azért valljuk be, nem egyszerű az élet az embernek az önnön anyjával, no. főleg az ilyen anti-nagymama félével... főleg úgy hogy rá van szorulva az ember a helyzetre, és kiszolgáltatott.

Már kurvára elegem van a terhességből. igazán lehetne olyan jó fej ez a gyerek hogy kijön most hamarabb, főleg így a nagy hóviharok meg frontok közepedte.

leköltöztem anyámékhoz a kórház közelébe. Zsófival együtt. Nem tudom meddig fogjuk bírni, hogy ne menjünk egymás agyára, de máshogy nem tudtam volna megorganizálni... már csak 12 nap van hátra, sokkal rosszabbul bírom testileg mint Zsófival volt a végén, most szerintem dupla akkora a hasam, a csontjaim már totál szétcsúsztak, hasam le akar szakadni, stb. Teljes kripliség.

A tegnapi este volt az utolsó hogy hármasban voltunk otthon mint kiscsalád, legközelebb már lesz egy nyekergő negyedik is teljes állásban. Ezt megünneplendő, én elmentem egy utolsó mani-pedire újfent a bamboonailspába, most szép szolíd franciamanikűr a kézen, és piros a lábon, mert ordung muss sein, mégsem járja hogy repedezett sarokkal menjek kórházba, vagymiaszösz...

és rájöttem hogy nekem ez kell. másnak a fodrász, vagy a kozmetikus, vagy a fittnesszbérlet. nekem a manikűr-pedikűr. Mérhetetlenül jól esik szuper-ápolt körmökkel létezni.

(aztán remélem majd idővel a fitnesszbérlet is ilyen csábító lesz valamikor, de nem most.)

Terhességi pica még mindig a nyakamon, félig folyékony malter, korhadt nedves fa és agyagos föld az új három kedvenc az ínyencségi listámon. Komolyan minden más kaja gondolata tökunalom ezekhez képest.

mondjuk az elég egyoldalú diabetesz-es kajáim se segítenek gondolom. (minden kenyér és minden tejféle kilőve (sajt kivételével), gyümölcsök kilőve (alma kivételével), sok sok egészségtelen finomság szintén kilőve.)

Valamint megszületett pár napja Zsófi legújabb unokatestvére, egy kislány eb tesójáéknál.

mert ma jött el a napja Castle nézés közben hogy rájöjjek, el akarok jutni egyszer egy férfisztriptłzbárba...

eddig hevesen fujjogtam, hogy milyen már az, meg hasonlók. mára csak egy nyálcsorgató nénike lett belőlem

nehezen megy már minden. a székről/ágyból való felkelés, a lehajolás, stb. Ez utóbbi miatt kialakult egy zóna a föld és attól 40 centire lévő sávban ami van, az ott marad. Lehajolni nem megy, ha nagyon kell valami a földről, akkor négykézlábazok egy sort.

A gyerek széjjelrugdos, én nem is emlékszem hogy Zsófi ekkorákat rugdosott volna, no meg ilyen intenzíven. Most pl néha lehet érezni hogy ez itt épp egy végtag amit kinyom a bordám alatt.

Most szerencsém van, kaptam két napot regenerálódni, addig is Zsófi nagyszülőknél, de már várom hogy holnap jöjjön, üres nélküle a lakás.

Alig négy hetem van még itt pesten, utána költözöm le anyámékhoz Zsófival, a kórház közelébe ugye, nemhiába olyan rövid már a centi is a hűtő oldalán... és még SEMMIT nem vettünk a kistesónak. Tiszta Murphy. (no meg egyrészről van Zsófitól minden, másrészről tesómtól sorjában (most az 56 és 62-es) kapom a fiú kisruhákat))

eszembe jutott hogy amennyire nagy-gép fétises vagyok, annyira utálok két masinát:

Azt a kőolaj kitermelő kalapácsszerű akármit ami bólogat (pl), meg a régi GANZ hajódarukat (pl ezt itt nagyon).

ezektől valamiért a hányinger kerülget.

imádom hogy még a nagy áradások meg minden ilyesmi előtt valamiért idén pont ránkjött az ötperc, és minden bukó ablakra meg a teraszajtóra is tettünk szúnyoghálót, úgyhogy mikor most itt a szűnyoginvázió, a lakás egy csendes szúnyogmentes paradicsom. Nincs többé zümmögéses szitkozódva-alvás, éjszaka közepén szúnyogvadászat, egészéjjel-menő elektromos szúnyogriasztó, meg az ő szaga.

aztán hogy megjöttek az új BambinoMio külsők, az L-es méretűek, így újra be tudtam vetni a textilpelenkákat, és azt is imádom, amikor kimosom, és egy egész szárítónyi pelenka virít fehéren a napsütésben, meg hogy Zsófi már többnyire formásakat kakil, így csak a papírbetét négy csücskét összefogva szépen lehúzom a cuccot a vécén, így már nagyjából megúszom a kézi kakimosás örömeit, pedig a gallszappanozást mondjuk tényleg szerettem. tudom, perverz vagyok.

imádom a Balatont is, és most hétvégén is két napot is voltunk, és lesültünk, meg hosszan sokat vizeződtünk, meg egyesek még nagy szunyákat is bedobtak az strandon. Volt még barack, kukorica és lángos evét, hosszas homokozás unokatesóval és másik kislányokkal. (A két gyereken (ott volt Berci is) meg Balázson végig 50+ naptej volt, én meg a nagy kenegetésben totál elfeljtkeztem magamról, úgyhogy másnap este egy teljes felsőtestes Panthenolozást érdemeltem ki égő rákvörösen, de az meg csodaszer és másnapra már csak egy klassz bronzosság maradt mementónak.)

aztán voltunk ma IKEÁban, és összefutottunk Piroskáékkal, volt nagy ölelkezős találkozás, és olyan ezeréve nem találkoztunk fíling, pedig még élőben nem is talákoztunk, és mégis olyan mintha mindig is ismertük volna egymást. Nagyon jó volt beszélgetni, az egész délelőttöt végigdumáltuk, már amennyire a kicsit hagytak minket.

végül azért az eladótérbe is eljutottunk, és a miénk lett egy nagy expedit, azaz pontosabban Zsófié, mert a gyerekszoba kapott végre - egy kicsit több mint sok - polcokat. Azon röhögtünk miközben összeszereltük délután, hogy erre még az unokáink cuccai is elférnek majd.

este meg Normafához mentünk fel sétálni egy nagyot, vacsora gyanánt egy kürtős kalácsot ettünk, amit ott vettünk egy nőtől, házi, és még ilyen finomat egyikünk sem evett. Zsófi ugyan kiköpdöste, de legalább több maradt nekünk. szmájli.

ő meg csak rohangált a réten, kutyákat kergetett, fűszálat rágcsált és úgy kipurcant hogy dacára a kései délutáni alvásának, mégis elaludt fél 10-kor.

mivel valamiféle önkéntes egészségesebb étkezést kezdtem preferálni - kemény egy hete -, ezért minden szabad pillanatomban azon kapom magam hogy kajablogot nézek/szakácskönyvet olvasok/főzök.

ezenkívül Zsófi szintet lépett véleménnyilvánításban: ha nem akar valamit akkor teátrális térdrerogyós zokogás, ha nagyon akar valamit akkor viszont nyaki ereket megfeszítve remegés valami nagyon fura hanghatások közepedte.

azt is elfelejtettem az előző hófordulós írásnál írni hogy ebben a hónapban kezdett el igazán játszani csak úgy magában, már van hogy fél órát is akár, és most kezdte el a plüssállatokat/babákat arcuknál fogva értelmezni, és megölelni, meg ilyesmi...

mi van még? hmmm, az hogy leginkább semmi, most egy jó nyugis időszak van, kissé olyan vihar előtti csendnek érzem - haha -, hogy beállt napirend, menedzselhető szituációk, semmi extra.

ezenkívül kaptam egy nagy csokor pünkösdi rózsát -egyik kedvenc virágom - ebtől, és rendbetettük a teraszt virágostól mindenestől, úgyhogy már semmi rossz nem jöhet.

hát ezennel megvolt az egy hónap. Jó volt kicsit a jó dolgokra fókuszálni, no meg hogy minden nap írtam. De igeinis hiányzik a rinya, én még messze nem vagyok egy Soulemama...

már csak azt nem találtam ki hogy az aktuális vinnyogásaimat hova írjam, mert úgy elég disszonáns lenne a "maijó"-s kísérletem... lehet hogy másik blogot kéne nyitni az életigenlésre

pontosan ez történik itt is