bevásároltam, összeraktam a kórházi cuccot, a szülőszobás cuccot, a gyerek-kórházból-hazahozós-cuccot.

Kimostam minden kisruhát, pelenkát, eztazt. Kiürítettem egy fiókot a cuccainak (az ideiglenes beköltöző, aki aztán egyre több helyet fog követelni magának, mint ahogy eddig az előző kettő is tette. a kis alattomosak), 

összeraktuk a járókát (most az lesz az ideiglenes ágy). elővettem, szelektáltam és fertőtlenítettem a kezdő cumisüvegkészletet. M-al karöltve megrendeltük a yoomi melegítőbetétet is (itt is köszi!). Fertőtlenítettem a kiskádat.

vettem új játszóscumikat, vízhőmérőt, eldobhatós pelenkát. Kb ennyit kellett venni, a többi van/volt. 

már csak az új bárányszőrt kell megvenni és jöhet a kisbaba. 

ja nem, még egy lapozós kalácsot kell megsüssek és leszállítsak (segítsüti elmaradás) és egy lekvárt kell főzzek, meg posztoljak meg talán eladjak. 

na és ha ezek megvannak, na, akkor...

csak szólok hogy még két hét és újra hideg lesz és esni fog a hó, szóval ne nagyon készüljetek még a tavaszra....

ismét terhesség, ismét rajtam a pica... de most nagyon durván... 

Mondjuk szerencsés vagyok, mert én csak az agyag-föld-kréta kívánósságot, fogtam ki, nem pedig mondjuk a hajevést, de ez is rettentő... most is épp jöttem haza NST-ről, amikor a kisutcákban az omló vakolatot néztem párás szemekkel, hogy én most azonnal odamegyek és lenyalom az összes maltermaradványt, meg a pincék előtt négykézláb akartam menni hogy beszagolhassak és korhadt fát akarok _harapni_... rém bizarr...

a rossmannban egy fél órát álltam a gyógykészítmények előtt, hogy hátha van valami kovaföld kapszula, ami nem lágyzselatinban úszik, hanem sima kapszula és abból kiehetném, mert a múltkor már annyira rajtam volt a kívánás, hogy átmentem a gyerekszobába és rágcsáltam egy kis táblakrétát. persze fostam hogy nehogy lázas legyek tőle, ezért csak kicsit, de akkor is... 

most a netet túrom hogy milyen agyagport lehetne venni hogy azt ehessem ...

ja, és pedig eddig azt hittem hogy a kalcium-magnézium tabletta időbeni elkezdésével és folyamatos szedésével kivédhetem ezt, de ezekszerint nem. Ezekszerint valami más nyomelemre áhítozik a szervezetem...

most hogy leesett a hó, most kerültem szinkronba a hasam körméretével. Eddig ugyanis mindegyiket amikor szültem, épp esett a hó. Most valahogy bekattant hogy milyen jó lesz ez mégiscsak. meg hogy várom. meg hogy még 30 nap.

50 nap van hátra, fogy az ikeás centi. Érdekes ez a kettősség, hogy egyrészt rettentő hamar eltelt az idő, másrészt viszont ólomlábakon jár. MÉÉÉG 50 nap, behalok.

tegnap voltunk 32 hetes ultrahangon, kicsit megkésve mert már 33 hetes vagyok, a Péterfy-s heppinet-en. Ugye én elég összevissza csinálom a terhes-protkollt, mert az első uh meg vérvétel az kecskeméten szokott lenni, aztán egyszercsak megjelenek a Margit kórházban terhesgondozóban, ott a hajuk égnek áll hogy mit keresek én itt így, de aztán átbeszéljük, megcsináljuk ott is a vérvételeket, aztán genetikai uh megint kecskemét, aztán ez a nagy uh ez meg fizetősen a Péterfy-ben, utána még egy vérvétel margit kh, majd leköltözök kecskemétre, ott folytatódik a végső visszaszámlálós, utolsó vérvételes, utolsó ultrahangos, NST-s része a dolognak.

naszóval uh. a nő nézi a gyereket, hát az összevissza fekszik bennem, konkrétan fent a bordaívem alatt, keresztben. ezt én érzem eléggé, mert mindig a bordáimat nyomkorássza belülről. alul a hasamban meg semmi. Aztán nézi a fejét, átmérőjét, megkérdezi hogy az előző gyereknek mekkora feje volt? mondom nagy. Erre ő: hát ennek se lesz kicsi. kösszépen. 36 hetes korú magzatnak megfelelő méretű most a feje... baszkikám, hogy szülöm én ezt meg? 

Aztán ismét csak fiú (vagy nagyon nagy kihívásokkal küszködő lány). ...és van haja... és már nagy pofazacskós csecsemő basszus... pofáncsapott a valóság hogy tényleg nem pszeudó terhes vagyok.

aztán ma is, amikor védőnőhöz mentem D vitamint íratni a gyerekeknek, ő meg kicsit kérdezgetett, aztán már úgy vált el tőlem hogy "könnyű szülést!". 

ennek a fele se tréfa. pedig még most is nehéz elhinni, de ezekszerint tényleg lesz még egy gyerek nemsokára. De még mindig nem mertem venni semmit neki. most valahogy bennem van a babona, vagy a hitetlenség. Az új határnak a február 1-et jelöltem ki, akkor már azért talán érdemes lesz nekiállni szervezni eztazt.

tegnap az amúgy cuki gyerekekből estére eléggé elegem lett, mert addigra ők is átestek a holtponton és nyavajgósak lettek és irracionálisak, a végén meg már sietni kellett (mindig sietni kell valahova, még akkor is amikor semmi sem történik) és Simi egy istennek se akarta elengedni a hülye járássegítőt (ami újra sláger és mind a kettő azt tologatja a lakásban) és elszakadt a cérna és szabályosan kirúgtam előle. ő persze pofáraestett és bőgött.

aztán meg én bőgtem a kocsiban hogy mekkora egy tirpák vagyok, és hogy ez csak két gyerek, mégis mi a frászt csinálok majd hárommal. 

és akkor pörgettem végig magamban azt hogy miért van ez az óriási diszkomfort érzetem úgy anblokk most, és arra jutottam hogy szegény szerencsétlen harmadik gyerek. 

Mert nyáron volt az a pillanat, amikor ugye úgy tűnt hogy nem jön össze mégsem harmadik, és elengedtem a témát, és arra fókuszáltam ami van: két, szép, egészséges gyerek, ráadásul fiú is meg lány is, tényleg mit nyavalygok, jó lesz ez így. Már épp elég nagyok, lehet velük már normálisabban élni, utazni, kirándulni, értelmesek, szépek, minimálisan jól neveltek is.

Épp elhatároztam hogy dolgozni is visszamegyek, már ki is számoltuk hogy akkor mennyi szabi, mikor jön a tényleges munkába állás. (újra emberek! újra IQ fürdő! szociális és társadalmi élet!)

Már kitaláltam hogy a műtétet is megcsináltatom, amivel majd ugye szépen lefogyok és ráadásul ugye a szexuális életem is épp kivirágzófélben volt.

Erre hopp: terhes.

és most tényleg iszonyatosan terhes a terhesség, és iszonyatosan sajnálom szegény kisklambót, hogy rögtön ezzel a türelmetlenséggel mérgezem, de egész egyszerűen sikítozni támad kedvem hogy mennyire szar ponton nyomtam be a GOTO 10-et.

tegnap IKEA, hoztam papírcentit és rögtön le is kellett belőle sokat vágni. Papírcentis visszaszámlálás indul. 80.

naszóval az úgy volt hogy eleve három gyereket akartunk, de amikor Zsófi után Simi hamar összejött, akkor az elején nagyon sokat szoptam a kis korkülönbség miatt, tehát toltuk a dolgot. Aztán egy éve viszont nekiálltunk, nem akartam nagyon nagy korkülönbséget, mint nálunk volt pl (oké, az extrém: vagyok én, aztán rám alig két évre tesóm aztán rám 12 évre jött kistesóm), és nem jött össze. Egyre több sikertelen teszt, meg kényszerkamaty meg minden és nyár végén feladtam, hogy oké, nem jön össze, nem jön össze, különben is van már kettő, rögtön mind a két fajtából, mégis mit sír a szám. Elkezdtem a munkahelyemre is a visszajelentkezést és TERMÉSZETESEn akkor jött Murphy, meg a Sámson munkanevű egyén, aki meg akkor fityiszt mutatott és bejelentkezett, de csak azért hogy kicsit jóóól beéghessek a főnököm előtt is, akivel már épp mindent szépen letisztáztunk.

Utána, alig két héttel a pozitív teszt után, kaptam egy olyan fasza epegörcsöt hogy négy napot kórházban töltöttem, ahol meg akartak műteni, de koraterheseket sosem műtenek, úgyhogy csak infúzió, meg fájdalomcsillapítás, meg éheztetéses diéta és ígéret hogy ha második trimeszteres leszek, akkor majd már műthető leszek. 

Most lekopogom, nincs gond epémmel (nekem a terhesség erősíti fel ezt a dolgot a házidokim szerint, mert csak Simis terhességkor volt egy nagy epegörcsöm, meg most ez az egy), mármint nincs görcs, de a pár pici kő benne van, szóval ha addig nem is, de utána mindenképp műtenek, műtenének.

jaigen, és a kórházba amúgy úgy kerültem hogy ekkor már két hete folyamatosan véreztem (első jel hogy biztos nem marad meg ez sem), irány ügyelet, aki rögtön nőgyógyász ügyeletre küldött hogy ők zárjanak ki vetélést , 100%ban nem tudott kizárni semmit, de részéről nincs gond. ekkor vissza dokihoz, aki meg sebész ügyeletre tovább, ahol végre megvolt a diagnózis hogy epegörcs, de igazából senki nem tudott semmi biztosat, mert ugye véreztem is közben, 

A kórházban neveztem el Sámsonnak, mert ha túléli ezt az egész hercehurcát, akkor tényleg olyan erős mint a neve.

és innentől próbáltam nem is rákoncentrálni, hogy ne legyek én sem és a gyerek sem nyomás alatt.

amúgy úgy tűnik hogy fiú, de névre nincs ötletem, illetve ami van, az meg nem arat osztatlan sikert az itthoni kupaktanácsban. 

nov30-án lejárt a GYESem, viszont rég kellett táppénzt és hasonlókat intéznem úgyhogy ezt pl most benéztem, mert csak ma mentem el intézkedni... mert minek az ellenség, amikor saját magunkkal tudunk a legjobban kiszúrni úgyis...

még az van, hogy most 28 hetes vagyok. Március 1-i céldátummal. Ezt most nem hirdetem sehol, főleg fészbukon nem, senkinek semmi köze hozzá, itt sem akartam, aztán rájöttem hogy hiszen ez az én blogom, hülye-e vagyok?

szóval para már beindult, mind a szülés miatt, mind amiatt hogy teljesen hülye vagyok-e, hiszen még egy gyerek?? nooormális? hát nem. De most már nem mondok olyasmit hogy mégsem kellett volna. mert de, mert akartuk, meg minden, de nagyon nem lesz egyszerű. Egyrészt basszus csak két kezem van, és sokszor az sem elég, másrészt meg épp végefelé tartunk a tápizásnak, a pelenkázásnak, erre kicsit még megszivatom magam. Alvás se lesz újra, stb. 

De amikor jófejek, akkor viszont _annyira_ jó fejek, hogy biztosan akarok még.

A legjobban amúgy az zavar hogy mennyit kiesek munkából. rettentő sokat. És rettentő öreg leszek mire visszamehetek. Negyvenes nyanya , amint újratanulhatja a friss végzős egyetemistáktól az egészet. pfffff....

(már el is felejtettem hogy milyen jó blogolni, ahova azt írok amit akarok, le lehet szarni hogy ki mit szól hozzá és hogy mi a desired public opinion.)

szóval örülök meg minden, de jó lenne egy időgép azért legalább a végére...

hogy van itthon vércukormérőm. hiába lett tökéletes a 26. heti terheléses vércukrom meg az éhgyomri, ha pl ma reggel kiderül hogy 8 fölötti értéket produkálok egy sima próbareggelis próbával. múlt héten még csak 7-es érték volt...

úgyhogy szevasz triplacsokis muffin, helló diéta.

mai ebéd: zellerkrémleves, shiitakés párolt (de még ropogós) kínai kel, és virsli. ez annyira nem is rossz. hmmm