természetesen - ahogy ez lenni szokott -, kialudtam magam, és egész jó napok jöttek, rendes gyerekek, sok evés (ez ünnep számba megy), sok alvás, meg eb is sokat segített.

apróságok: megvolt Zsófi esedékes endokrin felülvizsgálata. Tavaly volt az első ugye, és a csontjai alapján úgy tűnt hogy lemaradt, és 9 hós csontkora volt egy évesen. Most mentünk megint:

most nem lett túl jó a kép, de látszik hogy megjelent egy másik csontocska is, meg a lényeg a doki szerint hogy igaz hogy nem nőtt egy centit se az elmúlt fél évben (85 centi), de nagyobb lett a súlya, és a csontok is arányosak: 2 évesnek felelnek meg, úgyhogy elbúcsúztunk.

Aztán voltunk Simivel csípőszűrésen is, csípője rendben, de mondta hogy csináljak terpesz pelust otthon a moshatómba, és használja azt, illetve beutalt gyógytornára, mert rettenet mód feszes, meg féloldalas a gyerek. Másnap mentünk is, és még most azért keresek dévényest is, biztos-ami-biztos alapon.

Simi visítva bömböl, Zsófi meg dvd-t néz már második órája. kurvajó. kurvára elegem van.

én vagyok a hülye hogy azthittem hogy ez menni fog. nem megy. nem tudok se a kicsivel se a naggyal mit kezdeni. legszívesebben fognám magam és rácsapnál a lakásajtót a visongóra.

----------------

ezt írtam kb három napja. itt figyel draftban. nem jobb egy fokkal sem, pedig most csend van. az univerzum összes szivatása rajtam/rajtunk csapódik le.

kórház, síelés, betegségek, nagyszülők, fogaim, egészségem, anyagiak stb.

a lényeg hogy orbitálisan elegem van, és nem fogok tudni SOHA kitörni belőle.

nemhogy a foglalót buktuk, de még - egy el nem olvasott* szerződészáradék miatt - ki kell fizessük az egész szálláspénzt is...

szóval nemcsak hogy nem mentünk, hanem azidő alatt kórházban rohadtam szerencsétlen Simivel, és még ki is kell fizessük az egészet... Pont úgy vagyok vele mint a macskás viccben...**

Mondtam már hogy elegem van??

*:nem mi szerveztük, és ezt nem tudtuk

**:

Az öreg kandúr macska megbeszéli a fiatal kandúrral, hogy beavatja, elviszi baszni. Ahogy mennek a háztetőkön, egyszer megcsúsznak, és épphogy meg tudnak kapaszkodni a mancsukkal az ereszben.

Már vagy 10 perce lógnak így, mire a fiatal macska megszólal:

-Most már eleget basztunk, haza szeretnék menni.

hétfőtől szombatig kórházazni Bethesdában csecsemőosztályon szar. de túlélhető, sőt néha egész szerethető.

miután az első sokkon ("obstructiv bronchitis") és az azonnali beköltöztetésen túl voltunk, és tudtam hogy innentől már csak jobban lesz a gyerek minden pillanattal, úgy fogtam fel, hogy ez most egy instant Simi-tábor. Egy kis időszelet ajándékba, hogy Simi és én szupersokat együtt lehessünk egyedül, hogy összehangolódjunk, hogy kicsit kicsiszolhassam a radarjaimat a kis jelzéseire, hogy ő is lásson belőlem kicsit többet mint eddig, amikor csak nőtt Zsófi mellett mint a kis vadsóska.

hat nap nem olyan sok, de ahhoz például pont elég volt hogy mérföldkövekre tegyünk szert: a kórházban tanulta meg végre teljesen stabilan tartani a fejét, megtalálta a hüvelykujját (de azt még nem tudja a szájában tartani sokáig, mert csápol) és iszonyat mennyiséget vigyorog. meg gőgicsél, meg rákapcsolt az evésre, és eszik-mosolyog-alszik álombaba üzemmódban is ment nem keveset.

amúgy köhögéssel mentünk hétfőn a gyerekorvoshoz, meg sípolt-szuszogott mint egy Darth Veder, ő meghallgatta, fejét csóválta hogy ez tüdőgyulladás gyanú, menjünk kórházba sürgősséggel. Ott az ügyelet meghallgatta alaposan, majd levetkőztetve rámutattak a mellkasára hogy nézzem meg: küzd a levegővétellel (pontosabban a kifújással), meg tele a tüdeje, szóval irány a második emelet, maradjunk máris itt.

A páni félelem kumulálódik az események gyors egymásutánján, és azonnaliságán meg hogy a gyerek szenved. Amúgy ez vicces hogy _mindegyik_ kismama ilyen fejjel (vagy pluszban még bucira bőgött szemekkel) állított be az osztályra.

de ott már a rutin és a sok hasonszőrű miatt rájön az ember hogy nincs is igazából igazi nagy gáz, illetve a pára és a puff segít. Csak a puff(in) ad neked erőt. (beroudal-os sóoldatos inhalálás és háromszor kétfajta puff (ventolin és felxotide)) plusz orrszívás napi háromszor azzal a vékony csővel amivel szüléskor szokták leszivatni a trutyit a gyerekből.

és Simi már naaagy és öreg gyereknek számított. Volt itt három hetes is, meg tíz napos is, sőt olyan is akinek csak a jövő héten kéne megszületnie. Ok, nem mind a "tüdőrészlegen", mert az csak két szoba volt. Volt ezenkívül a húgyuti (ők nem fertőztek), és a hányós-fosós (ők fertőztek nagyon, úgyhogy nem mehettek ki a szobájukból) és a "steril" szoba, ahova a műtöttek (pl sérv) és a nem fertőző nagyon kicsik mehettek (pl apnoés tíznapos...).

a hely is és a személyzet is nagyon jó volt a körülményekhez képest (egyik éjjel eltört az egyik fűtéscső, meg egyik nap fűrtak-faragtak (apróbb felújítások a kórházban))

(ja, és igazam volt hogy amikor sírni hagytam itthon (mert úgy éreztem hogy utána jobb neki), mert mondták is hogy az nagyon jó hörgőtágító meg hurutoldó.)

hetfo ota korhazban simivel. nehezlegzeses horghurut.

egyszerre több dolog is volt: jöttek anyósék gyerekekre felvigyázni hogy egy kis kimenőt kapjunk. ez volt eddig az első ilyen (bp-en, meg két gyerek), de egész jól alakult, úgyhogy lehet hogy lesz még.

aztán felvetettem hogy ha már úgyis 4+2 fős apartmant bérlünk, akkor nem jönnének-e el ők is, és akkor rögtön nem fájna a sóher szívem az üres ágyak láttán, lenne bébiszitterünk, akik nem mellesleg repesnének a gondolattól hogy unokázhatnak, no meg már régóta szerettek volna téli ausztriát látni. Bevállalóssági faktorunk meredeken zuhant ugyan, de milyen jó már hogy így még akár tényleg tudunk majd síelni is akár. (ha lesz hó, ha lesz felszerelés, és ha nem szarom már megint össze magam a pálya tetején hogy innen aztán soha le nem merek csúszni)

ezenkívül voltunk építésznél, megint tovább beszélgettük a ház koncepcióját, egész jól haladunk, bár egyre jobban elkeseredem ahogy egyre inkább távolodnak a 1:design, 2:praktikusság és az 3:anyagiak.

és utána egy kis hab a tortán: evettel kimentünk a wamp-ra. Életemben először volt, de asszem nem is megyek többet, mert csak egy újabb pénzköltési lehetőség, mert úgyse bírnám ki legközelebb hogy ne vásároljak. (egy kafa nyaklánc, egy hajpánt,  egy képeslap és két csomag fűszer volt a mai fogás)

bevállalósak vagyunk, és megyünk ausztriába síelni a jövő hét végén három napra. hát kíváncsi leszek magunkra... már négy éve nyúzom ebet hogy menjünk, mert mindjárt terhes leszek, aztán meg hogy kisbaba van, aztán hogy megint terhes leszek, aztán a végén akkor jutunk el amikor már két kis nehezítő tényező is van, de meglátjuk. Remélem van 21-es méretű síbakancs a kölcsönzőben. szmájli.