most hogy leesett a hó, most kerültem szinkronba a hasam körméretével. Eddig ugyanis mindegyiket amikor szültem, épp esett a hó. Most valahogy bekattant hogy milyen jó lesz ez mégiscsak. meg hogy várom. meg hogy még 30 nap.

megvolt a majd' egy hét. ismét zseniális-szuper, ismét már most hiányzik. Gyerekek egyrészt már sokkal jobban önállóak voltak, másrészt kezelhetetlenebbek is. Nem csodálom hogy aki gyerekkel jön, az sokszor hozza magával a nagyszülőt is. Bár őszintén szólva, inkább Zsófi/Simi hiszti, mint anyám/anyósom egy hétig összezárva.

a víz! receptre kéne felírni az utolsó hónapban járó kismamáknak az utolsó hónap végig langyos medencében való eltöltését. fantasztikus lebegni, fantasztikus ahogy átrendeződik az egész has, nem nyom-húz-szúr, hanem csak van, én meg lebegek, gerincem tehermentesítem, hólyagom nem nyomódik, keresztcsontom nem nyilall és ráadásul még a vizesség is teljesen megszűnik kézen-lábon-bokán.

Minden nap legalább kettő, de volt hogy négy órát vizeztünk, ha már sajna hó nem volt. A végére azért csak esett, a sípálya viszont még csak majd holnap nyit (mi már egy napja itthon), de szerencsére vettünk ilyen decathlonos seggcsúszkákat és a mátraszentistváni sípályával szemben a templomdombon csúszkáltak kétszer is a gyerekek, iszonyatosan élvezve minden percét. Rég hallottam őket ilyen felhőtlenül röhögni.

Én meg olvasok sokat mostanában, de könnyű nekem, Lobó mindig szuper ötleteket ad hogy mit olvassak, most épp Hyperion köteteket falom. Egy csomó ideig nem olvastam, mert ágyban jó csak olvasni, lefekvés előtt, de ott meg az egy légtérben alvó gyerekek miatt nem mertem, aztán közös esti programmá változtattam hogy lefekvés előtt mindenki olvas. Van meseolvasás gyerekeknek, de utána mindenki a saját ágyában lapozgat. És igazából csak ritkán zavaró ha valaki lámpázik még, simán elalszik az álmos ember.

Szóval most sok pihi, sok játszás, nagyon sok vizezés volt és egy kis havazás. 

Gyerekek még most két napig nagyszülőknél lettek leadva, mi meg hazajöttünk, kicsit lakástfestünk, ami így, ebben a formában nem igaz, mert csak B fest, én viszont drukkolok neki nagyon. de egy-egy falat már nagyon időszerű volt újrafesteni (konyha meg gyerekszoba).

őszintén szólva, ha nyáron nem ijeszt rám egy kvázi tévéstáb hogy jönnének forgatni a lakásba ahogy én befőzök, akkor még mindig anarchia lenne nálunk. De rám ijesztettek, én meg befostam és kerestem egy nénit, ő egy áldás, mert ha nem jönne hetente, akkor úsznánk a lakásban. 

viszont most jön, heti egyszer, ketten takarítunk, felosztottuk a terepet.

A lakás kiinduló állapotát jól szemlélteti hogy mikor először jött, akkor KETTEN(!!) 9(!!!) órán keresztül súroltuk a lakást, és ez még nem is volt igazi nagytakarítás, amikor minden polcot lepakolnak, stb...

szóval terep felosztva: enyém a fürdőszoba (csempe, szaniter, tükör), wc (a csésze kívülbelül), konyha (pult, csempe, tűzhely, ajtók, stb) , meg ugye előtte a lakás rendberakása, mert csak rendberakott lakást lehet takarítani. (az igazsághoz hozzátartozik hogy nagyon pici helyiségekről beszélünk ám)

Igazából az ugye a munka oroszlánrésze, de most hogy beépült a péntek délelőtti takarítás, sokkal jobban rutinná válik az eseti kis rendrakás. És nem gondoltam volna, de maga a takarítás is szuper rutinossá tud válni, mármint kialakul egy szép koreográfiája és onnantól egész flow élmény tud lenni.

azért alakult így, mert ezeket szeretem én csinálni, és szeretem ha olyan alaposan készülnek el, ahogy én csinálom, porszívózni, port törölni, felmosni meg utálok. 

de mindezek amiket itt ömlengek, ezek csak takarítás _utáni_ érzések, csütörtökönként mindig arról álmodozom hogy hátha hív a takarítónéni hogy lemondja a pénteket, ...mennyivel jobban szeretném megúszni az egészet.

De utána... ahhh, fantasztikus ülni a tiszta lakásban. Délben végzünk, pontosan négy órám van a lakásban jönni-menni-csodálni, mert aztán hazajönnek a gyerekek, és nekik is nagyon tetszik a rend meg a tisztaság és ez inspirálólag hat rájuk és azonnal szétpakolnak a lakásban. B-re meg ilyenkor jön rá mindig a kávéfőzés (tiszta zacc lesz minden), meg a főzés. Lehetőleg valami olajfröcskölős, vagy paprikás-zsír-pöfögtetős.

néha olyan jó lenne egyedül lakni.

a vízfejűség pusztán telefon-optikai-csalódás

és megyünk a mátrába! Jippí!

persze Zsófi már betegszik épp megfele (szépmagyarul) és én is érzem hogy kezd elkapni felfázás, de nem érdekel, ha kell, halálos betegen is elvonszolom magam és majd ott kifekszem/meggyógyítom magam.

már csak azt várjuk hogy party-pooper Simon mit alakít addig.

ma volt újra Rubinka, a takinéni, egy áldás, komolyan. nem is tudom mire mennénk nélküle. Pedig mindig berzenkedem minden csütörtök este mostanában, mert azért az én részemet is meg kell csinálni és egyre nehezebben tudok mozogni, de megéri. még úgy is hogy most egy órát feküdtem utána mert lógott a nyelvem.

ja, meg B kitalálta hogy fessük majd ki a lakást. nem nagyon, csak ahol a papok táncolnak, de ha belegondolunk, pont ott koszos a fal ahol a mi papjaink táncolnak. azaz falat firkálnak, fogdosnak. ez lehet hogy nem olyan nagy dolog másnál, de nálam még a függönymosás is olyan ritka, hogy szerintem most karácsonykor mostam először ki a lakásfelújításkor feltett függönyöket. khmmmm....

a gyerek meg mostanában állandóan csuklik, már el is felejtettem hogy ez mennyire idegesítő. az önmagától rángatózó has. brrrr. Holnap kezdem a 35. hetet, igazán kijöhetne már, koraszülött sem lenne. Bár azt megvárhatná amíg leérünk anyámékhoz a helyi kórházba, idegen helyen nem akarok szülni.

a gyerekek meg oviban, három napos koszos ruhában (mármint gatya-kabát a koszos), mert múlt héten még bírtam az iramot és minden nap kimostam a gatyáikat is és a kabátjaikat is, de most nem voltam hajlandó, úgyhogy színtiszta hajléktalan fíling. szegények :)

50 nap van hátra, fogy az ikeás centi. Érdekes ez a kettősség, hogy egyrészt rettentő hamar eltelt az idő, másrészt viszont ólomlábakon jár. MÉÉÉG 50 nap, behalok.

tegnap voltunk 32 hetes ultrahangon, kicsit megkésve mert már 33 hetes vagyok, a Péterfy-s heppinet-en. Ugye én elég összevissza csinálom a terhes-protkollt, mert az első uh meg vérvétel az kecskeméten szokott lenni, aztán egyszercsak megjelenek a Margit kórházban terhesgondozóban, ott a hajuk égnek áll hogy mit keresek én itt így, de aztán átbeszéljük, megcsináljuk ott is a vérvételeket, aztán genetikai uh megint kecskemét, aztán ez a nagy uh ez meg fizetősen a Péterfy-ben, utána még egy vérvétel margit kh, majd leköltözök kecskemétre, ott folytatódik a végső visszaszámlálós, utolsó vérvételes, utolsó ultrahangos, NST-s része a dolognak.

naszóval uh. a nő nézi a gyereket, hát az összevissza fekszik bennem, konkrétan fent a bordaívem alatt, keresztben. ezt én érzem eléggé, mert mindig a bordáimat nyomkorássza belülről. alul a hasamban meg semmi. Aztán nézi a fejét, átmérőjét, megkérdezi hogy az előző gyereknek mekkora feje volt? mondom nagy. Erre ő: hát ennek se lesz kicsi. kösszépen. 36 hetes korú magzatnak megfelelő méretű most a feje... baszkikám, hogy szülöm én ezt meg? 

Aztán ismét csak fiú (vagy nagyon nagy kihívásokkal küszködő lány). ...és van haja... és már nagy pofazacskós csecsemő basszus... pofáncsapott a valóság hogy tényleg nem pszeudó terhes vagyok.

aztán ma is, amikor védőnőhöz mentem D vitamint íratni a gyerekeknek, ő meg kicsit kérdezgetett, aztán már úgy vált el tőlem hogy "könnyű szülést!". 

ennek a fele se tréfa. pedig még most is nehéz elhinni, de ezekszerint tényleg lesz még egy gyerek nemsokára. De még mindig nem mertem venni semmit neki. most valahogy bennem van a babona, vagy a hitetlenség. Az új határnak a február 1-et jelöltem ki, akkor már azért talán érdemes lesz nekiállni szervezni eztazt.

tegnap a vietnámi étteremben voltunk a Sárkány centernél. szoktunk ide menni, mert elég putri helyen van ahhoz hogy a hajléktalan cuccainkban se nézzenek ki minket, meg a gyerekek rohangálását is elnézik, ellenben finoman főznek, és ugye ki ne szeretné a pho bo-t, ha nem az én két gyerekem: leves, husival és tésztával.

viszont ami engem is meglepett, hogy Zsófi tegnap úgy evett a pálcikával mint aki azzal a kezében született... Tavaly karácsonyra kezdő pálcika készletet kaptak (kb ilyesmi), és szoktunk is azzal enni, de általában azért a vége mindig kanál vagy villa lett. Azt azért hozzá kell tennem hogy mi (felnőttek) viszont elég sűrűn használjuk, az evőeszközös fiókban is úgy vannak a rekeszek hogy "kanál-villa-kés-pálcika", de a tegnapi produkció meglepett. 

Mondjuk nem csak engem, hanem a személyzet is vigyorogva nézte ahogy Zsófi a másfél levesét (Simi maradékát is) hibátlanul betermelte kanál nélkül.

milyen halálosan cuki már, ahogy rimánkodik hogy had tablet-ezhessen kicsit. 

A ruhákat ő választotta ki és vette fel. Külön kiemelném az egy darab zoknit, ami sikeresen ráerősít a Les Misérables-i vonalra és az életében szerintem először használt összekulcsolt kézre, amit meg nem is tudom honnan vett, de beletelt két másodpercbe amíg csekkolta hogy jól kulcsolta-e és eléggé szánakozón néz-e hozzá... 

tegnap az amúgy cuki gyerekekből estére eléggé elegem lett, mert addigra ők is átestek a holtponton és nyavajgósak lettek és irracionálisak, a végén meg már sietni kellett (mindig sietni kell valahova, még akkor is amikor semmi sem történik) és Simi egy istennek se akarta elengedni a hülye járássegítőt (ami újra sláger és mind a kettő azt tologatja a lakásban) és elszakadt a cérna és szabályosan kirúgtam előle. ő persze pofáraestett és bőgött.

aztán meg én bőgtem a kocsiban hogy mekkora egy tirpák vagyok, és hogy ez csak két gyerek, mégis mi a frászt csinálok majd hárommal. 

és akkor pörgettem végig magamban azt hogy miért van ez az óriási diszkomfort érzetem úgy anblokk most, és arra jutottam hogy szegény szerencsétlen harmadik gyerek. 

Mert nyáron volt az a pillanat, amikor ugye úgy tűnt hogy nem jön össze mégsem harmadik, és elengedtem a témát, és arra fókuszáltam ami van: két, szép, egészséges gyerek, ráadásul fiú is meg lány is, tényleg mit nyavalygok, jó lesz ez így. Már épp elég nagyok, lehet velük már normálisabban élni, utazni, kirándulni, értelmesek, szépek, minimálisan jól neveltek is.

Épp elhatároztam hogy dolgozni is visszamegyek, már ki is számoltuk hogy akkor mennyi szabi, mikor jön a tényleges munkába állás. (újra emberek! újra IQ fürdő! szociális és társadalmi élet!)

Már kitaláltam hogy a műtétet is megcsináltatom, amivel majd ugye szépen lefogyok és ráadásul ugye a szexuális életem is épp kivirágzófélben volt.

Erre hopp: terhes.

és most tényleg iszonyatosan terhes a terhesség, és iszonyatosan sajnálom szegény kisklambót, hogy rögtön ezzel a türelmetlenséggel mérgezem, de egész egyszerűen sikítozni támad kedvem hogy mennyire szar ponton nyomtam be a GOTO 10-et.

most nagyon nagyon ütött....