csütörtökön újabb lakásbemutatóval egybekötött pizzázás volt kollégák és oldalbordáik részvételével, újabb siker, éjfélkor is még ment a röhörészés, és alig akartak hazamenni. pénteken éppen hogy csak egy kis romeltakarításra meg füstölt-csont vásárlásra maradt csak idő, mert szombaton reggel máris bablevesfőzés kellős közepén találtam magam, eb meg sacher tortát kreált, és ültünk is asztalhoz anyósékkal akik szintén igen jól érezték magukat alig akartak hazamenni. Mivel szinte minden ennivalóval túllőttünk a célon, másnap este senoiékat láttuk vendégül és őket is megetettük rendesen, de előtte mentünk kirándulni egyet budaörsi dombokra, estebéd után meg darts-ozni, mert az meg jó. 

én meg most teljes szerelemben vagyok az akvarisztikával, azon belül is az aquascaping-el, amit nem is tudom hogy lehet lefordítani egy szóval, de a lényeg hogy tájkertészet akváriumban, és ebben szinte mellékesek csak a halak... 

szombaton bejelentettük eb szüleinek hogy egy jó meg egy rossz hírünk van, a rossz hogy nem megyek, a jó hogy azért mert, aztán mielőtt elkezdtek volna babaruhákat venni, gyorsan lehűtöttük a lelkesedést hogy nono, nemoda buda, még a medve is meg a szőre is érintetlen, nem iszik senki semmit. 

Szóval ezért én jól megúsztam a disznóvágást, eb szegény nem. 

a hétvégén meg kipróbáltam hogy milyen kórházba bemenni csak úgy szuribeadatni, és hogy tényleg más-más egy-egy nővér hogy ki jobban, ki bénábban adja be. Amúgy ez két ampulla olajos cucc, úgyhogy a helye mindig nagyon fáj, és esténként lassan kilőve az oldalt alvás. Ugyanis fenékbe adják a szurit, de nem oda ahol ülsz, hanem kábé oda ahol csipőre rakod a kezed.

Ezenkívül vasárnap meglátogatott minket Lobo+Pasi+Babszem, és volt jó kis limonádézás meg kitárgyaltuk a kínai recepteket, meg Babszem turbóban körbejárta a lakást, és a végén még azt is mondta nekem hogy "EEeee".  

nos nemkicsit kattantunk rá erre a babos játékra... olyannyira hogy a tegnap megvett kiegészítő részeket muszáj volt kipróbálás céljából elvinni Senoihoz, persze mikor? Éjszaka fél tízkor. Musztafás döbbent képnézegetés meg kuncogás után én épp nagy kortyokban iszom a focilabdából a nyugtatóteát, Senoi a bizonyítványát szekrényét mutogatja, aminek az ajtaja egy kis oldalnyomással nyílik-csukódik, közben eb meg törökülésben a földön a számítógép előtt, hogy legalább egyvalaki a szabályokkal is tisztában legyen, majd belevágtunk, és elfogyott a maradék doboznyi wasabis borsó is.

Egy óra múlva megjött J is, kicsit ziláltan, de egészben, és elmesélte esti kalandjait. Remélem megosztja majd a nagyérdeművel is, mert mi konkrétan nem kaptunk levegőt a röhögéstől...

éjfélkor kaptunk észbe, leléptünk.

A kis utcán egyedül sétáltunk, viszhangoztak lépteink, a kadmium lámpa halványan derengett a magasban. az őszies hidegben megborzongtam, a nagy meleg kezébe csúsztattam az enyémet és fülig szerelmesen csókot loptam.

komolyan, én unom már saját magam hogy mindig csak ugyanaz a szöveg... hogy már megint/még mindig felújításosdi. Mostmár a hócipőm is ezzel van tele.

ha nem melózok, akkor a lakásban térdig fűrészporban, meg szekrény alatt hasalva, meg szelektív szemétgyűjtve, vagy a másik alternatíva a obi/praktiker/egyéb szerelvénybolt.

és már eljutottam odáig hogy az ikeába se igazán fun menni. Mert csodálatos vázát venni jó dolog, de három órát szopni a kiadással/raktárossal/MÁSIK IKEÁVAL/vevőszolgálattal egy hülye konyhai lábazati elemért az szar. 

Viszont! 

Szombaton ezt jól megkompenzáltuk (vagy ki-), és találkoztunk Lobóékkal is, meg Babszemmel, ebédeltünk egy jót, és játszottunk még sokkal jobbat az új Bohnanzával, meg a régi nagy favorit Puerto Rico-val, majd épp mire Babszemnek elege lett belőlünk, csörgött J, hogy nem mennénk-e velük vacsorázni étterembe. Egyszer éltünk, és elmentünk.  Isteni kaja, majd még az estét megkoronázandó Senoiékhoz fel egy újabb adag Bohnanza.

A nap fénypontja hogy este a Kisrablóba mentem, ott találkoztam KCs barátosnémmal meg SA-val, és egy iszonyatosan jó estét töltöttünk együtt végre három üveg bor társaságában, és vérszerződést kötöttünk hogy szigeten újra megismételjük. Kötelező!

Fel kell hívjam a figyelmet arra a vitathatatlan tényre hogy kevés kajával sok bort veszélyes inni, és ez veszélyes, mert esetleg Ön is úgy jár mint én, aki fürdés után fogta a pizsamáját a kezében hogy akkor most felveszi, és leült az ágyra, de a következő pillanatban reggel lett, és a pizsama még mindig a kézben.

szombaton hivatalosak voltunk kora délután barbeque-zni sok frissensült hússal, salátákkal, tésztasalátával, sütikkel, grillzöldségekkel, minikolbászkákkal, péksüteményekkel, torillával és mártogatós szószokkal és én ugye EGY FALATOT SE ehettem mindezekből, úgyhogy kurva jó volt.

Tetéztük mindezt utána egy születésnapi partival, ahol hatalmas mekszikói szpesöl ínycsiklandó torta volt, meg popkorn, meg sült hús meg saláta meg csokilapkák meg magvak meg... ááá.... aztán megettem suttyomban a vacsorám ami egy nagy sült gombafej volt.

ilyenkor mindig elgondolkodom azon a párhuzamon hogy ez pont olyan mint amikor rehabra megy egy drogos, és akkor ugye az van hogy "légyszives ne drogozz, mert neked akkor majd úgy lesz jó" és utána meginvitálják egy délutáni partira, ahol a teljes kábulati paletta jelen van, és kínálják, free, és "miért nem veszel?" és próbálja meg megállni a szerencsétlen... utána meg menni kell egy másik helyre, ott is halál rendesek meg minden, de ott sincs más, csak tűk, meg cucc, meg kísértés. Nincs menekvés, ez a leszokás emberek között _nem megy_. Mert kurvára belepofázik mindenki mindenbe.

naszóval ott vagyunk a szülinapi partin, eb már döntögette a söröket ezerrel, mert persze nem is iszom, meg perszehogyleszek sofőr, amikor is elhangzott a mondat az egyik jófej szomszédsráctól aki csatlakozott hozzánk hogy neki márpedig van műsoros cigije, kér-e valaki. Először csuklóból nemet mondtam, de aztán elborította a fejem a lila köd hogy márpedigmostmáraztán mindent nem hagyok ki arohattélet, úgyhogy a következő pillanat már a gangon talált parázsló izével az ujjaim között és támasztottam az ajtófélfát piszkosul. Néztem a göncölszekeret, kicsit meglazult a konstelláció, aztán besompolyogtam ebhez, próbáltam bűnbánóan pislogni, de mivel nem éreztem semmi extrát, amikor megkérdezte hogy most akkor ki fog hazavezetni, rögtön rávágtam hogy én, perszehogy.

De biztos?

Persze, hiszen nem is éreztem be. meg különbenis, na.

A távozás hímes mezejére léptünk, én üdvözült mosollyal az arcomon, ami csak akkor lohadt le amikor megláttam ahogy a kocsi a vízszintessel 20fokos szöget zár be abban a szűk, meredek utcában ahol előtte is és mögötte is 30-30centire parkolnak a további autók hogy ...Jajj... de majd megoldom valahogy.

Biztos?

Biztos!

Aztán beültünk, szépen beállítgatom a tükröket, gyújtás meg minden, akkor indulnánk.. hopp ...FÉK... hátracsúsztunk, centikre a mögöttünk állótól, mert elfelejtettem a kuplungról levenni a lábam... izé... valahogy olyan gyorsan történt minden. Ekkor eb valami isteni sugallattól vezérelve lépésről lépésre diktálni kezdte az emelkedőn elindulás how-to-t, és ezzel a vezérlettel az automata bekapcsolt bennem és elindultunk, az agyam percekkel követte az eseményeket, pedig sötét volt és üres az utca, aztán indexelni kellett, és kanyarodni, és én már kint voltam a másik utcában, a tudatom pedig még mindig a mögöttünk lévő kisutcában keresgélte az indexkart, és ekkor gondoltam úgy hogy én akkor ott megállok annál a helynél baloldalon, és innen tovább egy centit sem, mert iszonyúan nem szinkronúszunk, én és a tudatom.

Nem megy?

Nem.

És eb hazavezetett. Utólag bevallotta hogy akkor jött rá hogy tényleg készen vagyok, amikor az induláskor hirtelen hátracsúsztunk, és én meg vigyorogni kezdtem a szokásos csapkodósmérges idegességem helyett.

Ma kritikus tömeg helyett inkább újra felvettük a szociális élet fonalát és vendégül láttuk senoit, ffc-t k-ügynököt és m-ügynöknőt egy pizza-puding-partira.

Jó volt, de a lényeg hogy kedden kénytelenek vagyunk senoival elmenni m-ért hogy megmutathassuk neki hogy itt ajrópában, azon is belül budapesten hol és hogyan lehet minél több pénzt elszórni úri hívságokra. Illetve úrilányos, ha a sminkcucc-kencefice-jóruha keresztmetszetet nézzük.

Ahh, szegény mi. 

mai ünnep: ebédre barbeque csirkeszárnyak magában, estére meg tonhal jégsalátával. Remek!

és ebédig nem gyilkoltam le egyik kollégát sem, úgyhogy tényleg dícséretes. Délutánra volt egy csudajó és konstruktív mítingünk,  ami félig tréning is volt, eb mostmár úton van értem, megyünk kirándulásos vendégségbe, meghívót osztunk, babázunk - újfennt -, majd haza.

közben meg megy az agyalás egy csomó dolgon: esküvői howto, meg a hova költözzünk, mikor, hogy újítsuk fel, mi lenne a legjobb, és satöbbi... ezt egyszer kifejtem ha lesz idő, most gyorsan befejezem a melóm 

tegnap meghívóosztás ürügyén voltunk K-éknál, ahol négy gyerek van (5; 3,5; 1,5; és 0,1), a legkisebb alig két hónapos. K velem egyidős, osztálytársak voltunk Gimiben, és családiállapotilag idáig a leginkább messzi pólusokat képviseltük, talán pont ez is volt az összetartó erő, nemtudom. Ott voltak még Zsuék is, úgyhogy mondta is K férje hogy akkor most mindegyikőnkre jut egy-egy gyerek, ők meg lelépnének akkor moziba...

ma meg megyünk meglátogatni eb kétnapos unokaöccsét. (csak nekem van babacsőlátásom mostanában, vagy tényleg ennyi kisbéka van mostanság?) 

azt megvárom hogy sokat ordibáljon, és ne tudjam megvigasztalni, és akkor kellően besokkolok, és mehetek haza House MD-t nézni takaró alól, meg láblógatni boldogan hogy nem zavar senki.