nem volt téma a biliztetés (EC után-óta), mert nagyon nem érdekelte, illetve elzárkózott a dolog elől, úgyhogy nem erőltettük, de biztos ami biztos alapon már van egy éve bilije, illetve vettem pár hete egy wc szűkítőt, mert ugye mi is ott végezzük a dolgokat, és ő is oda akar bekéreckedni állandóan, meg oda néha fel-fel kérte magát.

szóval megvettük, aztán itton nem is volt nagyon téma, mert nem vetkőztettem, aztán kedd este pucéran rohangált fürdés előtt a lakásban, és egyszercsak jött hogy pisi-pisi, feltettem a wc-re, aztán ott bíztattuk az ajtóban, amikor ránkszólt hogy "menjinnen!", és becsukatta magára az ajtót. Aztán egyszercsak elképedve hallottuk a csurgást.

ezt azóta mégegyszer megismételte.

viszont olyan fura, hogy ez a momentum, hogy ott ül a vécén, becsukott ajtók mögött, és pisil, ez hirtelen olyan nagyon ilyen szívfacsaró "rohanazidő" dolog volt, hogy magam is elcsodálkoztam hogy mennyire rosszul esett... hogy ma itt pisil, holnap meg már venni kell neki a betétet, meg készül az érettségire.

----

másik meg hogy már alig egy-két alkalommal kell neki segíteni hogy kirakja a 29 darabos nagy puzzle-t

----------

illetve ez úgy egy hete Zsófi hirtelen anyás lett. nem tudom hogy miért, vagy hogyan, hiszen nem változott semmi, de egyre többször preferál engem az apjával szemben, holott ő az akit egy pillanat alatt kenyérre tud kenni. Mondjuk mivel nálunk kimaradt a szeparációs szorongás meg minden ilyesmi, meg a tesóféltékenység is viszonylag, ezért főleg fura, de örülök neki, mert végre kicsit anyáskodhatok, a szó jó értelmében, mert amúgy Zsófi olyan hogy nem hagyja magát ölelgetni, és az első mosolygós idegennel szívesen elmenne világgá.

-----------

aztán Simi meg rém cuki ahogy játszik két kézzel elmélyülten bármi kezeügyébe kerülő játékkal, meg kurjongat közben, meg röhög ránk.

szóval az van hogy amikor az embernek még nincs gyereke, akkor vagy már eleve nagyon szereti, vagy már eleve utálja a gyerekeket.

mondjuk utálja. Ehhez képest az a különbség inkább, hogy míg egy nem saját gyerek (legyen az rokon kisgyerek akár) úgy 40% rosszaság, 60% nyűg, addig a sajátod az 40% rosszaság, 60% nyűg ÉS 200% imádnivalóság. Mert _ennyire_ irreális a szülő-gyerek kapcsolat matekja.

és igen, félrevezető lehet hogy én mindig csak a rosszról írok, de ez valahogy úgy van nálam hogy ha minden jól megy, akkor ott vagyok, abban a pillanatban, abban a helyzetben, és inkább "élek kettőt" ahogy Boborján mondja*, míg ha valami nem jó, akkor elvonulok a gépemhez, és magamba, és ilyenkor írok.

szóval ez csak a valóság egy kis szelete amit itt írok, ne tévesszen meg senkit.

Piroska írt egy elég jót erről a jelenségről, az ezüstgyöngyökkel, érdemes elolvasni.

csak míg neki általában csokitorta jut, addig én valahogy állandóan a gyöngyökre harapok rá, meg újra és újra az kerül a villámra is.

Valószínű azért mert túl sokat vagyok egyedül (egyedül = nincs felnőtt társaságom):

1: Zsófi korosztályának nagy része már bölcsiben,
2: illetve akik voltak még, azok meg mind (!) elköltöztek. Szembeszomszéd lány egyidős kislányával, mellőlünk másik lány a két fiával, aztán másik házból mégegy anyuka a kisfiával. És múlt héten jelentette be az utolsó játszós ismerősöm, hogy nyáron költöznek vidékre a kisfiával. itt szinte mindenki csak ideiglenesen lakik. ((mondjuk elvileg mi is))
amúgy csak csupa öreg mogorva f@szkalap lakik ezekben a tömbökben.
3: aztán még hátrány: mi elég későn megyünk játszóra: 11-12 felé, és maradunk kb 13-ig. mások ekkor alszanak.

*: régi Laár pour L'art jelenet az emberről, aki a világon a legtovább tud élni. "és akkor én mentem, és akkor ő ott állt, amikor én úgy mentem... (stb.stb.), és akkor aszonta, hogy Boborján, éljél tízet!"

az meg csupa rózsaszín meg cukiság. Zsófi iszonyú aranyos ahogy így beszélget, csacsog, kommentál. Divatozik, mosolyog, mászik, ölel. Olyan fura hogy mindig olyan nagynak látom, és csak akkor ha megnézi az ember egy egy-két hónappal régebbi képsorozatot, akkor jön rá hogy bakker, hát tiszta kisbaba még. Nemrég néztem meg a Helsinki-s képeket, és döbbentem rá hogy egy picibabával mentünk. Nekem akkor is ugyanilyen nagylány volt akkor. Határozott, pontosan tudja mindig hogy mit akar.

Simi meg határozottan kezd kisgyerekessé válni az újszülött meg mini-csecsemő korszak után. Kezd ülni tudni (ha úgy tartjuk), játszani kezeügyébe került dolgokkal, nevetni ránk, sírni utánunk.

szóval kezd összerázódni az élet velük, sok sok sok örömmel, csak ugye senki nem mondja hogy azért ez nem semmi meló.

játszótér is külön élmény: Zsófit nézni ahogy eljátszik, felmászik, lecsúszik, homokozik, hintázik, ügyesen. Közben tudni hogy Siminek a világ legjobb dolga van épp. Szóval jó ám ez, csak erősen el kell vonakoztatni a viharlámpás résztől.

március 14. óta csak gyűjtögettem a dolgokat Zsófiról, aztán ma már nem bírtam tovább*: igaz hogy megígértem hogy nem lesz több, mégis csináltam hófordulós posztot. Azaz hogy a 14-óta beledobált infómorzsákat ráncbaszedtem és visszadátumoztam.

ugyanis hó közben nem írok, mert akkor mi marad a hófordulósba, hóforduló meg nincs? ez nem maradhat. szóval van, és most nem tudom meddig vagy hogy. mindegy.

*: mert Zsófit elvitték apósék, és igaz örülünk hogy egy kis szusszanásnyi Simi-tájm van, de mégis annyira hiányzott már abban a percben amikor beült a kocsijukba, hogy az csak na. Furcsa matek ez a szülő-gyerek kapcsolat.

höhö, belezúgtam a tabletbe. Amennyire féltem hogy két szék közül a pad alá esem, mert se nem telefon, se nem laptop, olyannyira tökéletes, mert több mint egy telefon, szebb-nagyobb, okosabb, és jobb mint egy laptop mert pont tökéletes méretű.

Egy jó kis teszt cikk.

...ma bementem egy telenor viszonteladós boltba, hogy milyen Galaxy kiegészítőik vannak, de csak széttárta a pasas a kezét hogy "ez rétegtermék, sajnos nincs semmi". Ehheehhh, jó volt újra kicsit "réteg"-nek lenni a sok hátébéskedés mellett.

Van egy csodaszép Nokia E51*-esem, amit szeretek, immár 3 éve, mert egy jó kis telefon. Aztán jött eb folytonos kütyümániája, ami egy éve teljesedett ki a HTC Desire telefonjában, amit azóta is FOLYAMATOSAN bújik. Esküszöm. Benézek a szobába, elvileg gyereket etet, gyakorlatilag egyik kézzel fogja Simi szájában a cumisüveget, abból csorog mellé a cucc, ő meg telefonozik. Reggeli-ebéd-vacsora: telefon. Vécére? ofkorz. Beszélgetünk? Bólogat, és böködi a telefont.

namindegy.

szóval amióta megvette, mindig mondogatta hogy vegyünk nekem is, mert Android, így, Android úgy, meg hű-meg-ha.

Mivel nem volt hiányérzetem, nem is igazán keresgéltem, az egyetlen ami megtetszett az a Motorola BackFlip volt, részben a linkelt cikknek köszönhetően.

Aztán úgy két hete kezdtem türelmetlen lenni, mert van filmnézésre az asztali erőgépünk nagy monitorral, van a levelezésre, netezésre használt laptopom, de egyre többször lett volna jobb ha többet látok, vagy egyáltalán bejön valami útközben a szerencsétlen nokiám böngészőjében. Eb HTC-je meg felejtős volt, mert ahányszor a kezembe vettem, mindig csak káromkodás lett a vége: eb személyesre kalibrálta a touch-screen-t, és ezekszerint nagyon nem egyforma ahogy "kattintunk", mert állandóan félre "nyomtam". Meg káromkodtam.

Nomegaztán az se tetszett hogy a laptopom nem mobil - szerencsétlen így a negyedik vincseszterével igazából már örül hogy él (de nem vagyok hajlandó újat venni amíg végérvényesen el nem füstöl, mert erre amire használom, tökéletes) -, mert nagy (majdnem 16"-os képernyő), törékeny, és nem túl jó az akksija. Meg úgyis laptoppárnán figyel, madzagostól, szóval inkább csak az van, hogy behuppanok a fotelba, az ölembe veszem a kávézóasztalról, írok, netezek, majd visszateszem.

De hol itt a mobilitás, ugye?

és ekkor jöttem rá hogy kéne valami. De nem telefon, mert az már van, nem laptop, mert az is, úgyhogy legyen valami hibrid. Az okostelefont se találtam túl nagy előrelépésnek, mert egy telefon méretű számítógép, látom ebnek is majd' kifolyik a szeme az rss readere olvasgatásakor, illetve a billentyűzést se oldja meg a qwerty, se képernyőn, se motorola backflip szerű billentyűzettel sem.

Ekkor jutott eszembe hogy vannak ezek a táblagépek. Ipad kilőve, mert túl nagy (ennyi erővel laptopot is hurcolhatnám), és tádááá, a Samsung Galaxy TAB.

Utánaolvastam, még jobban megtetszett, majd úgy röpke három nap tanakodás után rábeszéltem magam, ráadásul részletre ócsóért megszámították a témobilnál mert aranykártyás vagyok, és lejárt a hűségnyilatkozatom.

Nem nagyon tudtam vele behatóbban foglalkozni még, mert ugye van itt két gyerek is, de amit láttam, töltögettem, installáltam, használtam, az nagyon tetszik.

Az optika méretéhez képest szép képet csinál, gyors, nagyon jól lehet billentyűzni rajta, sőt van ez a swipe, amivel csak húzni kell az ujjad. Telefonál, internetez, mindkettőt 100%-osan. Kafa a bejewelled,  egész élvezhető a filmnézés (vészhelyzetekre), megy a flightradar AR, mi kell még?

furcsaságok:

-telefonálni vele elsőre igazán vicces, de legalább tudtam képeket szerkeszteni és küldeni anyáméknak, miközben velük telefonáltam a képekről (azaz beszéltem a géphez, amin szerkesztettem, ugyanis kihangosítós a telefon)

-nekem még mindig kicsit szoknom kell az andoridot, meg hogy nem egy pc van a kezemben, és jobbklikk-properties, stb, de lassan-lassan alakulunk.

-egy új töltő. mármegint. Szab-vá-nyo-sí-tást!

-és a szoftware. ez egy Android 2.2, de majd csak a Honeycomb lesz az igazi "tablet" oprendszer... eddig nem érzem ugyan hátrányát.

Kiegészítőnek azonnal vettem rá egy fekete szilikon "bugyit", és még egy képernyővédő fóliát szeretnék, bár ez a Gorilla Glass ami van rajta is pretty impressive, ahogy a zangol mondaná. Azaz van esélye a túlélésre egy két kisgyerekes háztartásban is.

Eddig nagyon tetszik. Tényleg belefér még pont a farzsebembe. (mikor vettük, mondta az eladó csóka, hogy már ketten is visszahozták az ipad-et, mert csak otthon hevert: nem volt elég kicsi ahhoz hogy mobil legyen. Méretek)

...emellett megtartom a nokiámat, mert játszótéri gyereklegeltetéshez az a kompatibilis, a laptopot, mert sokat rizsázni az a jó, és az asztali pc-t is, mert filmeket csak szééép nagyban, DTS-ben.

*: jó régi cikk

ma vettem. fasza. még ismerkedünk.

(kár hogy szinte semmi mobil alkalmazás nem tudja kezelni a freeblogot. duh.)

pont ilyen cucc kellett, ami a telefonnál nagyobb, mert azon semmit nem látni, de a laptopnál kisebb, mert az meg törékeny, és nem túl hordozás-barát.