A kocsink rendszáma páratlan, hétfőn páros nap lesz, nekem viszont NST-re kell menjek vidékre, G dokihoz.

És akkor most mire számíthatok ha elkapnak? 

-----

update: semmire. De akkor meg mire jó ez az egész? 

A múltkori színházélmény a Keleti pu. volt, Rudolf Péter rendezésében, ami az eddigi egyetlen igazán nagy mellényúlás volt, dacára a kitűnő szereplőgárdának. Nekik gondolom örömjáték lehetett az egész - nekünk kollektív kényszeredetten vigyorgó szenvedés.

Annyira szűken szólt a keleti pályaudvaron leképződő kismagyar rögvalóságról, hogy aki nem járt még ott, annak az utalások szinte fel se foghatóak. Aki meg járt ott, annak meg már minek, ugye.

és ezzel el is mondtam mindent.

Port.hu

Tegnap voltunk megnézni a Katona József színházban a Sáskák c. darabot. 

Az az igazság hogy az egyik kollégám szervezi a színházbajárásokat: minden hónapban kiválaszt egy-egy darabot, és arra verbuvál jelentkezőket, mi meg mindig elmegyünk mindenre amit szervez, válogatás nélkül. Teljesen rábíztuk magunkat Á.-ra, aki így olyan darabokra is eljuttat minket amire én speciel soha nem ültem volna be magamtól. Pont ezért, ugye. El se olvasom általában előtte hogy miről fog szólni, szeretem teljes meglepetésként megélni az estét.

Így történt hogy tegnap egy kortárs szerb egzisztencialista bohózatra (?), vagyis inkább drámára ültünk be. Ezek a szavak egyesével puffogtatva is nehezek egy péntek estére, de így együtt, töményen ömlött a nyakamba. De a dráma már a nézőtéren elkezdődött: a szék kicsi volt, kényelmetlen és előre dőlős, a nadrágom alul nyomta a hasam, a melltartóm felülről, és mikor felgördült a függöny, akkor jutott eszembe hogy még zsepim sincs, pedig kéne, és szomjas vagyok. Jó alapok. Nomegaztán most arconcsapott maga a történet is ami minden rosszról szólt amiről én mostanában nem akarok hallani: az elmúlásról, a generációs ellentétekről, a még- és a már- szinglikről (elhagyottakról), a szar férjről, a kicsinyes terhes feleségről, a zsugori apósról, a köcsögszemét gyerekről, mindezeket a karaktereket egy fura, mármár nem evilági nő köré csavarva, aki állt a középpontban, és ragadt rá a történet mint egy hurkapálcikára a vattacukor.

Nagyon jó rendezés (Máté Gábor), remek férfi főszereplő (Elek Ferenc), és szuper jelmezek (Füzéri Anni).

Port.hu

Egy szelet rozskenyér, megkenve libamájdarabkás zsírral, majd daráltam rá vargányás fűszersót és tettem rá egy kevés újhagymát. 

Élni tudni kell.

Ma töltöttem be a 34. hetet, lépek a 35.-be, 42 nap van hátra. Statisztika szerint a gyerek 2250gramm és úgy 44 centi hosszú. 

Jövő hét hétfőn megyek az első NST-re, persze nem a Péterfy kórházba, csak ott volt ez a jó kis összefoglaló a dologról. Kicsit korán lesz, de egye fene, nem fogok tiltakozni, mindig jó érzés tudni hogy mi a helyzet odabent. Főleg most hogy szinte minden nap legalább kétszer csuklik a gyerek, reggel meg este lefekvéskor a leggyakoribb. Nagyon fura érzés hogy ilyen sűrűn csuklik, bár ahogy olvasom, ez teljesen normális meg természetes, csak levegőt venni tanul. 

Pelusokat mostam, már kétszer, asszem ennyi elég lesz, most jönnek majd az egyéb (lepedő, törölköző, ilyesmik), majd a kisruhák. Már elkezdtem megvenni a Szülünk! cuccokat is, elég hervasztó: Tena hálós bugyi, meg társai. blöe.

Én továbbra is hasonlóan utálom már ezt a hordó-létezési formát, aminél sohasem tudom eldönteni hogy mi az ami a kövérség, és mi az ami a gyerek miatt nem megy, úgyhogy csak bosszankodok, meg utálkozom. Cipőbekötés rég kihúzva, zokninál is már megköszönöm a segítséget, viszont lassan a bugyifelvétel is gondot okoz, és ez itt a vég...

Hétfőn viszont felhozzuk apám volt bölcsőjét, és elkezdek keresgélni valami jófej asztalost, aki vállalná a megjavítását, tisztítását, újrafestését nagyhirtelen. Aki tud ilyen restaurátor hajlamokkal megáldott asztalosról, ne habozzon, írjon!

Nos, miután tegnap felhúztam magam a Bűvös Szakács cikkén, és épp meg akartam halni hogy nem mehetek oda végigenni a kaiseki menüt, akkor úgy döntöttem szegény ember vízzel főz, csinálok egy kínai erős-savanyú levest.

Az a szuper a kínai kajákban hogy kábé három perc elkészíteni őket. DE! Azért nincs minden ingyen, ami itt megspórol az ember, azt jól ledolgozza előtte, ugyanis az előkészületek eltartanak egy darabig.

Egy negyed csirkemellet feltettem egy pár szem borssal meg fél hagymával meg egy kis sóval főni. Közben apróra vágtam minden hozzávalót. Az lenne a titka hogy minél inkább egyformára kell darabolni mindent.

Kezdtem az első etappal: 3 gerezd fokhagyma és úgy két centi friss gyömbér apróra vág.

Aztán a többi, amit lehetőleg julienre vágunk: répa, újhagyma (ezt karikáztam), bambuszrügy, shiitake. Közben elkészül a csirkemell, azt is picire vágjuk, majd lecsöpögtetés után a tofuból is hasonló méreteket darabolunk.

bal oldalon a fokhagyma-gyömbér egyben, bögrében a tofu, vékony csíkokban a répa meg hagyma, aztán alatta a bambuszrügy, shiitake. Alatta csirkemell, keményítő, tojás.

jobb oldalon: rizsecet, halszósz, főzőbor (ezt végülis nem tettem bele), szójaszósz, szezámolaj, bors, thai chilipor, és az elmaradhatatlan: erőspista. No meg a szégyenszem, az erőleveskocka.

Aztán első lépés: wok, bele olaj, majd a gyömbér-fokhagyma, aztán bele egy kis csilipor. Ezt jó nagy lángon megkavarni, vigyázni nehogy megégjen, majd bele még egy kanál erőspista. Ezt is átkeverni, majd kikotorni egy tálkába.

Aztán az üres wokba úgy egy liter vizet teszünk (wokot persze nem kell kimosni), és szinte minden összevagdosott hozzávalót beleborítunk, meg az alaplevet is (kocka). Kis ideig fő.

Aztán elkészítjük a keményítőt: a porba egy kis hideg víz, elkever, majd a levesbe belecsorgat.

De ez is, meg maga a további fűszerezés is teljesen ízlés kérdése: ki mennyire szereti kocsonyásan/ecetesen/szójásan/tojásosan/borsosan/csípősen.

Mert jön bele az ecet, a szójaszósz, a bors, meg belecsorgatjuk a felvert tojást keverés közben. Aztán az elején elkészített csípős-fokhagymás-gyömbéres cuccból is belekanalazunk ízlés szerint, meg pár csepp szezámolaj, és megszórjuk újhagyma-zölddel.

és kész is!

Jóétvágyat.

újabb mérföldkő: a Büdös Kölök első mosása van épp a mosógépben. Csupa textilpelus. Ezt terveztem januárra: kimosni minden pelust négyszer (ekkor érik el nedvszívó hatékonyságuk csúcsát), meg kimosni a turkálós cuccokat kétszer, aztán meg a sima cuccait egyszer. Vagy valami ilyesmi. Aztán el is ment a január.

Ha a gyerek már nagy lesz, és épp rámcsapja az ajtót mert kamasz és én meg csak meg szerettem volna kérdezni hogy milyen volt a napja, nos akkor azt fogom üvölteni neki, hogy "bezzeg amikor várandós voltam veled, nem ehettem kilenc hónapig szusit!"

Pedig voltam londonban is ahol minden sarkon ezt árulták, és még a végén pont bezár a Fuji is. 

Sírok.

Tegnap voltunk az itteni IMAX-ban, és megnéztük a SpaceStation-t, ugyanazt amit augusztusban Londonban. Ugyan nem volt már _akkora_ durranás, mert ugye nekem az utolsó 3D élményem az a piros-kék szemüveges lapozós-rajzok voltak, így elég nagyot szólt elsőre akkor az IMAX.

Nos, lehet hogy rosszmájú vagyok, de ez a kópia szerintem egy használt kópia volt. Több helyen sérült - legalább háromszor volt olyan hogy az egyik szemre elsötétült egy pillanatra -, és eléggé hangyás.

Aztán a szinkronizálás... tejóég. KATASZTRÓFA! Egy-két színész szinte csak felolvasta ami szövege volt, mint régen az aláolvasós pasas tette, teljesen tónustalanul, monotonon.

Meg aztán az elején még talán be se volt rendesen állítva, vagy a fene tudja, én legalábbis nem emlékszem hogy a Science Museumi moziban ennyire nem lehetett volna ráfókuszálni a dolgokra.

...és asszem a vászon is kisebb mint volt. 

De ez csak egy kis összehasonlítás, igazán szőrösszívűen, mert aki itt látja először, annak tuti szuper élmény, úgyhogy gyerünk a moziba be!