dolgok vannak amúgy mostanság... kezdve egy paradontológiai kanosszától - a spektrum randábbik fele -, egy még-szőkébb fodrászolás és teljes mani-pedin keresztül a lassú megújulás kicsit klasszabb részével, és még sok egyéb dolog, szóval alakulunk mint púpos gyerek a prés alatt...

szerfelett gyorsan elrohant az ősz, nálam még csak most kezdődne, ha a naptár nem karácsony-előtt-vagyunk-kilenc-nappal-t mutatna épp... nagyon remélem hogy gyorsan lehűl az idő, és hatalmas hópelyhekkel mégiscsak jönne egy tél-tanúságtétel.

voltam kint egy napot - péntek - szigeten. és hát űberfasza volt.

aztán voltunk két napot a balatonfelvidéken, Dörgicse mellett, a hegyen egy présházból kialakított vendégházban, és az is fasza volt.

és megyünk jövő kedden horvátországba. Remélem az is fasza lesz.

már csak az kéne, hogy Simi 40 fokos láza megszűnjön, mert az igazán nem fasza.

szégyen-szégyen, visszadátumozva most csináltam meg Simi 5. hós posztját... képek még mindig nincsenek...

amúgy Zsófival ma voltunk utolsó kötözésen, már csak itthon kell kenni és kötözni kicsit, és lassan lehet fürdeni is, azaz víz is érheti. egész szépen gyógyul, bár még én úgy két hetet adok neki hogy ne legyen "lyuk" a lábfején, mert még van. Doki szerint vigyázni kell hogy majd ha kötés nélkül lesz hogy ne feszegesse a lábát, meg ne érje nap. és kábé egy év mire teljesen elmúlik a helye.

meg ma volt itt Japántanárnőm a két lányával, öt éve mentek el vissza japánba, azóta egyszer találkoztunk, amikor eljöttek az esküvőmre. Nagyon nagyon furcsa volt egy villamosmegállóban úgy elbúcsúzni hogy lehet hogy soha többet az életben nem fogunk tudni már találkozni... ilyen búcsúkat az ember vagy soha nem csinál, vagy a reptéren. de nem egy villamosmegállóban... hjajjj...

az megvan hogy Camilla Parker-Bowles ugyanazt a kalapot viselte most az esküvőn mint két éve az Ascot derby-n?

azt hittem ilyen nagy eseményre vadiúj cuccban virít minden résztvevő.

------------

a másik meg subbás szlenggel: Ikertornyok

1: Tara Palmer-Thomkinson

vs.

2: Az Ötödik Elemből Diva Plavalaguna...

------------

illetve egy kínzó kérdés: hogyhogy Harry herceg kísérte William-et és nem az apja?

egyszerre több dolog is volt: jöttek anyósék gyerekekre felvigyázni hogy egy kis kimenőt kapjunk. ez volt eddig az első ilyen (bp-en, meg két gyerek), de egész jól alakult, úgyhogy lehet hogy lesz még.

aztán felvetettem hogy ha már úgyis 4+2 fős apartmant bérlünk, akkor nem jönnének-e el ők is, és akkor rögtön nem fájna a sóher szívem az üres ágyak láttán, lenne bébiszitterünk, akik nem mellesleg repesnének a gondolattól hogy unokázhatnak, no meg már régóta szerettek volna téli ausztriát látni. Bevállalóssági faktorunk meredeken zuhant ugyan, de milyen jó már hogy így még akár tényleg tudunk majd síelni is akár. (ha lesz hó, ha lesz felszerelés, és ha nem szarom már megint össze magam a pálya tetején hogy innen aztán soha le nem merek csúszni)

ezenkívül voltunk építésznél, megint tovább beszélgettük a ház koncepcióját, egész jól haladunk, bár egyre jobban elkeseredem ahogy egyre inkább távolodnak a 1:design, 2:praktikusság és az 3:anyagiak.

és utána egy kis hab a tortán: evettel kimentünk a wamp-ra. Életemben először volt, de asszem nem is megyek többet, mert csak egy újabb pénzköltési lehetőség, mert úgyse bírnám ki legközelebb hogy ne vásároljak. (egy kafa nyaklánc, egy hajpánt,  egy képeslap és két csomag fűszer volt a mai fogás)

hétfőn megjött. Másnak még gyerekágyi vérzése van ilyenkor, aztán meg egy év múlva is azon lamentál hogy mikor jön meg végre, nekem meg már tessék, itt az egész újra a nyakamba. Kiszámoltam hogy így szeptemberre lehetett volna tesója Siminek. Asszem akkor végem is lett volna...

meg mondtam már hogy mennyire izé hogy nem vehetek Siminek semmit? persze tudom, hülye vagyok, örüljek hogy három gyerek után dől a cucc neki, de mégis milyen már az hogy eddig egy pár újszülött-kesztyű az egyetlen ruhadarab amit kapott tőlem.

térdem meg fáj még változatlanul, most már erősen gondolkozom hogy elmegyek újra dokihoz hogy ez normális-e... pihentetni és jegelni kéne. hjapersze... két gyerek mellett, mi? most fáslizással próbálkozom, de még sose fásliztam, úgyhogy nem igazán akar összejönni: vagy túl laza, vagy jó, de az meg egy idő után szorítani kezd.

illetve kéne találni valami jó kis kajarendelős helyet, kommentbe jöhetnek a sikersztorik. Annó Béresalexandra féle súlykontroll diétás menüt rendeltem, de hiába volt finom, valahogy borzasztóan elegem lett belőle.

azért azt is megörökíteném az utókornak hogy a gyerekek most vagy két napja csudarendesek: Zsófi eljátszogat, Simi elnézelődik, nagyokat alszanak, minimális a sírás, kezelhetőek a szituációk. Biztos tekintettel vannak arra hogy most tetőzik kripliségem a térdemmel, és olyan vagyok pont mint nagymamám volt, hogy nem tud leülni, csak lerogyni, és nem tud felállni, csak segítséggel.

és mégis, most így több napja a négy fal között rámtört a klausztofóbia. Menni, menni, messze, messze. Vissza az időben, amikor még ötven kilóval kevesebb voltam, és nem volt ez a két horgonyom, és megtehettem, és volt saját életem, nem csak egy részhalmaz voltam.

Síelni szeretnék, táncolni szeretnék, moziba menni szeretnék, azon filozofálni hogy melyik koncertre menjek, vagy simán csak egy tejeskávéra lehuppanni egy _akármelyik_ kávézóban. Vagy simán csak egy tejeskávé. De se tej, se kávé. Illetve most meg ugye már ott tartok hogy annak is örülnék ha legalább a vécére leülés és felkelés ne okozna gondot, és ne kellene meggondoljam hogy egyáltalán elinduljak-e...

Vagy csak maga a tudat elég lenne hogy megtehetem, mind anyagilag, mind az időmet tekintve, mind a függőségeimet tekintve (illetve ugye az nem volt, függetlenként).

elbizakodtam magam mikor harmadnap egész jónak éreztem a térdem, most erős visszaesés van a fájdalom és használhatóság tekintetében, frankó ez így a következő héttel a láthatáron.

már megint írtam egy pár dolgot a 23. havi összefoglalóba, mert most hogy megvan Simi, most kezdem értékelni hogy mennyire nagyon hasznos egy-egy lejegyzett hónap, pl kapaszkodó amikor kilátástalanul bőg, hogy elmúlik, már nincs sok hátra, meg lehet megdöbbenni, hogy Zsófi négy hónaposan volt annyi kiló mint Simi _most_, stb.

Illetve megtanít újra és újra arra hogy milyen illékony az idő, mennyire gyorsan elrohant, és meg akarom örökíteni ezt a korát (is) Zsófinak, mert maholnap érettségizik. Most néztem vissza egy egy évvel ezelőtti videót ahogy táncol a tévé előtt valami zenére, és ledöbbentem hogy már akkor is milyen nagylánynak tartottuk, és pedig igazából milyen icipici. És ugyanígy vagyok vele most is, hogy egyfelől, egy komoly nagylány, aki ha játszik, van hogy szépen elpakol maga után, visszateszi a helyére a dolgokat, másrészt, még nincs két éves, kicsi babás formája van, és bújik, és szupercuki a szálló kis haja, és sosem szabad egyiket sem elfelejteni. Egyik gyereknél sem. Remélem nem esek bele abba a hibába, mint anyámék is, meg sokan mások, hogy a legnagyobb gyereknél elfelejtik hogy az is gyerek, csak az a lényeg hogy ő a legnagyobb, és fordítva, a legkisebbnél meg hogy ő is felnő, hiába ő a legkisebb.

----

szombaton anyáméknál voltunk, vittünk neki majdnem két kiló nagy garnélát szülinapi tortának álcázva (tortadobozban), volt nagy öröm. Ma meg jött Ada, és sushi-sulit tartottunk.

csak az jutott még eszembe, hogy mennyi kurvasok rejtett kalóriát eszik/enne meg az ember, hogy csak az én példámnál maradva, a múltkor ugye kiszámoltam hogy mennyi teát iszom, abba mennyi canderel megy.

Most tovább számoltam:

1 kanderel az kb 1 teáskanál cukor. Egy teáskanál cukor az meg kb 10 gramm tömegű. Összesen hat hét alatt 300 canderel fogyott, azaz csak a teával megittam volna 3 KILOGRAMM cukrot...

szervezetem totál kipurcant, gondolom mostanáig ment 120%-on, utolsó lélegzetvétellel koncentrálva hogy a gyerek mindent megkapjon, aztán BUMM, megszületett, fájront: kezek feldobva a magasba.

Totális vitaminhiány. annyira hogy a szám széle úgy berepedt véresre, hogy beszélni is alig bírtam.

a hajam még tartja magát, de már látom hogy nemsokára csomókban fog az is hullani.

-------

Amúgy meg most különszobázunk Simonnal, mert még abban a korszakában van, amikor 1: baromi hangosan hörög, szortyog, szuszog, nyekereg alvás közben is, 2:nem alszik még igazából éjjel, mert még nincs nappal-éjszaka szeparálva. Úgyhogy nekem is könnyebb ha legalább azért nem kell aggódjak hogy felébreszti Zsófit, hanem röföghet kedvére mellettem a mózesban a másik szobában.

Azért várom majd a családegyesítést.

-------

meg most lett egy kicsit elegem az ilyen Soulemama szerű szuperanyukákból, akik nemcsak szépek, meg van egy kazal gyerekük is, de még arra is van energiájuk hogy együtt mézeskalácssüssenek a gyerekkel, a makulátlan lakásban, tengernyi türelemmel, miközben én naponta háromszor üvöltöm le szegény Zsófi haját, például amikor épp fejni próbálok és ő meg veszélyesen közel kerül az edénykéhez, amiben az épp aktuális 5 mililiter van, és úszik a lakás, Zsófi teng-leng benne mint egy árvagyerek, ha szerencséje van, akkor bekapcsolom neki a tévét - szaranya!szaranya! -, egy csoffadt karácsonyi dekor sincs a lakásban, nemhogy adventi kalendárium vagy gyertyák, meg ESKÁ ajándékok.... ésígytovább ésígytovább ...brrrr