap

észrevétlenül elszalad ezt is. Simon 15 hónapos, Zsófi meg 3 éves lett. Röpül az időőőöőőő...

 

Adatok: kb 10 kiló, és szép szál nagylegény. (86-os body-k), 21-es kiscipő

Alvás és napirend: egy alvás, jellemzően együtt Zsófival, de sokszor csúsznak, az nem olyan jó.

napirend ugyanaz mint előző hónapnál

Evés: reggelire vagy cheerios van (Siminek hígított kókusztejjel), vagy bacon-ös tükörtojás általában, vagy szójajoghurt.

ez is ua. mint előző hónapnál

de a lényeg hogy szerintem jó evő: ha éhes, eszik, és kéri is, ha nem, akkor úgyse lehet neki semmit se adni.

Most egy kis visszaesés volt a szilárd kaja vs. tápszer irányába, de nem izgat, szépen gyarapodik, most ez egy ilyen időszak.

Tápszer: Milupa Pepti 1. egyedül, és éjjel már nem mindig kér enni (bezzeg Zsófi)

Nagymozgás: négykézláb mászás a fő, de végrevégre már megtette az első önálló lépéseit! úgyhogy már lehet kézenfogva vezetve sétáltatni és rövid távokon már lépdel.

Finommozgás: a Nokia E51 kicsi töltőjét képes beletenni a lyukba...

Fog: hét fog teljesen, és most jön a két felső első őrlő!

Eü: nem volt semmi különös már

Beszéd: megjelent egy "bábű" a "bubbles"-re, az nagyon nyerő cucc

Bilitéma: -

Hordozás: Háti meitai, babakocsi. És Ebnél sokat van erszényben

Babajelek: talán a "még" van már, és a "telefon" meg az "enni"... hát igen...

Ügyeskedés: játszogat hosszan az egymásbatevős játékokkal, könyvekkel, stb

Egyéb: nagy tévéfüggő lett, reggel képes elmászni a fotelig és beleülni és addig visítani amíg be nem kapcsolok valamit. ehhh... amúgy meg azért nem fog soha megtanulni beszélni mert annyira hihetetlenül ügyesen ki tudja fejezni magát hogy mindenki mindig érti hogy mit akar. Nagyon ügyesen és jól használja az "igen" és a "nem" fejrázását, úgyhogy eldöntendő kérdésekben szinte bármit ki lehet barkochbázni, illetve hangsúlyoz nagyon jól.

--------------------------

Zsófi

98-as body a legkisebb ami rájön. 25-ös a lába, és úgy 13,5-14kg. Enni jól eszik, kér ha éhes, és eszik is egyedül akár, úgyhogy most kijelenthetem hogy ezennel megszűnt a kajálásért való aggódás ebben a lakásban.

Pelenkátlan, hálózsák-szőrimőri-kiságy függő. Kiváncsi vagyok mi lesz a csanában. Mert ez a nagy hír: március végétől a Kölyököböl játszóházban lévő fél-waldorf napközibe fog járni, még nem tudom hogy oldjuk meg a logisztikázást, de majd kiderül.

Sokat énekel, pl a Signing Time főcímdalát végigénekli. nagyon cuki, mert még mutogatni is próbálja...

Simivel már nagyon cukin viselkedik.

Hisztirohamok vannak, de egyre jobban kezeljük, ő is és mi is, úgyhogy a kiinduló vihart sokszor még csírájában el lehet kapni és kezelni.

Nagyon jól lehet üzletelni: ha ezt csinálod, az lesz, szóval az ok-okozat mintha megoldódni látszana

...és most jönnek az igazi ovis nyíltnapok, jelentkezések időszaka is... hjajjj

14. hónap

mivel az előző hónapban semmi változás nem történt, nem írtam hóösszefoglalót...


Adatok: most már tényleg le kellene mérni. valahol 9-10 kiló körül, és 86-os ruhákat hord, de már ráadom Zsófi kinőtt 92-es bodyjait is. lába úgy 19-20 lehet.

Alvás és napirend: egy alvás, de még ezt is képes megaludni Zsófi előtt, de azért általában már sikerül összeszinkronizálni. Anya örül.

együtt kelnek fel, legalábbis nem engedem Zsófit tovább aludni mint Simit, olyan 9-10 óra felé. Szép lassan mindenki átpelenkázódik, vagy pelenkátlanodik, átöltözés otthoni ruhákba, rétegesen, majd a reggeliztetés. Közben természetesen - szaranya!szaranya! - tévénézés: mesék (Shaun the sheep, Timmy Time, Wallace&Gromit, Pixarok, Disneyből az 1940-es Bambi, Ratatouille, Babies film, meg a Signing Time) aztán kis csendesidő jön anyukának: a két gyerek tévét néz, vagy játszanak. (mivel Simon még nem tud járni, nem megyek velük játszótérre).majd egyszercsak gyorsan ebédet kell csinálni, leginkább nulláról. Ha sokat és kiadósat ettek, későn reggelire, akkor általában előbb mennek lefeküdni, és alvás után van ebéd. Alvás úgy 2 felé Siminek 3 felé Zsófinak, de ez azért változó. Ez egy-egy tápi. Simi elég sokat tud már egyben aludni, ez jó. Felkelés után evés, de általában Simon ébred előbb, szóval etetem őt, majd jól elvan, lassan felkel Zsófi is, aztán általában már meg is jön eb, majd megyünk erre-arra. Mivel nem mentünk ki napközben a lakásból, igyekszem kárpótolni esténként: játszóházak, rohangálni hagyós bevásárlások, vendégség, vagy simán csak lemegyünk sétálni Zsófival.

Aztán este kilenckor fürdetés, Simi fél10 felé kb el is alszik, de Zsófi csak fél12 felé alszik el leghamarabb. szóval itt van az oka hogy miért alszanak sokáig. Kicsit kéne visszatolni, de annyit melózom esténként, hogy jobb nekem az ha ott sertepertél körülöttem még tovább egy kicsit, mintsem hogy hajnalban felébredjen, én meg zombuljak.

Evés: reggelire vagy cheerios van (Siminek hígított kókusztejjel), vagy bacon-ös tükörtojás általában

elég sokszor van délben vmi rizses egytálétel, ez a legjobb kompromisszum egy hatfogúval közös ebédben. De a paleo miatt sok hús, tojás van, meg még több zöldség és gyümölcs, szóval most örülök, mert szerintem sokkal több zöldség-gyümölcsöt esznek mint régebben.

persze szeretik a kölesgolyót és társait is, nem tiltom, csak igyekszem inkább nem azt adni ha van más is.

Simi szereti még a Gesztenye Marcit is, ami tej és glutén mentes túrórudi, csak gesztenyemasszából, és szerintem sokkal finomabb mint a túrórudi

bébiétel továbbra se megy, és mivel nem nőtt egy darab foga se már több mint féléve, elég sok megkötésünk van: se tejes nem lehet, se túl darabos... brrrr

Tápszer: Milupa Pepti 1. egyedül, és éjjel már nem mindig kér enni (bezzeg Zsófi)

Nagymozgás: négykézláb mászik. MÉG MINDIG. mondjuk legalább már ül rendesen. áll is, már nem kapaszkodva is, de menni, azt nem. mi meg raboskodhatunk itt a lakásban miatta.

Finommozgás: kisautózás nagyon megy. meg formabedobózás. meg montessori toronyépítés, meg egymásba beillesztés, kiszedés, meg kanalazás: valamibe bele, aztán szájba bele.

Fog: még mindig 6. sose lesz több foga?!?!?!?! najó, jön egy csücsköcske, ha nagyon mikroszkópozunk: alsó bal kettes.

Eü: még mindig képes fejre esni ha eldől. már nem dől annyit, de ha dől, nem csüccsen a fenekére, hanem loccsantja a fejét, bele a konyhakőbe például, ami miatt el is vittem Bethesdába röntgenre, mert akkor telt be a pohár. szerencsére semmi... (jaigen, előző hónapban viszont volt egy csúnya befulladása, akkor kékült meg minden, és három óránként 2 puff Ventolint kellett adni neki két napig...brrrr)

Beszéd: nagyon visítós, de amúgy cukin gagyarászik. mondja azt hogy "buuuu" ha bociról van szó

Bilitéma: -

Hordozás: Háti meitai, babakocsi.

Babajelek: szégyen, nem szégyen, még semmi. bár mintha látnék kezdeményeket: kutya, enni... ?

Ügyeskedés: minden madzagot, zsinórt, harisnyát (azaz hosszúkás tárgyat) a nyakába akar applikálni, táncolni kezdett zenére

Egyéb: bújós, kisfiú és második gyerek. ezek a címszavak. abszolút drámakirálynő tud lenni ha valami sérelem éri. illetve nagyon bír bújni, de amúgy ha minden oké, akkor viszont egy kisangyal: gagyarászva eljátszogat hosszan pl a kiskonyhában: pakolászik. vagy kisautózik. vagy akármi

--------------------------

Zsófi

98-as body a legkisebb ami rájön. 24-es lehet a lába, és úgy 13-13,5kg lehet. Enni már sokszor kéri hogy egyedül egyen, ha megtehetné csak "hosszút" enne örökkön örökké (smack ....) de amúgy rettenetesen cuki amikor leültetem a fotelba, az ölébe teszem a laptoppárnát, arra a kistányérját az ennivalójával, a kis evőeszközével, majd a nyakába kötök egy konyharuhát, és eszeget. Igen, ez is nagy változás: hogy kér, hogy éhes. hogy nem nekem kell tukmálni, hanem átkerült a kontroll hozzá.

napközben teljesen pelenkátlan már utazáshoz és vendégségbe is. Délutáni alvásnál is van hogy száraz marad - ha nem, az általában az én hibám: nem vettem le róla alvás után azonnal -. Még sokat eszik tápit is, jellemzően alvásokhoz igényli. ugyanígy igényli az ujját is, elég sokat cumizza, bár már felváltva: eddig csak a bal hüvelykujját szopta, most már bejött a jobb hüvelykujj is vészhelyzetekre. no meg a cumi amikor épp elirigyli Simitől. Meg kell neki a szőrimőri természetesen, de ez annnnyira alap, hogy nem is említem, illetve a hálózsák. nagy hálózsák rajongó, de én is az vagyok. szeretem hogy biztos nem takaróznak ki.

elkezdett énekelni. és jönnek vissza a belecsorgatott versek/mondókák is. meg mondja vissza a mesefilmek szövegeit is, amiket ugye angolul nézünk, szóval a múltkor is ilyennek lepett meg: "kamon, kamon!" mondta a Siminek. Visszakérdeztem hogy mivan? erre: "a kicsi Bambinak mondta a nagyszarvas". Szóval hogy "came on!" Ez például azért is mérföldkő, mert felfogta, és adaptálta. nem én magyaráztam el hogy mit jelent és mikor használjuk és hogy ejtjük ki, stb. hanem mindent ő .

Karácsonykor elmondta az első önálló versét is, miután Berci szerepelt egyet egy verssel. neki is nagyon kellett a produkció, úgyhogy felállt a pódiumra (villanyradiátor), és előadta feltartott mutatóujjal : "egy, kettő, három, négy, ÖT!". MEGZABÁLOM! (karácsonyi szava volt a "karafács" a karácsonyfára, ami annyira tetszett mindenkinek hogy nem javítottuk ki, hanem bevettük a mi szókészletünkbe inkább)

sokat gyurmázik, formákat szaggat ki. Gyöngyöket pakolászik, fűz, szerepjátszik,

Simivel iszonyatosan sokkal kedvesebb mint volt. már csak ritkán és nagy mérgességek közepedte van "megcsaplak!" vagy ellökés. amúgy nagyon tud aggódni érte. akár bőgésig is.

már tud eldöntendő kérdésre felelni - egy jó darabig az volt a válasz hogy "igen", viszont a "miért?" még mindig nem teljesen tiszta.

lépcsőn lefelé kézenfogva már váltott lábbal megy.

és iszonyú hisztirohamai vannak. nagyon nagyon nagyon nagyon nehéz kezelni ilyenkor őt is, és magunkat is. de asszem leginkább csak magamat. borzasztóan türelmetlen vagyok, pedig egy kis türelemmel szinte mindent át lehetne vészelni.

de azért sok a két gyerekkel itthon egy idő után, na... amikor nincs egy önálló gondolatod, egy egész mondatod, egy tiszta felsőd, és egy darab szabad perced sem, amit nem ők töltenek ki. (ha elmész egyedül otthonról, akkor is azon kattog az ember agya hogy vajon mi lehet velük)

Óvoda... lóg felettünk mint Damoklész kardja. nem tudom hova. nem tudom hogyan. és nagyon nagyon nincs kedvem elkezdeni megvívni ezt a szélmalomharchoz hasonló harcot.

12. hónap

szóval egy éves lett november 30-án. hihetetlen sebességgel száguldott el ez az egy év, hiszen nem is olyan régen voltam otthon és indult el az egész szülés...

Adatok: kb 9,5kg, 86-os ruhákat hord, 5-ös pelus. már a nagyobbik bőrmamusz kell rá.

Alvás és napirend: napi két alvás, tökéletes váltásban Zsófival

Evés: mindegy hogy mi ha mi esszük... tejallergia megnehezíti az etetését, de szereti a szójajoghurtot, pl a szülinapi gyümölcstorta is azzal készült. Ő szereti a banánt Zsófival ellentétben, illetve szépen tátog ha éhes. de aztán ugyan olyan gyorsan kitalálja hogy már nem kell és akkor kiüti a kanalat az ember kezéből. Bébiételt nem hajlandó enni...

Tápszer: Milupa Pepti 1. egyedül, és éjjel még egyszer eszik kb.

Nagymozgás: mászik négykézláb, felmászik fotelra, kisasztalra, bármire. Ülni elkezdett W-ben, de még mindig eldől mint egy zsák ha elveszti az egyensúlyát állva. Most már EEG-n is voltunk vele hogy miért dől még mindig akár napi háromszor is

Finommozgás: tapsol, beillesztős dolgokat szétszed, puzzlét kiemel, tornyot próbál építeni kockákból, montessori tornyot szétszerel. most nagyon érdeklik ezek az egymásba/egymásra pakolható dolgok. Kisautózik! lentkerekessel is

Fog: még mindig 6. sose lesz több foga?!

Eü: dévény hetente, sima gyógytorna havi egy, az meg mindig a neurológus dokinénivel konzultálva, ő küldött minket EEG-re is, ugye.

Beszéd: ma-ma-ma, ham-ham-ham. Ha visít, az dobhártyaszaggató. egyre többet visít.

Bilitéma: -

Hordozás: Háti meitai, babakocsi.

Babajelek: már kezd hadonászni ha látja a jeleket, illetve szerintem érti is pl a "tápi" jelét

Ügyeskedés: minden madzagot, zsinórt, harisnyát (azaz hosszúkás tárgyat) a nyakába akar applikálni, táncolni kezdett zenére

Egyéb: teljesen kisfiúsodik, kisgyerekesedik. Ha jó passzban van, nagyon sokat el tud játszogatni egyedül. és sokkal bújósabb mint Zsófi volt. például már aludt el a karomban párszor.

--------------------------

Zsófi

kb 94cm, de már van 104-es ruhája is kb 13 kg, 24-as láb, de pl 24-25-ös téli csizmát vettünk. Enni már velünk eszik. Napközben már egyáltalán nincs pelenka, és nincs is baleset, hanem szépen szól. Aludni még kell a pelenka, mert ugye MÉG MINDIG ESZIK ÉJJEL IS, többször is akár!!... de már nem igazán érdekel, hiszen kb Simivel egyszerre esznek éjjel, és különben is már nem sok van hátra ebből a cumisüveges korszakából. (Kezdek szentimentális lenni...) Signing Time ABC-jét is már 80%-ban tudja, de persze csak mint "vers". Az "O" betűt ismeri fel csak úgy magában. Duplózik, matricázik, karikáz. Gyurmázni kezdett el szeretni. Szerepjáték is van

Voltunk Hajdúszoboszlón, elfelejtettünk karúszót és úszógumit vinni, de nagyon ügyesen tudott mozogni és nem megfulladni a vízben és rettenetesen élvezte! Egyre ügyesebb a kanalazásban is.

mondókázik is, de pl még mindig nem érti a "miért?" kérdést

Magánovi volt, klassz is volt, csak 4 másik gyerekkel, aztán mikor menni kellett hogy oké, jövünk, akkor visszakoztam: nem akartam elengedni mégsem, illetve úgysem oszt vagy szoroz már hogy egy vagy két gyerekkel vagyok itthon, dolgozni úgyis inkább Simitől nem tudok.

süti beállítások módosítása