szóval volt itt minden. Kellemes boldog karácsony, ajándékozások, orchideák, fa díszítés, búcsú.

Nagypapámat 24-én látogattuk meg a kórházban, ahova előző nap vitték be, mert leállt a veséje. 95 éves. Szegény nagyon a végét járja. Egy héttel előtte megfogadta hogy 24-én hal meg. Én meg azt, hogy öregkoromra szeretnék majd szenilis lenni. Borzalmas lehet épp ésszel végig asszisztálni ahogy leamortizálódik a test, és ahogy egyedül maradsz. Elbúcsúztunk, azért biztos ami biztos, sosem lehet tudni.

24-e otthon vidéken anyáméknál, a teljes család jelen, ami most először gyereksírásos volt, jött ugye első karácsonyozni Bercike is. Az élet körforgása. Megetetjük, tisztába tesszük nagypapát délelőtt, majd megetetjük és tisztába tesszük Bercikét a 14. dédunokát.

Halászlé, Bajai. Csak az a jó, a többi halleves. Punktum. 

Fát díszítünk, közben hull a hó nagy pelyhekben, gyönyörű régen áhított fehér karácsony, az udvaron a fenyőkön pici fehér fényfüzér. Mesebeli.

Majd másnap átszeljük az országot ebékhez, hogy ott meg a Pokol tornácára érkezzünk, már ami a kényszerített evést illeti. HÉÉT fogás, plusz leves, plusz sütemények, plusz torták, plusz bejgli. És persze a szöveg hogy "bezzeg fiam, én amikor annyi idős voltam mint te, végigettem a menüt, sőt Karolina nagymamánál duplailyen hosszú menü volt!" Nem szólok egy szót sem, majd lesz meglepetés, amikor majd meglátják hogy én ugyan nem fogok egy hetet robotolni a kaja miatt csakhogy számszakilag stimmeljen a mennyiség. Cuppognak a csontok, szürcsölődik a lé, csorog az állon a zsír, közben látom a kalóriaszámlálókat kiakadni, a vércukorszinteket az égbeemelkedni, a koleszterint felszabadultan nevetni, ahogy pacsizik az infarktussal. 

Aztán itt is meg anyáméknál is az unoka miatti anya-nagymama mérkőzések, amik egy ilyen feloldhatatlan és végtelen ütközetnek tűnnek, győztesek nélkül, mindenki a saját igazát szajkózza, közben a gyerek a mosdóvízzel néha huss... Ebbel kicsit meg is könnyebbülünk; jó nekünk így kettesben.

Aztán ugye betörők, ha kell embert is ölök.  

Zongora fa-kottatartót kapunk anyuéktól, pénzt végre befejezni a konyhában a szagelszívót anyóséktól, tesóméktól  Ceremoni-t, én ebtől orchideát.  Már csak a báltermes kastély kéne a cuccokhoz.

Két ünnep között én dolgozom, eb meg otthon, de tegnap végre senoi és ffc is eljött, kicsit csülközni, úgy három kiló csülökkel, mert ugye nem volt elég diétás mostanság a kaja repertoár, ffc aljas módon egy saját készítésű sós pirított magvakból álló szuper kreációját is hozta, amit kábé mind benyomtam, úgyhogy most őt teszem felelőssé a januárra kialakuló új narancsbőr-részleteimért.

Ezenkívül a ps2 nem jó dolog, mert sokkal jobb volt régen, amikor társasoztunk. Persze erről én is tehetek, mert nincs asztalunk, ami pedig elég mászthev a témában. 

Történt az december 26.-án, hogy kedves szüleim hirtelen elhatározták hogy lemennek Balatonra a nyaralóba, hogy megnézzék hogy minden rendben van-e, meg vittek volna le egy-két dolgot, meg úgy egyáltalán, ha már úgy sem vagyunk ott, kirándulnak egyet, hiszen a Balaton télen is gyönyörű.

Mikor leértek, apunak föltűnt, hogy elhányták a havat a bejáratnál,, majd a lakásba belépve az is kiderült hogy bizony ott meg laktak. Az egész lakás felforgatva, kajamaradékos tányérok szerteszét, hányás meg fosás az egész lakásban, magyarán betört egy homi, és ott húzódott meg. Apu ekkor meghallotta hogy még mindig ott van valaki, azonnal telefonon hívta a zsarukat, közben rohant fel az emeletre, ahonnan hallotta a zajt, és ordibálva próbálta - mittoménmit próbált, az ember ilyenkor kiabál az adrenalin fröccs hatása alatt. Anyám kocsonyás lábakkal próbálta felfogni hogy mi történt, közben hihetelen gyorsasággal kiértek a rendőrök, akiket anyu várt a kapuban. Azok pisztolyt ragadtak, és felmentek az emletre, ahol a muki elbarikádozta magát az egyik szobában. Ott szóltak neki, apu a kertben volt addigra, hogy nehogy az ablakon próbáljon megszökni, végül kijött a rendőröknek, feltartott kézzel, azok megbilincselték, és elvitték.

Mint kiderült épp bécsből érkezett, eddig ott hajléktalankodott. Jobb már azt is külföldön tenni. Beszarás. És apropó beszarás, az egész lakásban a több heti ottlakás nyomai, mindenhol kajamaradékok, fűtött magára az elektromos radiátorral mint állat, még a teraszajtó bezúzott üvegét (ott jutott be) is beragasztotta újságpapírral mert fázott. De ez még hagyján, anyám is mondta neki, amikor vezették épp el a rendőrök, hogy ha éhes, vagy fázik, akkor még be is fogadta volna, de hogy képzeli hogy így teleszarja mind a két emelet mindegyik szobáját, meg hány összevissza?! Persze nem felelt.

Természetesen ami mozdítható volt - szerencsére nemsokminden - azt vitte, eladni. Votl sok ruhánk is ott, apunak, tesómnak, azokat mind vagy felvette, vagy eladta.

Az ügy szépsége, hogy tegnap kiderült hogy mivel a cuccok fele meg is van a helyi zaciban, a pasit kiengedik, és a biztosító meg egy krajcárt sem fizet, mivel megvan a tettes, be lehet perelni. De mivel hajléktalan valószínűleg úgysem tudna egy fillért sem fizetni, magyarán hiába a tettes, hiába a betörés, NULLA forint.

És a legszebb az egészben, hogy így néz ki a mi szánnivaló hajléktalanunk:

(Rajta a tesóm fehér kabátja, apám zöld kabátja.)

ezt a képet anyu csinálta mielőtt beültették volna a rendőrök. Egy ilyen ember miért hajléktalankodik és miért betörő? Legfőképp miért szarik a szoba közepére??

Kérdezte is anyu most a rendőröktől hogy mégis mi a garancia arra hogy ha holnap kiengedik akkor nem jön újra vissza?

Rendőr: Semmi.

még bent vagyok, munkahelyen, de nincs is kedvem hazamenni, mert eb a szüleinél vidéken. lakásban meg úgyis újra csak leülnék a gép elé, azért meg felesleges olyan nagyon rohanni...

gondolataim már úgy egy éve szabadságon, semmi nem jut eszembe, csak az hogy mennyire úgy érzem magam mint egy kiégett villanykörte, és hogy mennyire szeretném megtalálni a helyem, a hivatásom. Meg mennyire irigylem azokat akik már szinte gyerekkoruktól kezdve tudják hogy mi az. Jójó, tudom ezek nagy szavak, de akkor sincs kedvem még belegondolni se abba hogy multinál dolgozzam le a nyugdíjig hátralévő 80 évet, mert tuti mire odakerülnénk, már annyi lesz a korhatár. Szóval most nagyon mehetnékem van, de azér' hülye nem leszek, amíg nem csattan a múzsa okos csókja, nem mozdulok persze. Önéletrajzomat már elküldtem egy helyre ahova szívesen mennék, de ott szerintem csak a naptárukat lapozgatták hogy vajon már április elseje lenne? mit akar itt ez a csavargyáros a csipkeverő manufaktúrában? és nem is írtak vissza...  

csöndes válság, csak úgy a margón. 

naszóval volt pénteken két vérvétel, szombaton a nyelvünk kilógott, de megoldva az összes karácsonyi shopping, vasárnap meg egy űberfasza European Mantra koncert az A38-on. Ami után afterparti nálunk, hajnal egyig nyomtuk a Burnout Dominatort ffc-vel és senoival.

Hétfőn ennek megfelelően csak kornyadoztam a munkahelyen, de este meg kárpótlásképp megnéztem a (végre DVD minőségű) StardusT, ami egy tökéletes lányoknak való tündérmese, bár nekem Claire Danes nem tetszett, Michelle Pfeiffer annál inkább. Eb hétfőn is és kedden is vizsgázott, úgyhogy tegnap is csak filmet nézni maradt idő. Lars von Trier ide vagy oda, többet ért volna ha a sakkozunk. Ma eb karácsonyi vacsorázik cégesen, én meg S. Attila londonba szakadt budapesti lakossal találkozom különféle Havi Italos megbeszélés részleteivel. Ugyanitt K.Cs., Cincike és K.G. budapesti lakos barátnők felbukkanása is várható.

Mostanság teljesen rászakadtam a bűvösszakácsra, meg az ő topikjukra, de persze fűszerest és chili-t is szívesen olvasom, és pl a mennyei lemon bar-ral már szereztem egy pár feltétlen hívet. Asszem ez az öregség jele, amikor novella helyett szívesebben olvasok receptkönyveket, és karácsonyra leginkább ezt szeretném...

írtam. hosszút.

elszállt az egész.

AZBESZT

egy új mérföldkőhöz érkezett sznobériám amikor megvettem életem első Amedei csokiját, egy táblát 1300 forintért.

alapvetően nem nagyon szeretem az étcsokit mert keserű. Eddig. Ez 66%-os fekete és mennyei! Hogy mekkora szakadék tátong tényleg az igazi csoki és a táblás izék között, az félelmetes. 

egy kis kedvcsináló

szombaton voltam életemben először az Ecseri piacon, és két okból is csalódás volt: eb szavaival élve hullarablók, mert látszik ahogy egy-egy komplett élet kellékei hevernek ott az árusok karmai között, a másik meg hogy szinte csak külföldi vevők voltak, emiatt az árak borsosak.

Ezen dolgon miután túljutottam, azért gyorsan szembetalálkoztam egy kék üveg hamutartóval aminek a zöld mása otthon figyel a polcon, és azt nagymamámtól örököltem, és szerettem megsimogatni a vastag palackzöld üveg íveit. Aztán ott figyelt kéken a testvére a sok más lom mellett, lealkudtam és az enyém lett hétszáz forintért.

Még sétáltunk sokat, közben hüledeztünk egy sort a sírrablókat is megszégyenítő mennyiségű szobron, turulmadáron, sírkövön, satöbbi, meg a földig nercbundás kofaasszonyokon, és akkor jöttszembe egy türkiz-arany csíkos kis váza; az egyik kisasztalon láttam meg, és szerelem volt első látásra. Sajnos nincs pókerarcom, úgyhogy az eladónő mondta is hogy nyolcezer, mert Rosenthal-i, aztán mikor visszakérdeztem hogy mióta Rosenthal-i ez, rögtön pontosította hogy hát akkor persze nem annyi. Végül 2000 forintért vittem el, tudom ez is sok, mert jó ha 300 forintért vehette a nő, de legalább a lecke megvolt, hogy pókerarc, és nem felezni, hanem negyedelni kell az árakat.

Meg nekem lett egy gyönyörűséges szép vázám.

Aznap el is kapott a gépszíj, meg viszketett a zsebemben a bolhapiacozásra félretett maradék pénz, úgyhogy azt meg virágba invesztáltam, konkrétan belecsaptam a lecsóba, és vettem két orchideát. Már régóta szerettem volna, de mindig lebeszéltem magam, mondván hogy az én száraz, fűtött levegőjű szobám a legeslegutolsó hely ahol egy orchidea jól érezné magát, úgyhogy nem akarok kitolni velük. De ott és akkor beadtam a derekam, cserébe vettem hozzá orchidea tápot meg orchidea ültetőközeget (földszerű cucc) és már kiolvastam a www.orchidea.org-ot, és nincs minden veszve, egy kis odafigyeléssel remélhetőleg még láthatom virágozni újra őket (és nem jutnak olyan sorsra mint sok háztartásban hogy az első virágzás után csak a nagy lapos levelek nyúlnak szomorúan jobbra-balra, aztán egy idő után kuka).

jaigen, képek. 

kicsit elhanyagoltam itt a blogot, mert 1: már untam hogy megint monomániásan és egyhangúan írok, és most ez a beteg-rész nem volt már az ínyemre, és nem volt kedvem tovább ragozni sem hogy milyen vicces formákat öltöttem itt a fotelban egy-egy görcs alkalmával, illetve azt sem, hogy a héten nem tettem ki a lakásból a lábam, amin azért már itt az ideje változtatni lassan, de jött pl tegnap a tesóm, meg Bercike, aki lassan három hónapos, és már majdnem négy kilós, és nevetett, meg mondta hogy "heööőő", szóval édes volt. Már amikor épp nem bőgött, mert nagyon fejlett a bőgő-device amivel született.

Múlt héten egész végig sorozatok néztem, utol is értem ripsz-ropsz az összeset, be is voltam szarva hétfőn hogy mi lesz velem a héten, ám eb egy huszárvágással (teszem hozzá: véletlen) megoldotta a helyzetet: vett kedden egy ps2-t, és azóta kis tündéres játékkal játszom egész nap. Aztán este mikor eb hazajön a megérdemelt autóversenes játékához, akkor egy ideig birom, de aztán tüntetőleg és duzzogva elvonulok aludni, hogy bezzeg velem már nem is foglalkozik senki.

Nomegaztán a cinkék: vettem fürtöskölest, cinke-kaját zacskóban, meg kétféle olyan hálós faggyú-mag keveréket, meg egy gyönyörű etetőt, amit említettem ugye az előző posztban, de mostmár jönnek is enni jóó sokan. Próbálom is fotózni őket, de nem egyszerű, mert ahogy én meglátom őket, ők is ugyanúgy megneszelnek engem itt bent.

Eü fronton meg az a helyzet hogy bejelentkeztem egy dokihoz (F doki), aki a habituális vetélőkkel foglalkozik, ilyen immuno-izé, úgyhogy meglesz a szép karácsonyom, én már látom. Megyek a nőgyógyászomhoz, aki mostantól nem G az unokatesóm (1: messze van,, vidéken 2:ő "sima" nőgyógyász, ellentétben a mostani meddőségi dokival, 3: messsze van) hanem A doki.  Nos jövőhéten szerdán megyek hozzá, elkezdjük nála is a kivizsgálást, ami már megint vagy hat tonna kémcső vér, majd pénteken reggel megyek az IR miatt kontrollvérvételre, újabb két vérvétel, majd dec 27-én F doki, a specialista, ahol már most több mint 10 kémcsöves vérvételekről beszélnek. 

A tenyeremen van ugye az életvonal. Nekem ez pont félúton totál megszakad és végetér mind a két tenyeremen. De azt sosem gondoltam volna hogy majd a dokik szívják ki az összes vérem, és abba sorvadok bele.

Ez vicc volt.

Megyek ps2-zni. 

szóval az úgy volt, hogy ma reggel elindultam munkába, de aztán mire beértem, annyira begörcsöltem hogy a dokihoz még felvánszorogtam, az meg hazazavart erre a hétre, mondván hogy azthitte hogy legalább szerdáig nem is jövök. 

Mondjuk nem tudom mit gondoltam a hétvége után, amikoris először mozdultam ki a lakásból, és be-begörcsöltem az összes kimozdulás alkalmával, úgyhogy csak pihegtem az ikea összes fotelján, székén és padján. (jó, tudom, hülye vagyok, de itthon nem ácsorogtam meg mászkáltam annyit hogy rosszul legyek, és ezért ne induljak el), meg  vásárolni is jó volt velem menni vasárnap, mert egy pár zokni után már spuriztam is ki a kocsi felé.

Kérdeztem a házidokinőcit hogy hogy van ez, hogy a múltkori alkalom után nem görcsöltem (és nem véreztem) egyáltalán és most meg igen. Frappánsan csak annyit mondott hogy majd ha szülök három gyereket, akkor meglátom hogy mindegyik totálisan más, és különbenis most méhtükrözésem is volt, jóhogy szarul vagyok, és nem is akar látni csak majd ha jól leszek.

Hazavánszorogtam, és most összegubózva ülök a fotelban, mert így elviselhető. Azért érdekes hogy a műtét másnapján teljesen rendben voltam, és a görcsök is szombaton kezdődtek, és mintha egyre erősebbek lennének. Pedig már szivesen ellennék nélkülük.

Ami jó van abban hogy otthon vagyok az meg az, hogy legalább láthatom a cinkéket,  akiknek egy tonna eleséget vettem, meg énekesmadáretetőt is, meg mindenfélét, hamár állandóan itt lebzseltek az erkélyen, találjanak is valamit. Eddig még nem fedezték fel, de remélem majd hamarosan.

(eb meg ps2 vásárláson töri a fejét) 

A Schöpf-Merei kórházban voltam, és ott a fekvőbeteg rész ugye már fizetős (mármint a TB támogatást kell a TB helyett kiperkálnod a kórháznak). 

A szobában velem egy másik csaj volt, de ő egy sima abortusz miatt jött.

És ami miatt elmondtam mindezt az az hogy az milyen már hogy én 32.000,- forintot fizettem, mert elhalt és ki kellett szedni, a másik csaj meg 28.000,- forintot, mert ő meg egészegyszerűen nem akarta megtartani?

Aztán csodálkozunk hogy a szülészeteket bezárják és öregek otthona lesz belőle.