ötvenhat nap van hátra. tegnap vendégség, de már én sem tekintem magamnak külön személynek, hanem csak egy hülye krio-tartálynak, szóval már nem igazán beszélget velem senki.

a mai napnak kéne élni, de nem megy, egyre csak a végét várom ennek, aztán a következő lépésnek, stb. nem jó ez így, bár talán esetemben megérthető. vagy nem,.

most megint az építkezés is távoli, éjjelente ezerszer járok vécére és nagyon szeretem hogy a lakásba halványan bedereng a köztéri világítás, meg a szemben lévő tízemeletesekben egy-egy ablakban ott az élet, és ilyenkor rám tör hogy biztos mennyire félelmetes/magányos lehet egy vidéki kertes házban az éjszaka... 

paragép lettem és utálom magam

meguntam a hajszínem, mert már violet/padlizsán lila volt sokáig, aztán vissza barnába, és utána egy utolsó béna burgundivörös próbálkozás után eluntam az egészet. Meg ugye a sok festés egymás tetején egyre sötétebb és sötétebb végeredményt adott. De az volt a baj, hogy világosítani kétféleképp lehet: leszivatni csutkára szőkítővel, és újra visszafesteni mondjuk egy világosbarnát, vagy lassan-lassan kimelíroztatni.

Nos ez utóbbira esett választásom, pedig nem vagyok igazán melír párti, és akkor még finoman fogalmaztam.

elmentem, befestette, hatóidő letelt, kimosta a hajamból a festéket, és beülök a székbe, és áááááááááááá.... a barnásvörös hajamban élénk pisasárga csíkok, de jó sok... gyorsan vissza a mosóba, hajamra hamvasító.

úgyhogy most úgy nézek ki mint Szörnyella fe Frász, de legalábbis mint aki erőteljesen őszül...

egy kis idő múlva úgyis elmegyek, és újra melír, de akkor új helyre, és akkor átfestjük vmi világosbarnára is, de addig ezzel kell együtt éljek..

akartam írni Az Elbaszott Napról, de annyira fos volt, és hosszú hogy nem tudom hogy pazaroljak-e rá karaktereket egyáltalán.

a lényeg tömören (ha-ha): csütörtökön reggel mentünk (már ez is nagy szó ugye, elindulni két gyerekkel) fogorvoshoz, dokikonzultációra, ahol kiderült hogy a kurvajó fogaimat vagy kihúzzák és kapok koronát meg hidat (bazmeg mint egy államapítás), vagy kipotyognak maguktól. Ja, és persze fizessek, úgy egy jó állapotú zöldségesMerci árát.

Merthogy hiába szépek-a-fogaid-Laci, az összes csont elsorvadt, és persze hol?? elöl, alul is és felül is, úgyhogy szép fogak, viszlát, ősz van, hullás.

mondom én hogy patentos protézist lesz itt a megoldás...

aztán meg a rosszfej dokinéni direkt elhúzta a megbeszélést, mert pikkel a jófej doktornénire, úgyhogy lekéstük az utána következő, már jóelőre lebeszélt, kézműves foglalkozást, ahol ugyan Zsófi a célcsoport, de úgy készültem már rá én is a térd-szobafogság miatt, mint a megváltás.

szóval azt lekéstük, úgyhogy félig bőgve végigdühöngtem az utat amíg eb elvonszolt gatyát venni nekem (ez a projekt Simi születése óta húzódott), hogy én csak olyan helyre jutok el ahol nekem szar, vagy szart mondanak, ÉS MÉG fizessek is érte. meg hogy már csak a decathlon férfirészéről öltözöm, ennyire lúzer és smucig vagyok, erre jön a fasza pénzköltési lehetőség, de nem ám valami jó kis kényeztetés

gatyaboltban persze csak egy darab fekete volt, az is bokánál kalimpál, de már leszarom, játszótérre jó lesz.

Haza, postaládánál nem tudom becsukni, majd szimplán csak beletörik a zárba, majd Zsófi is alakít egyet a lakásajtó előtt ("nem megyek be" meg hasonlók), Simi meg ordít amitől az utolsó utáni apróvékony cérna is elpattan... és csak járkálok bőgve a lakásban mint egy ketrecbe zárt vad, és nem tudom mit csináljak, aztán rájövök: el innen, most azonnal, mielőtt kárt teszek valamiben.

megvilágosodok: úszni!

összedobálom a papucsot, fürdőruhát, törölközőt, majd én balra el*, elvágtatok a Puccos Fitnesszig, csak hogy ott jöjjek rá a fizetéskor hogy nem aktiváltam az új kártyámat, egy havi bérletre meg nincs kessem, úgyhogy mehettem el egy automatáig.

Azthiszem nem kell elmesélnem hogy milyen lelkiállapotba kerültem mikor kiderült hogy az nem működik... erősen kellett magam visszafogjam hogy ne káromkodjak bőgve telitorokból mint egy Tourettes...  tovább vánszorogtam a másikig, ott kivettem pénzt, biztos-ami-biztos alapon, és itt meg nagyon erősen kellett arra gondoljak hogy nehogy felvágtassak a csendes lakásba, és hagyjam a francba az egészet, mert ÚGYIS csak sznob picsákkal lesz tele a hely, és ÚGYIS kinéznek engem onnan, és ÚGYSE tudok majd úszni, és különbenis, mit akarok még, nem elég jel ez hogy nem tudtam fizetni, utána meg még az automata se volt jó??

De akkor eszembejutott hogy ha most nem megyek el valami mást csinálni mint a lakásban levés, akkor tényleg bekattanok, úgyhogy nekiindultam ilyen jó kis baszd-meg-a-létrát-nyuszika hangulattal újra a Puccos Fitnessbe. Fizettem, bementem, majd az öltözőbe lépve mellbevágott a Sztereotípia három csaj képében: a szolis vékony fitnesszlédik épp az egyikük Thaiföldi nyaralását vesézték ki: "voltunk travi-előadáson is, de az mind semmi ahhoz képes hogy volt az egyik ilyen helyen egy nő, aki élő madarat dugott a pinájába, és forgott kettőt, majd az kirepült". esküszöm. de ez már komikus volt, és igazából innentől már minden egyre jobbra fordult, mert ugyan kiderült hogy hirtelen felindulásból nem megyünk uszodába (1: két hete szőrtelenítettem, 2: a fehérneműim is "játszótér kompatibilisek" max), de úsztam háromnegyed órát; elcsodálkoztam magamon hogy 10 év nem úszás után is milyen jól megy még, sőt még a hátúszást se felejtettem el, pedig mikor elrugaszkodtam háton, akkor hirtelen azt se tudtam hogy hogy is kéne csinálni. Sok nyugger volt, úgyhogy úgy éreztem magam mint valami élsportoló, és egy levegővel elúsztam víz alatt a medence feléig. Igaz ez nem nagy valami, lévén ez egy kacsaúsztató (25m), de lelkivilágnak, meg a jelenlegi fizikumomnak tökéletesen elég. Aztán szauna is, ahol meg már úgy feloldódtam, hogy szóba elegyedtem az ott tartózkodó fantasztikusan anti-sztereotípia emberekkel: közvetlen, hétköznapi idősebb emberek, kövér lány, fiatal srác.

Aztán hazamentem, és mivel egész nap nem ettem, épp ültem volna le enni, és ekkor Simi rákezdett az ordításra, és rájöttem hogy ez az uszodás felfrissülés ez kábé annyi, mint egy csepp víz, egy dézsa kiszáradt jukkának; Sehol a türelem, amit annyira áhítottam.

még kimentünk tesómékhoz is, de ott meg most Berci meg Zsófi ölik egymást, Simi meg ordított ott is, úgyhogy ott meg megállapítottuk hogy legközelebb valami demilitarizált zónában találkozunk csak, így nincs értelme kimennünk már többet.

ismét haza, ott meg erősen reménykedtünk hogy az egész napos üvöltés után gyorsan elalszik Simi, erre rúgott még belénk jónagyot: 11-ig sikítozós üvöltés (rossz anyának levés, szobából kivonulás, szemforgatás, lelencbe adás gondolás).

én persze már 10-kor hullafáradt voltam az úszástól (v.ö.: nem szokta a cigparaszt a szántást), dehát ez ugye kit érdekel.

*: eb meg jobbra, mert elvitte Zsófit játszótérre, Simi a hasárakötve. Egyébként ő volt a nap hőse, az már tutihótziher.

-----------------

...és mióta leírtam hogy 1: Simi jól eszik: felére zuhant vissza a fogyasztása, 2: milyen jógyerek napközben: állandóan sír, 3: este milyen sokat alszik: most épp hajnal 2 van, és Simike négyórázik...

nem is tudom hogy mit merjek leírni ezekután

kezdődött ott, hogy reggel arra ébredtem hogy az este még csak enyhén fájó fogam reggelre bedurrant. Aztán Zsófit hatkor felébresztette az enni kérő Simi, úgyhogy Zsófi jó három órával hamarabb ébren volt, és ugye én is. Aztán nem tudtam enni a fogam miatt úgyhogy éhes is voltam. Majd bejelentkeztem fogorvoshoz, és kettőre hazajött értem eb, hogy keresztülvágjunk a harctérre emlékeztető városon. Iszonyú dugó mindenfelé...

Természetesen újra para a fogorvosi székben (de a csodakezű doktornéni fájdalommentessé varázsolta a beavatkozást szerencsére), majd ha már úgyis lőttek az aznapi szoptatásnak, akkor azt javasolta hogy menjek el röntgenre is. (Közben eb egy közeli játszótéren volt a két gyerekkel, a hős) Röntgenen ezren, bár gyorsan sorra kerülök, jó fél óra míg előhívják a cuccost, addig lerágom a körmöm idegességemben hogy vajon hogy boldogul eb, majd otthagyok egy rakás pénzt, és beülünk újra a kocsiba hazafelé. Az úton megsasolom a röntgent, lefagy a számról az érzéstelenített mosoly, az bizony ott tényleg totális csontsorvadás, pár fogamat csak a szentlélek tart. Fasza.

Haza, én éhes, de most meg azért nem lehet enni, mert érzéstelenítőzve vagyok.

Nekiállok fejni, majd a bámulatos mennyiségű 50 mililitert - ennyit egyszerre még nem fejtem - borzasztó nehéz szívvel a csapba öntöm.

Futócipőt húzok, ha már megígértem itt mindenki előtt magamnak, akkor legalább az első heteket bírjam ki, nekivágok a szigetnek. Ott ezren, szegények kerülgethetnek, aztán az utolsó kétperces etap végénél beüt a krach: a térdem. Hazafelé már csak sántikálok, itthon meg már totál kripli üzemmódban.

most akkor mi a fenét csináljak? ez elmúlik magától mint egy húzódás, vagy ez valami örök bénulás/ficam/akármi? menjek el dokihoz? körberöhög? majd biztos az úszást javasolja, mert az ízületkímélő, de azt én köszönöm nem kérem (imádok úszni, félreértés ne essék, csak iszonyú macera)

(és akkor az achilles inaimon lévő vízhólyagokról még csak nem is beszéltem, jóétvágyat)

reggel hatkor keltünk, eb elvitt vércukorterheléses vérvételre, ott aztán kiderült hogy a három hete levett éhgyomri vércukrom jó volt (3,9) úgyhogy nem kellett megismételni az éhgyomrit, cserébe ihattam a 75gr glükózt, amitől megint majdnem behánytam. Majd miután be akartam a fáradtságtól meg a fejfájástól meg a hányingertől esni a szék alá, szóltam ebnek hogy vigyen haza amint felébred Zsófi, és a maradék majd' egy órát már otthon pihegtem vízszintesben.

aztán vissza a végső vérvételre, majd haza. Eb rögtön ment is dolgozni, úgyhogy maradtam Zsófival, sétáltunk játszótérre meg minden, majd haza, megetettem, lefektettem, és addigra olyan mértékű fejfájás vett erőt rajtam, hogy csillagokat láttam, meg fáradt is voltam, ledőltem, de persze kábé akkor sikerült elaludnom hogy fél óra múlva kelt Zsófi, és meg ott maradtam az ágyban fekve keresztbeálló szemekkel.

Zs rendes volt, mert körülöttem molyolt, meg mellém feküdt, és úgy néztünk könyveket, meg hasonlók, amíg meg nem érkezett az apja, aztán aszontam hogy nekem ebből elég, adjon azonnal egy panadolt, az meg lehúzta az egészet kábé fél óra alatt. (tudom, kapjam be, hogy nekem hat ennyi is)

hát ennyi az én csattanó nélküli történetem mára.

most meg sül a szezon első sütőtökje a sütőben, és isteni az illata.

próbáltam belezsúfolni amit csak lehet, úgyhogy hétfőn délelőtt elpakoltam itthon, délután-este Tranzit ebbel, KCs-vel és HZs-vel, jó kis egészestés dumaparti, onnan meg az IMAX-be mentünk negyed 11-re, az Avatarra végre.

nos a filmről: életem legjobb és legfosabb filmje egyben, mert a látvány beszarás, a történet meg... nos legyen elég annyi hogy többször markoltam szorosan a popkornos dobozt hogy most belehányok a demagógiától.

kedden reggel fodrász, délben Tranzit pár ismerőssel, aztán haza, innen IKEA KCs-vel, majd este meg vacsora a Pastramiban ebbel. Este meg megnéztük a Date Night-ot még itthon.

Ma meg aludtam, meg neteztem, meg délután egy fullos fürdőszobatakarítást vittem végre véghez (csempemosástól a padlólap fogkefével történő fugatisztításáig), meg nézem továbbra is rendületlenül a Numb3rs-t.

...és most meg már tűkön ülök, mert hazafelé tart eb Zsófival.

most szerdáig kölcsön a gyerek anyóséknál, szénné lesz kényeztetve, úgyhogy csütörtökön felköthetem majd a gatyám hogy ne bőgjön egész nap, mert 1: nincs egész nap a kezemben, 2: nem vagyok ketten mint szórakoztató bizottság, 3: nincs hatalmas lakás rohangálni, telistele új játékokkal, 4: nincs hatalmas kert, 4: nincs se kutya se macska, se kakas.

...azért rájöttem hogy a múltkor azért nem hiányzott, mert mi is a nem megszokott környezetünkben voltunk. Itthon azért érezhető a fájó hiány, az üres kiságy este, a (még) szétdobált játékok, a mancsos tükör, stb. Úgyhogy megnyugodtam, nem vagyok teljesen selejtes anyuka.

és most megyek, és szétunatkozom a fejem, esetleg keresek egy fodrász időpontot is.

tegnap már belecsaptunk a lecsóba, rögtön egy 21.15-ös mozival indítottunk: az Eredet, nekem tetszett, már csak azért is mert moziban voltunk, és sci-fi volt, de eb szétfikázta, neki nagyon nem jött be.

ma este viszont vééééégre - nem is tudom mióta akarom már megnézni - de IMAX-es Avatar.

és előtte még beülünk valahova, MERT MEGTEHETJÜK!

(most meg felhívom anyósékat hogy hogy van Zsófi)

tegnap volt itt apu segíteni a bezártságon, no meg így végre eljutottam fodrászhoz hogy rendezzem a botrányos kinézetemet, újra barna lett a hajam, több mint három év lila után, már csak az kéne hogy kifaluljon, mert a sok (félig elrontott otthoni) festéstől elég sötét, ez meg mostmár egyre jobban zavar. és vágatva is lett, felkészülve a nagymelegre, meg Zsófira, aki hátra tevéskor előszeretettel huzigálja a hajam, gondolom vicces amikor anya sikítozva próbál egyensúlyozni.

Ezenkívül kiderült a tegnapi fürdőruha vásárláskor hogy 80G kosárnál tartok, úgyhogy most már tényleg elegem van, erre már lassan segélyt lehetne kérni, de legalább az eladó csaj maximálisan normális volt, és még fürdőruhám is van, amit, ha minden igaz, holnap be is vetünk a balatonon.

már ugyan vége és csak egy dolgozós szombat jön, de ez a másik dolog ami kikészít: egyedül maradni egész napra a gyerekkel.

a forgatókönyv egyébként általában az hogy éjjel kb 70% százalékban kelek a gyerekhez, ezt bevállalom, nem para, amiket eb vállal be, az ajándék, bár mostanában a gyerek rigolyái miatt inkább felkelek én, csak hogy tuti megegye az adagját / ne keljen fel / időben megkapja, stb. Aztán ugye napközben az enyém, majd ha eb hazajön úgy hat felé, akkor közösen elmegyünk ügyeket intézni, vásárolni, etc, ezt már a gyerek is megszokta, sőt várja, ezek az esti alvásai kocsi nélkül nem is mennek már. Aztán hét-félnyolctól ebé a terep, ő fürdeti és teszi le 9-fél10 felé lefeküdni.

Most az volt hogy becsúszott ebnek egy céges bowling, egy hányósfosós betegség, egy kétnapos prága és egy céges karácsonyi buli, mindez másfél hétbe sűrítve, úgy, hogy előtte nem is igazán maradtam itthon még végig egyedül a gyerekkel, úgyhogy kellőképp bepánikoltam, és megjártam a lónak azt a bizonyos túloldalát.

Ugyanis amikor még én is éltem a gyermektelen nagyvilági úrilányok életét a korporét falak között, akkor kábé kinéztük azt a kolléganőt aki ötkor kiejtette a tollat a kezéből mert rohant a gyerekér' a bölcsibe', szántuk azt a kollégát aki a céges ivászatról hétkor elrohant hogy hazaértjen fürdetésre, és megvetettük azt a feleséget aki szóvátette hogy "mármegint céges rendezvény lesz? muszáj menned drágám?". Hogy hogy lehet ilyen kicsinyes és pitiáner, hogy a szerencsétlen férjéből papucsállatkát gyárt és nem engedi el ide meg oda.

Aztán itt vagyok, és legszívesebben papucsállatkát gyártanék, csak ne menjen, csak maradjon, jöjjön haza, segítsen, váltson le két órára.

ezek nélkül a napi két órás kis esti szüneteim nélkül egybefolynak a napok, elém tornyosulnak, idétlen időkig, és már hallom is a az I've got you babe-et előre, és újra meg újra. Tél, depresszió és zsupsz! máris maga alá temet az egész mint egy lavina,

(...és tudom, kussoljak, van akinek férje sincs.)