a telefon fasza kis panoráma funkciójával. ez 180 fok, sajnos nem tudom mivel lehet jól megjeleníteni, mert amúgy van hozzá telefonon jó kis program és azzal "körbe" lehet nézni...

itt vagyunk, marha jó, bár volt egy pofáraesés: nincs mégsem úszómedence, pedig ez lett volna az egyik fő szempont. Amelyik nagyobb és hidegebb lett volna, az kültéri és nem működik most. Kár. De mindegy.

A másik, amitől viszont már most tikkel a szemem, az az hogy az első kajakor (vacsora) rögtön bemutatkoztak a gyerekek: elrohangáltak a francba, de úgy, hogy vissza a szobáig akár. Úgyhogy a rosét pl még kikértem, de utána mind a két gyerek után eredtem és inkább visszajöttem a szobába, mert katasztrófa.... jó, oké, nincs asztalunk, soha nem is eszünk együtt emiatt. sajnos. de ez van.

úgyhogy az lett a megoldás hogy itt maradtam a gyerekekkel, addig Balázs befejezte a kaját, utána meg én mentem vissza, de akkor Zsófi könyörgött hogy visszajöjjön velem, végül jött, és tényleg (nagy szenvedés árán ugyan) de kibírta és ezért nagyon megdicsértem. Még koccintottunk is, cukker volt.

Szóval úszómedence nincs, csak ilyen kretén, melegvizes áztató, elég nagy és elég mély, meg vannak ilyen "wellness" funkciók is, de a lényeg hogy a gyerekek iszonyúan élvezték.

Van kültéri szauna, Balázs nagy örömére, és a szoba is elég nagy hogy még egy pótágy és egy kiságy is befért tök jól. Amúgy szuper szerintem a berendezés meg a fürdő is, szóval szuper...lenne, ha pl a gyerekek nem lennének itt. de végtére is miattuk vagyunk itt, szóval fene se tudja.

Most még elevenek mint hatszáz zsák bolha és épp nem is értjük hogy hogy lehetünk ilyen hülyék hogy gyereket csináltunk. gyakorlatilag a csillárról lógnak, és elképzelésem sincs hogy hogy lehetne kordában tartani őket, Balázsnak hatszáz a vérnyomása, én most az "ignorálom" fázisban vagyok inkább már, elég ha csak az egyikünk üvöltözik.

a képen a bőgő Zsófi, meg a megadást szimuláló Simi. elképzelésem sincs mikor alszanak el.... pfff

naszóval tegnap rámtört nagyon a klausztofóbia, meg az örökös otthonlevés, és öt év után először végül úgy döntöttem hogy elmegyek és csatlakozom az épp buliba induló ismerőseimhez és röviden Kati tollából:

"egy koncerttel indítottunk a Kuplungban, kis huszonegy-két évesek indie bandái, nem lett volna rossz, de csak kis taknyosok voltak és kissé uncsi is volt, ide csatlakozott Eszter. átmentünk a Gozsdu manóba, haláls szar votl, majd megkértem a lányt akivel voltam, hogy írjon már a Zolinak kérdezze meg holvan, mert ő általában mindig olyan helyen van, ahol lehet táncolni és jó a zene. átmentünk a Közértbe Zolihoz. ide érkezett meg Andi és Rákbalázs. itt azért már rendesen berúgtunk. aztán átmentünk Kolorba és végül lent tánciztunk a lányokkal. mikor felmentünk sikerült összetalálkoznom Zolival, és nemtudom hogy de gyereknevelésre tereledődött a szó és kurvára összevesztünk, otthagytam a picsába, aztán hazajöttünk Eszterrel ,aki akkor már egy rakás brit sráccal udvaroltatott magának. röviden ennyi."

én meg ezt írtam: a nap pozitív mérlege: odafelé a taxis adott egy fél zacskó rágót, a helyes pultos a Közértben kétszer is ingyen adott (a kurvadrága) vodkám mellé fantát. A Kolorban egy helyes, magas pasi adott két arcpuszit, illetve utána az angolok tök aranyosak voltak és lelejmoltam őket egy kis csipszre, aztán a végén a rusnya angol puszival búcsúzott és bepróbálkozott egy "kiss?"-el is, amit röhögve elutasítottam, aztán hazajöttem és a taxis is kis rendi volt (csak öreg)

Szóval ilyesmik voltak,aztán már itthon, kb fél ötre érhettem haza. Pia mérleg: alapozásnak itthon egy fél üveg bor, utána meg az est folyamán négy duplavodka-fanta. jó vodka, szóval most szerencsére nincs másnapos fejfájás, csak kicsit vattás a fejem.

nagyon nagyon nagyon hiányzott a felnőtt társaság, meg hogy még van élet a lakáson túl is. Mondjuk ez kicsit a ló túlsó oldala, de akkor is,.

Igazából a délelőtti MautnerZsófis találkozó is fantasztikusan jó volt: elvittem a kínai pluszba, meg utána Józsefvárosi piacra, ahol még nem volt, és megmutattam neki hátul a susnyásban a kis zöldségeshez, meg utána ettünk a papundekli bódéban egy marha jó pho bo-t, és hazavittem, de előtte beugrottunk a Sarkifűszeresbe egy kávéra

és sírok, mert pont ilyen lett volna a házunk Piliscsabán ha megépült volna...

mátrába, hotel Ózonba lefoglaltunk egy szobát a jövő hétre "kimozdulás és tüdőszanatórium" jeligére.

várom hogy Simi mikor lesz party pooper, mert ugye eddig elég sok utazásunkat keresztülhúzott...

amúgy a gyerekek jól vannak viszonylag, csak egy kis takony folyik itt-ott, illetve megy a Salvus vizes párásítás napi háromszor 10 percre minden gyereknek. már cukin, egyedül csinálják, bár Zsófi kissé tiltakozik, de elég csak belengetni a "szívjuk inkább ki az orrod porszívóval?" kérdéssort és máris kezesbárány lesz.

Zsófi bepakolt a kis kézitáskájába

a történeti hűség kedvéért hozzátenném hogy a fenti kiskönyvet csak fogak élezésére (lásd felső széle) és babáknak kezébe tételére használják idehaza a gyerekek (is, meg mi is)

Siminek is lemondtuk a családi napközit a következő két hétre hogy ne hordjon haza betegségeket.

erre

hajnal egykor Simi nemes egyszerűséggel felugatott minket. Valami bődületes kruppos ugatós köhögésrohama jött, nem győztem tolni bele a Ventolint.

reggel ment is Balázs Salvus vízért, és ultrahangos párásítottunk vele is, meg Zsófival is, aki meg a változatosság kedvéért most elkezdte fájlalni újra a lábát hogy nem tud ráállni és tényleg biceg.

picsábamár.

most komolyan egyre inkább el kéne költözni innen... pedig ez nem is Shanghai, de akkor sem tüdőszanatórium az Árpád híd mellett lakni, na.

most azt beszéltük Balázzsal hogy a jövő héten elmegyünk egy hetet a Mátrába szállodába, kis szanatórium jelleggel, bár az az igazság hogy nekem külön is kéne egy hét szülői szanatórium amikor csak ketten lennénk végre, gyerekek nélkül, mert ez, hogy már lassan január óta a lakásban rohadok, bezárva, ez már kezd eléggé az agyamra menni. érzem újra bekúszni a depis életcél nélküliséget meg a minden-mindegy-et.

egy pár szó még a kórházról, amit mailben Balázsnak írtam:

"Mai este volt a legszarabb eddig, igaz hogy a hanyosfosos lanyek atkoltoztek a 2-es szobaba, ugyhogy egy haromeves kisfiu jott a Viki helyere, de aztan ,ett egy cukros 14 eves Barnusek helyere es ejjel kettkor meg egy szinten cukros egy eves meg Moniek helyere, de mindez ugye azzal jart, hogy egesz ejjel ment a villanyfelkapcsolgatas meg az inzulin beallitgatas , meg csipogas meg inzulinozas, aztan megebredt az egy eves ugy hajnal harom fele es bogott mint a borju fel oraig.

ja, meg kis fun fact: a noi wc t meg "valaki" total osszehanyta meg este valaki friss, veres hanyassal, ugyhohgy ma megint a gyerek vecet kellett hasznaljuk. 
Mar varom hogy mit fog szolni a goromba takkerneni.
ja es Jozsi nover van megint.

worst night ever

csok

e&zs"

és aztán eltelt a nap, szobatársak jöttek mentek, már szinte senki ismerős sem volt, mindenkit kiszórtak, eszetlen nagy fejetlenség volt a sok új emberrel.

már rohadtul elegem volt egészből, de Zsófin látszik hogy még nem százas, hője hol fel, hol le, de már nem magasra. aztán fülészeti kontroll is megvolt, csökkent a fülgyulladás is úgyhogy kedden végre ténylegesen megkaptuk a zárójelentést, de Zsófit letettem még aludni a kórházban, mert a múltkor mikor hazavittem alvás előtt hogy majd otthon, hát abból minden lett csak alvás nem.

jaigen, háthiszen ma van Zsófi születésnapja, úgyhogy mikor kiderült hogy apámék jönnek fel, szóltam hogy hozzanak valami jelképeset, úgyhogy volt nagy örömködés mikor meglátta őket. Ki ugyan nem mehetett, a fotocellás ajtón szinte csak bedobni volt idő az ajándékokat (látogatási tilalom), ő meg elvette, berohant és már bontotta is, addig én kimentem beszélni keveset anyuékkal. Kapott egy négyes gyertyát meg hat kinder tejszeletet, egyikbe beletettem a gyertyák később, a többit meg elosztottuk a szobatársak között. Aztán alvás, majd háromkor hazajöttünk.

útközben felvettük Simit, majd haza, és kis akklimatizálódás után egyszer csak hoztam a tortát (Balázs vett egy mini epres tortát a daubnerben (isteni volt)), amire szórtam kevés rózsaszín gyöngyöt még hogy vidámabb legyen a mélabús csokireszelék helyett. És szülinapoztunk kicsit. majd megkapta azt a nagy Play-doh cukorkakészítő állomást, amiért már harmadik hónapja könyörög. (Mindig reménykedtünk hogy elfelejti, de úgylátszik már nem lehet a gyerekkori amnéziára alapozni tovább)

volt nagy örömködés meg játszás egész este.

kicsit később levágtam Simi haját géppel (másodszor életében), cuki, amerikaikatonás, majd hatalmas fürdés, és Zsófi ki is dőlt kilenckor, Simi kicsit később.

Aztán anyának is szülinapozás jött... haha

na, azért ennyire nem szeretek kórházban lenni, sőt, most már rühellem.

ugye pénteken hazamentünk zárójelentéssel meg mindennel, este minden oké volt, Zsófi egész nap pörgött otthon, mert végre otthon volt, végre volt apa meg megérkezett Simi is. Ki is maradt a délutáni alvás, azután meg ugye a nagy pörgés miatt este hétkor kidőlt a karomban, kábé három perc simogatás alatt.

...és aludt reggel nyolcig. tizenhárom órát. Át se öltöztettem, mert nem hittem hogy ez fog történni, azt hittem hogy egy óra múlva majd felkel hogy éjfélig rajcsúrozzon, de úgylátszik aludni szeretett volna csak jóóó sokat.

Aztán én is lefeküdtem aludni (egy pár rész sorozat után) és az egy hetes ágyszélen-alvás után olyan érzés volt a saját 90cm-s ágyrészemen aludni, mintha legalább három méter széles lenne: még ide is át tudok fordulni, még a kezem se lóg le, még ez is itt az enyém... fantasztikus!

aztán reggel sírásra ébredtünk: Zsófi fájlalta a térdét sírva, kivettük az ágyból (Simi még aludt) és odatettem magam mellé. Ekkor még jó volt a hőmérséklete a homlokának, de mikor kibontottam a hálózsákból, akkor éreztem hogy tüzel a hasa és pár perccel később már a homloka is tiszta forró volt. Ekkor 39.3 lett (fenékben), én meg mint a biorobot, már mentem is a táskámhoz, a zárójelentésről a telefonszámot felhívtam: "jóreggel kívánok, én vagyok Damásdi-Kiss Zsófi anyukája ... -én meg a Heni nővér, jóreggel, mi a helyzet anyuka?" szólt bele az aranyos, vöröshajú nővérke a múlt hétről, és máris adta az épp ügyeletes dokit. Ő meg mondta hogy akkor menjünk el a mi háziorvosi ügyeletünkre.

Felöltöztettem Zsófit, kicsit összevesztem férjemmel, mert nem voltam hajlandó Nurofent adni neki, mert akkor minden tünetét csak elfedtem volna, de nem haladtunk volna sehova, és bezsuppoltam a kocsiba, majd el az óbudai ügyeletre, onnan a nőci kábé rendőrkanyarral visszaküldött minket a Bethesda ügyeletére, mert Zsófi meg ugye megint iszonyú elesett, sírós, köhögős, forró és bágyadt volt, majd itt az ügyeletes dokibácsi alaposan megvizsgálta és arra jutott hogy felveszi újra, mert tényleg szar bőrben volt, vettek tőle vért is rögtön és még ott a kezelőben újra elaludt az ölemben. Amúgy ha fittebb lett volna, át akart küldeni minket a Heimpálba, mert ott van fülorrgége ügyelet, mert úgy látta hogy mind a két dobhártyája piros. De ott meg csak beülhettünk volna a valszeg tengernyi ember közé várakozni, ami láthatólag most nagyon nem bírta volna Zsófi.

Vettek két cső vért, kapott 15 csepp Cataflamot, majd behozták hogy felvegyék az osztályra. újra. Bent kapott heparint, újra vettek vért, tenyésztésre, meg megkapta a barnült, aztán kapott egy zacsi glükózos infúziót. meg később egy fél Apranaxot.

Jaigen, meg először bekerült a hármas kórterembe, ahol csupa pici, rácsos ágy van, és ugye anyukának meg egy széke csak, Heni növér mondta hogy sajna az ágyunk most kell másnak, és hogy csak ez a hely van, aztán már egy tíz perce csöpögött az infúzió, amikor jött Heni nővér hogy "anyuka jöjjön, mégse jön arra az ágyra más", úgyhogy öröm az ürömben, hogy legalább ugyanoda a szobatársakhoz kerültünk és elég nagy az ágy hogy mellé tudjak kucorodni éjszakára én is.

viszont Zsófi amint felszáradt a reggeli rosszullétéből, azonnal gyógyultnak nyilvánítottam, mert rosszabb mint öt ördög. rettenetes lehet neki gondolom egy ágyra zárva már több mint egy hete, nem csodálom hogy minden porcikája tiltakozik, már nekem is.

Aztán egy kicsit egyedül kellett hagyjam, mert ugye egy szál dzsekiben indultunk útnak és a kocsi is nálam volt, úgyhogy Zsófitól elbúcsúztam hogy mindjárt jövök és hazasiettem a kocsival, közben telefonon diktáltam Balázsnak hogy miket készítsen össze (ezt előtte unalmas perceimben összeszedtem listára) és otthon meg bevágtam mindent táskákba, majd ettem egy kicsit és vissza. Szerencsére/sajnos nem volt neki új a környezet, ezért nem viselte meg hogy nem voltam ott. De visszaértem.

most viszont már horror az ittlét: már eléggé fitt ahhoz hogy ne érezze magát betegnek, és már  rettenetesen unja magát, úghyogy ő az osztály réme, nem győzöm lebeszélni (képzavar, mert olyat nem lehet egy négyévessel) arról hogy nem futkosunk a folyosón, harcolok vele hogy egyen, harcolok vele hogy igyon, harcolok vele hogy fürödjön...

nagyon nagyon remélem hogy holnap, ha meglesz a fülorrgégész, akkor hazamehetünk, különben végem lesz mint egy botnak.

az úgy volt hogy múlt hét pénteken Zsófi hirtelen belázasodott, de annyira, hogy éjjel 41,1  fokos lett, közben hányt is a hűtőfürdőre tiltakozásképp, majd a váltott nurofen-lázkúp kombóval se tudtunk lényegi hűtést elérni és ráadásul egész éjjel zihált furcsán, úgyhogy elvittük szombat reggel ügyeletre. ott azonnal továbbküldtek minket a Bethesdába hogy ez asztmásan behúz és különben is szürke és tüdőgyulladás gyanú is.

Ott az ügyelet felvette kórházba és elkezdték tolni bele az infúziókat (heparin, sima fiziológiás sóoldat, meg több zacsi glükózos, meg antibiotikumos meg vénás algopirin, meg jött a Ventolin-Flixotide-Berodual kombó is). Másnap jött a véreredmény eredménye hogy 4keresztes aceton a vizeletben (kiszáradt) meg az egekben a vérben a gyulladásos paraméterek, röntgenen meg kétoldali tüdőgyulladás.

úgyhogy egy hétig kórház volt, ezt már otthonról írom, most értünk haza.

az az igazság hogy szeretek kórházban lenni. mert utálom azt a tehetetlen érzést, ami például szombat hajnalban kerített hatalmába, hogy ott zihál a tűzforró kicsi test, és már kiabálok vele hogy vegye rendesen a levegőt (valahogy nem esett le, hogy ugyanúgy behúz, mint Simi az asztmakor, mert ugye az asztma=Simi) és akkor erőtlenül azt bírja csak kinyögni hogy "szeretlek anya" és én meg bammmmm..... bazzeg ez búcsúzik.

retttttenetetetetetes.

aztán kórházban mindent flottul és azonnal átlátnak és döntik bele a folyadékot (máig nem értem hogy ilyen hirtelen hogy tudott ennyire kiszáradni) meg a gyógyszereket és látni ahogy egyre jobban lesz.

Első nap még csak a plafont bámulta bódultan, aztán egyre jobb lett, az utolsó napokban meg már ment a szobatársakkal a "buli".

Első falatok végre

pár nappal később már

szobatársak táblagépeznek

mesenézés

azt kell hogy mondjam hogy tökéletesen nagyon jó helyünk volt ismét a Bethesdában, szuperek voltak az emberek is és a hely is és az ellátás is. Maximálisan odafigyelnek a gyerekekre.

meg azt kell még elmondjam hogy rettenetesen zavar az állandó, szinte fehérzaj szerű egészségügy-fikázás ami szinte normaként folyik a legtöbb ember szájából...

az egyik legjobb példa: "a takkernő már megint elvitte a teáskancsónkat" bazzeg, persze hogy el, de azért hogy frisset hozzon, mert ez a tegnapi. és ez a legeslegalja az egésznek. kurvára zavart ez a személyzet háta mögötti automatikus összekacsintós-fikázás. A kaját ekézni egy kórházban?? mit képzelnek, a Waldorf Astoriában szálltak meg?! stb. nem is akarok belemenni mert csak felmegy a pumpám.

amit még le akartam írni az az hogy nagyon furcsa hazajönni. komolyan, biztos valami Stockholm (de remélem nem Münchausen) szindrómám van

mondjuk az is igaz hogy ha valaki beteg lesz, akkor szinte sose pánikolok, hanem bekapcsol a realizmus-automatika, és hideg fejjel levezénylem az egészet. férjet bevittette mentővel a háziorvos tüdőembóliával a kórházba? kb két óra múlva már ott voltam mellette, úgy, hogy közben a gyerekekért felügyeletet szerveztem, kocsikulcsot megszerveztem hogy megkaparinthassam, beautóztam, anyósékat tájékoztattam és még a szükséges cuccokat is megszereztem B-nek.

Most is reggel mikor jött Balázs hogy Zsófinak kórházba kell menni, fél óra alatt összepakoltam mindent. aztán ott meg átadtam magunkat a segítő kezeiknek.

Azért jó volt hogy volt sok ismerős arc még két évről ezelőttről, amikor Simivel (aki akkor 3(!!) hónapos volt bent feküdtem (szintén obstructiv bronchitis), ez még külön megnyugtató.

szóval szar hazajönni egyrészt, de tudom hogy leginkább az itthoni ingerszegény környezetem miatt.

(és most az én fülem fáj...)

a szobában a szobatársak első nap: két tüdőgyulladásos (egyik mi), két mononukleózisos és egy arcüreggyulladásos. aztán elment az arcüreg meg az egyik monós és lett helyette egy magasvérnyomásos fiú meg egy kislány, akiről semmit nem tudtunk mert nem volt vele az anyukája. hét éves. csak behozta, de ennyi. két pizsamája egy papucsa meg egy könyve volt.