szombaton az én családomat látogattuk végig 400 kilométeren keresztül, de kész, a rokonság letudva, ügyesek voltunk.

mivel majdnem az összes unokatesóm orvos, meg a férjeik/feleségeik is (ha jól számoltam, ez kilenc orvos) másoltam a mostani kedvenc House M.D.-mből egy seasont hármójuknak, akikről tudtam hogy harapni fognak rá, nomeg hátha nem látták még. A-nak a meghívóátadás után oda is adtam, aztán mikor mentünk volna Z-hez, rácsörögtem, mert úgy állapodtunk meg, de kinyomott egy "mindjárt visszahívlak"-al. Negyed óra malmozás után csörrent a telefon, hogy "Ne haragudj már, de meghalt az egyik betegem, és újra kellett éleszteni"

Aztán G-nek meg mikor adtam oda, ő nem ismerte a sorozatot, és kérdezte is hogy ez milyen? Mondtam neki hogy olyan hogy van egy orvos, aki utálja a betegeit, mert mindig hazudnak neki, meg utánanéznek az interneten a betegségeiknek, és sokkkal okosabbak mint a dokik. Nos ezen G. különösképpen jót röhögött, mert én voltam az első ilyen tudálékos hülye liba nála, aki kinyomtatott dossziéval érkezett, és rögtön mélyelemzést nyomott neki a saját állapotáról.

és még én viszek nekik House M.D.-t?!

tegnap meghívóosztás ürügyén voltunk K-éknál, ahol négy gyerek van (5; 3,5; 1,5; és 0,1), a legkisebb alig két hónapos. K velem egyidős, osztálytársak voltunk Gimiben, és családiállapotilag idáig a leginkább messzi pólusokat képviseltük, talán pont ez is volt az összetartó erő, nemtudom. Ott voltak még Zsuék is, úgyhogy mondta is K férje hogy akkor most mindegyikőnkre jut egy-egy gyerek, ők meg lelépnének akkor moziba...

ma meg megyünk meglátogatni eb kétnapos unokaöccsét. (csak nekem van babacsőlátásom mostanában, vagy tényleg ennyi kisbéka van mostanság?) 

azt megvárom hogy sokat ordibáljon, és ne tudjam megvigasztalni, és akkor kellően besokkolok, és mehetek haza House MD-t nézni takaró alól, meg láblógatni boldogan hogy nem zavar senki.

Fél órája megszületett eb tesójának második fia, azaz a második (leendő) unokaöcsém nemtomkim. (most szóltak hogy nekem nem vér szerinti rokonom, ergó nem is lehet az unokaöcsém.)

Na nekik már nyugton lehet gratulálni, ennél biztosabban soha nem fogja tudni az ember hogy gyereket vár. höhö. szmájli

napok jönnek mennek, meghívóosztás van folyamatosan minden este, vizitálással, beszélgetéssel, vacsorával, hol mi...

terápiás jelleggel a tesómnak keresgéltem meg küldtem öt hetes ikerterhességes ultrahang képeket, hogy tudja majd hogy mit kell néznie jövő hétfőn, mert tuti biztos vagyok benne hogy ikrei lesznek... pasija kicsit ki is van most akadva hogy mi lesz ha tényleg azok lesznek, hiszen nem erre számított, de mondtam is tesómnak, hogy maximum kölcsönadja az egyiket. aztán nevettünk.

csináltam kapribogyós tojássalátát, néztem három rész House MD-t, és újra nem raktam oda mosni, és mostmár úgy kell beverekedni a szennyesruhakupacon keresztül a fürdőszobába.

meg még meglepte eb magunkat egy ígéretes színházjeggyel, illetve este nem mentünk sehova, pedig úgy volt...

Azért voltak vicces momentumok is... a doki akihez kedden mentem egy vadiúj és ismeretlen doki volt, az én nődokim pont nem volt itthon, ezért a muszáj elhajtott az idegenbe... Szóval adott volt ez a pasi, aki idős, és pont úgy néz ki a fehér hajával és körszakállával mint Sean Connery, és ez volt az első "botos" UH-m is.

Fekszem kifeszítve a székben, mint egy alternatív kereszten, megalázóan, de már leszarom-érzésekkel, a két lábam között ül Sean Connery, fog egy fehér vibrátorszerű dolgot, aztán egy kotont, ráapplikálja, aztán egy nagy tubus síkosítót, de alig van már benne... rázogatja, próbál nyomni rá, "Katikaaaa, kéne még" kiállt ki a függöny mögül az asszisztensnek, rázogatja tovább, egy adag összejön végre, aztán hopppsz, meglepődni sincs idő, máris bennem matat. A dolog szekszuális jellegét persze rögtön porba dönti a kis képernyő amin megjelenik az a körcikkelyszerű kép, először életemben mozgókép formájában, aztán ott ahogy ismert a sztori, már nincs semmi...

 és tegnap amikor épp anyámnak ecseteltem végre az egészet, hogy mi lett itt majdnem, és kicsit azért elbőgtem magam a nagy önsajnálatban, akkor ott az utcán találtam egy százforintost a földön. ez is valami. végülis nem várhatok rögtön nagy neon feliratokat az épületeken csak nekem hogy LÉPJ TOVÁBB, meg ilyesmi... 

De öröm az ürömben például az hogy az esküvőn lehetek énis matarészeg. Meg akár már ma is. meg holnap is.

Nos a harci helyzet az, hogy azért van a blog, hogy dokumentáljak. Illetve mint egy stressz-labda, itt gyurmázok, levezetni a fölösleget. Nem volt ez másként a majdnem-teherbeesésemmel sem.... így is már egy egész hete titkoltam, minden nappal nőtt a feszültség, hogy nem mondhatom el senkinek, aztán hogy megőrizzem épp elmémet, kiírtam magamból. én blogom, megtehetem. 

Tanulság az valami olyasmi lenne, hogy ásni kellett volna egy fa tövében egy nagy lukat egy dombon a világ végén, és oda beleüvölteni az egészet. Akkor megmenthettem volna magamon kívül legalább a ti illúziótokat.

Szóval ma volt az első terheses vérvétel - igen, újra megböktek, újra hatszáz kémcső vér, mert a múltkori ugye más miatt kellett -, és első UH, amin már látszódnia kellett volna valaminek, és nem látszik semmi, csak nagy sistergés, és hangyák háborúja. Meghát volt egy kis vérzés is, úgyhogy a doki szerint valószínű hogy egy megszűnőben lévő terhesség ez, de délután telefonáljak, és akkor az eredmények fényében majd többet tudunk.

Hát ezért nem akartam még örülni meg ilyesmi, mert valahogy ilyesmit éreztem én a levegőben lógni.

Szombatra elkészültek az elbaszott meghívók, úgyhogy este dombornyomorítottunk egy sort - azaz eb nyomkodta lelkesen, én meg lelkesen House MD-t néztem.

Vasárnap meg olyan körutat tettünk meg hogy ahhoz képest kannoszát járni, az gyenge egyhelyben tipegés. Kilenc rokon famíliánál viziteltünk, mindenhol "egyél egy kicsit" tolták elénk a kaját, "egy kis üdítő?" jött az ital, majd hogy "és hogy ismerkedtetek meg?", "mit dolgozol?" "hol is laktok", és az elmaradhatatlan "nektek se legyen jobb!", amire a végén már egész ügyesen tudtunk úgy nevetni mintha tényleg vicces lett volna.

Reggel kilenckor indultunk útnak, négyszáz kilométer volt, este fél kilencre értünk haza, és hétkor már nem volt hangom. 

És ez még csak a fele volt...